21. A repülőút

21. A repülöút

Part 21.:D Nem lesz valami izgi, de benne lesz KEVIN.:'D Az egyik barátnöm kérte még régebben, de csak most tudtam öt is belerakni.:)) Remélem így is tetszeni fog. Igyekszem a kövi résszel, de vagy holnap jön, vagy jövöhéten. Mostantól csak hétvégén lesznek részek. Bocsi, de nem mindig van idöm gyorsan újat hozni.:/ Pls. komizzatok!!!!:D *-* És mindenképpen nézzetek be ide: http://awonderfullifewith1d.blogspot.hu/ !!:D Szintén Niall-ös blog, de nem az enyém.;)<3 Nem is dumálnék többet. Kellemes olvasást.;) xox

Reggel nyolckor megszólalt a We are who we are a Little Mix-től.

- Ahj, Gabi kapcsold már ki! – húztam a fejemre a takarómat.

- Ébresztőőő! – ugrott rám barátnőm.

- Hagyjál! Még korán van… - ásítottam.

- Reniii, ma indulunk! – ugrált tovább az ágyon.

- Hova a francba indulunk? – ültem fel.

- Hát a turnéra!!! – vigyorgott.

- Bakker, tényleg! – csaptam magam fejbe.

-  Hát igen, Reni, hát igen!

- Te csak ne gúnyolódj! – vágtam hozzá a párnámat, majd levonultam kávét inni.

- Jó reggelt, Csipkerózsika! – köszönt Louis, amikor meglátott.

- Aha… - nyöszörögtem.

- Egy kávét? – nyújtott elém egy bögrét Liam.

- Köszönöm! – sóhajtottam fel, majd elvettem.

- Na, most már magadnál vagy? – kérdezte Loui, mire én az első kezembe került dologgal megdobtam. Ami egy kanál (?) volt.

- Áú! – kapott a karjához, ahol érte a találat.

- Bocs… - kortyoltam bele a kávémba.

- Tehát igen. Nagyszerű! Akkor meg tudnád nekem mondani, hogy hova tűnt Eleanor, Danielle és Perrie? – kérdezte.

- Fogalmam sincs. Azt tudom, hogy Gabi itthon van, és éppen fürdik. – vontam meg a vállam, de kezdtem ideges lenni. Persze ezt nem mutattam ki.

- Remek. – ült le mellém csalódottan Liam.

- Most nem azért fiúk. – tettem le a bögrét. – De ugye próbáltátok már hívni őket? – néztem rájuk, mire felkapták a fejüket.

- Reni, te egy zseni vagy! – állt fel Loui és a telefonjával kezdett babrálni, majd a füléhez szorította. – Kicsöng! – újságolta boldogan, majd izgatottsága olyan két perc múlva kezdett átváltani idegességbe. – Vedd már föl, könyörgöm! – beszélt a telefonhoz.

- Megpróbálom én. – futottam föl, mivel sikerült otthagynom a telómat.

- Mizujs? – kérdezte Gabi, miközben és az ágyat kutattam át.

- Dani, El és Perrie eltűntek. - mentem az éjjeliszekrényhez.

- Dehogy tűntek el! Csak még gyorsan elugrottak egy last minute vásárlásra. – vigyorgott Gabi, mire én megkönnyebbülten felsóhajtottam.

- Oké, szólok Louis-nak. – fogtam a telóm és lementem a fiúkhoz. – Nem tűntek el. – mondtam, mikor rám emelték tekintetüket. – Vásárolni mentek… - forgattam meg a szemem, mire mindketten megkönnyebbülten fújták ki a levegőt.

- Oké, mennyi az idő? Ugye még időben vagyok? – futott le Harry a lépcsőn.

- Reggelt. – vigyorogtam rá. – Persze, még időben vagyunk. – néztem az órára.

- Remek. – könnyebbült meg. – Amúgy reggelt. –vigyorgott, majd bevonult a fürdőszobába.

- Na, én is megyek készülődni. – álltam föl. – Köszi a kávét. – üvöltöttem még vissza az emeletről.

- Jaj, Reni! – jött oda hozzám Gabi, amint beléptem a szobába. – Meg tudnád valahogy csinálni a hajam? – mutatott vizes loboncára.

- Persze, csak előtte elmegyek zuhanyozni. – villantottam rá egy vigyort, aztán behúztam a fürdőbe.

Hamar elkészültem mindennel, majd felöltöztem:

- Kész vagyok! – jelentettem ki, miközben kiléptem az ajtón.

- Végre! – sóhajtott föl színpadiasan Gabi.

- örülj neki, hogy egyáltalán megcsinálom a hajad! – vágtam rá fapofával.

- Jó, bocsi. Csak… annyira türelmetlen vagyok! – rugózott az ágyon.

- Elhiszem. – mosolyogtam rá. – Na, fordulj meg!

- Igenis!

Az alkotásom.:D

Egy negyed óra alatt mindketten indulásra készen voltunk.

- Lányok készen vagytok már? – üvöltött fel Liam.

- Igen, egy perc és megyünk! – válaszoltam hasonló hangnemben. – Oké, telefontöltő is megvan? – fordultam Gabi felé.

- Meg. – mosolygott. – Indulhatunk. – bólintott.

Levonultunk a lépcsőn, és nagy nehezen a bőröndöket is lecipeltük. Egy csókkal köszöntem Niall-nek és már indultunk is.

Kint, amint megjött a taxi (direkt nagyon rendeltünk, hogy mindenki elférjen), bepakoltuk a cuccokat, beültünk, és mentünk a reptérre.

- Oké, srácok. Napszemcsit fel! – indultunk el a repülőnk felé. A srácokat természetesen egy tucat rajongó várta, de mivel már így is késében voltunk, nem állhattak le fényképezkedni.

- Bocs, srácok, de nagyon sietünk! – mondta Liam, miközben átverekedtük magukat a fan-tengeren.

Nagy nehezen, egy kis rohanással, de elértük a gépet. Hál’ istennek magángépünk volt, így rajtunk kívül senki más nem volt a gépen.

Fáradtan rogytam le az első ülőhelyre, amit megláttam.

- Na, ne mondd, hogy ennyire kifáradtál egy kis futástól! – nézett rám vigyorogva Niall. A tekintetén láttam, hogy nagyon is jól szórakozik rajtam.

- Fogd be! – lihegtem mosolyogva.

- Oké, oké. – tette föl kezeit, mint, aki megadja magát.

- Ez marha unalmas lesz. – vágta le magát mellém a ’mindig pozitív’ szőke barátnőm.

- Hát, ha ilyen optimistán állsz hozzá… – röhögtem ki.

- Reninek igaza van. De nekem amúgy van egy ötletem, hogy mivel lehetne feldobni az utat. – vigyorgott Perrie.

- Hallgatlak. – hajoltam előre ültömben, érdeklődve.

- Nos, ne röhögjetek ki, de a rajongót sokszor kérdezik, hogy melyik „1D állat” a kedvencünk. Esetleg kiválaszthatnánk, hogy kinek melyik, hogy a későbbiekben ne legyen ebből félreértés. – magyarázott, hevesen mutogatva.

- Szerintem ez egy hatalmas hülyeség, már bocsi. – nézett Eleanor Perrie-re.

- Ez nem igaz! – szólt bele Gabi is. – A rajongók az ilyen apró részletekre is figyelnek. Ha például Zayn egyszer Borist mondd Hachi helyett, abból is hatalmas ügyet csinálnak. – hadarta, én meg csak helyeslően bólogattam.

- Jó, akkor vágjunk bele. – sóhajtott El és helyet foglalt velem szemben. – Hány állat van összesen?

- Öt, vagy több. – vágta rá Gabi. – De asszem’ most Liam teknőseit hanyagolhatjuk. – nézett ránk, mire mindenki egy bólintással jelezte, hogy rendben.

- Akkor ott van Zayn és Pezz kutyája, Hachi. – rakott ki egy képet az asztalra. – Aztán szintén Zayn-nek a másik kutyája, Boris. Majd természetesen Kevin. – mondta komoly arccal, de én alig bírtam visszatartani a röhögést. – És végül, de nem utolsó sorban: Liam kutyája, Brit és a teknősei közül egy. – rakta ki a maradék két képet.  

- Na, akkor hívjuk be a fiúkat. – csaptam össze a tenyereimet.

- Fiúk! – üvöltött ki Perrie, mire mindhárman felröhögtünk.

- Igen? – jöttek be.

- Válasszatok. – böktem a képekre. - – Mindenki egyet választhat.

- Ööö… ez most miért is kell? – nézett rám „értelmesen” Zayn.

- Mert elég egyszer például a teknősei helyett. – mutattam Liam-re. – A kutyáját mondania és a Directionerek azonnal kétfelé szakadnak. – adtam meg a választ.

- Ó. – ültek le a fiúk.

- Én Kevint választom! – mondta rögtön Loui.

- Szinte fogadni mertünk volna… - néztünk össze Gabival.

- Én… nem tudom… - hezitált Zayn.

- Megvan! Majd mondod, hogy a kutyákat! – mondtam ki a hirtelen támadt ötletemet.

- Ó, yeah! – öklözött velem, mire elvigyorodtam.

- Na, jó. Zayn-nek megvan, de nekem! – méltatlankodott Harry. – Ja, meg még Liam-nek is nagy traumát okoz, hogy választania kell a teknősei és a kutyája között. – mondta még úgy mellékesen.

- Jó, még van két és fél óránk, nyugi. – szólt közbe Danielle.

- Szóval, Harry köztudottan a macskákat szereti. – kezdtem. – De itt van három kutya, egy galamb és egy teknős. Melyiket választod? – néztem rá.

- Legyen Kevin. – adta meg magát egy sóhaj kíséretében.

- Az én Harrym! – ölelte meg Louis a göndört.

- Na, most, hogy ez megvan, még mindig itt vagyok én, meg Niall. – emlékeztetett Liam.

- Én Hachi-t mondom. – közölte Niall.

- Oké, akkor eddig két szavazat ment Hachi-ra, egy Borisra, szintén egy Brit-re és kettő Kevinre. Liam?

- Akkor legyenek a teknősök. Rájuk még senki sem szavazott. – mosolyodott el.

- Oké, akkor ezt jegyezzétek meg. – néztünk a fiúkra.

- Ennyi? Ez ennyi volt? – hitetlenkedett Gabi.

- Hát igen… mit csináljunk? – néztem rá, aztán hírtelen bevillant valami. – Basszus… - álltam föl és átmentem egy másik „szobába”.

Előkaptam a telefonomat és felhívtam.

- Haló? – szólt bele anyu a telefonba.

- Szia. – vigyorogtam, bár ő ezt úgyse látta.

- Szia, Reni! Mi újság? – kérdezte boldogan.

Mindent elmondtam neki, ami azóta történt, mióta utoljára beszéltünk. Megígértette velem, hogy most már minimum ötnaponta hívjam, vagy küldjek e-mail, vagy valami.

- Kérem, kapcsolják be öveiket, megkezdjük a leszállást. – hallottam meg hírtelen egy női hangot.

- Mennem kell anyu, leszállunk. Akkor majd hívlak, szia! – mosolyogtam.

- Szia! – hallottam a választ, majd kinyomtam.

Gyorsan visszamentem a többiekhez, levágtam magam Niall és Harry közé, majd csak bámultam ki az ablakon. Ekkor esett le, hogy nekem fogggalmam se volt, hogy hova mentünk.

- Niall, most hol is vagyunk? – fordultam felé.

- Néz ki az ablakon. – kacsintott, mire visszafordultam.

- Te úr isten, Niall! Ez nem…? – be se kellett fejeznem a mondatot, tudta, hogy mire gondolok és közbevágott.

- Dede. – vigyorgott.

- De… hogy-hogy? – néztem rá.

- Meglepetés. Neked. – mondta, majd egy puszit nyomott az orromra.

20. A második első randi

20. A második elsö randi

Hát, meghoztam a 20. részt is. Még csak… o.O Na, mindegy. Bocsi, hogy ilyen késön, de több ok miatt nem tudtam felrakni. Az egyik az, hogy elkezdtem egy új blogot, de még nincs kint, meg semmi, csak megírtam a bevezetöt, meg az elsö részt.:) Lényeg, hogy itt van, és nem ígérek semmit, de lehetséges az is, hogy ha még ma rászánom magam az írásra, hozom a kövit holnap. TALÁN. Ööö… aztán még az 1454 old. megtekintés…<3 Ja! És új fejléc. Tudom, hogy nem lett a legjobb, de jobb, mint egy sima kép...:'D Már tényleg csak annyit füznék hozzá, hogy légyszi kommentlejetek! Mert azt vettem észre, hogy mostanában egyre kevesebbet komiztok.:( Tényleg már nincs semmi más, szóval jó olvasást!:)) xox   

Reggel, hát… nem a legjobb ébredésem volt, maradjunk annyiban. Louis és Harry ugyan is egy-egy Vizi pisztollyal a kezükben rontottak be és vizeztek össze minket.

- Ébresztőőő! – üvöltött Loui.

- Fent vagyunk, már fent vagyunk! – üvöltöttem vissza.

- Ja, oké. – hagyták abba, majd kivonultak.

- Grrrrr. – morogtam a párámba, Niall meg közben – gondolom - jót mulatott rajtam. – Na, jó. – emeltem fel a fejem. – Ezt még visszakapják. – pattantam föl és gyors léptekkel bementem a fürdőszobába.

10 perc múlva lezuhanyozva, felöltözve és egy kicsit jobban felfrissülve léptem ki a fürdőből.

- Ez gyors volt… - jegyezte meg Niall mosolyogva.

- A bosszú, az bosszú. – kacsintottam, majd az ajtó felé indultam, de megtorpantam. – Amúgy jó reggelt. – fordultam meg vigyorogva, majd levágtattam a lépcsőn.

Utam egyenesen a konyhába vezetett, de persze óvatos voltam. Mielőtt bementem volna, többször is alaposan körülnéztem a házban, de a fiúknak nyoma sem volt sehol se.

Végül föladtam a keresgélést, mert a gyomrom jelezte, hogy kéne már valami táplálék. Elkezdtem gófrit csinálni, mert tudtam, hogy Niall azt nagyon imádja. Már éppen a nutellát kentem rá, mikor valaki hátulról átölelte a derekamat, ezzel szívbajt hozva rám. Hatalmasat sikítottam és ráadásul majdnem kiesett a kezemből az üveg.

- Hoppá, ne haragudj! Nem gondoltam, hogy ennyire meg fogsz ijedni! – hallottam meg Niall hangját a hátam mögül, mire megkönnyebbülés öntött el. Gondoltam, ezért még visszavágok, és már meg is volt a tervem. Csak a megfelelő pillanatot kellett kivárom.

- És… mit csinálsz? – érdeklődött.

- Gófrit. – válaszoltam tömören.

- Nekem? – csillant fel a szeme, mire elmosolyodtam.

- Kettőnknek. Figyelj, ide tudnád adni azt a tálat, amibe az eper van? – kérdeztem ártatlanul.

- Persze. – fordult hátra.

Mialatt gyorsan végigmérte a tálakat, hogy melyikbe van az eper, én belemártottam az ujjam a nutellába és egy jó adag ragadt rá. Mikor Niall visszafordult ez az orrán landolt. Olyan aranyos képet vágott, ráadásul az a nutella az orrán… Nem bírtam ki nevetés nélkül, de mint utólag kiderült, ez nagy hiba volt.

Mikor elkezdtem nevetni, Niall megfogta a tejszínhabot és nyomott egy adagot a számra. Egyből abbahagytam a nevetést, és fuldoklást színleltem. Szegénykém egyből bevette, mire felegyenesedtem hozzá és megpusziltam az orrát.

- A nutellát azért kaptad, mert megijesztettél. – mondtam mellékesen, miközben felemeltem a tányért.

- Nnnn nnnn n nnn. – hangzott a válasz, mire felé fordítottam a fejem és megint majdnem elkapott a nevetés. Niall a nyelvével próbálta leszedni az orráról a nutellát, de mivel nem érte el, ezért csak kínlódott én meg már majdnem összerogytam a nevetéstől.

- Ajj, hagyd már abba! – szedtem össze magam és odamentem hozzá. – Szerinted mire való a gófri? – kérdeztem, majd letörtem az egyikből egy darabot és leszedtem vele Niall-ről a nutellát, majd bedobtam a számba a kis gófri darabot.

- Köszönöm. – vigyorgott, majd leültünk reggelizni.

- Amúgy… - kezdtem, mikor megettem az utolsó falatot is. – Hova tűntek a többiek? – szinte biztos voltam benne, hogy Niall már megint kitervelt valamit. Csak az bosszantott, hogy fogalmam sincs róla, hogy ezúttal mire készül(nek).

- Elmentek… Dolguk akadt… - vigyorgott Niall.

- Mindenkinek egyszerre? Tök véletlenül? – húztam fel a szemöldököm.

- Jó, én kértem meg őket, hogy menjenek el… - hajtotta le a fejét.

- Miért?  - kérdeztem meglágyulva. Rá egyszerűen nem tudtam haragudni!

- Hogy kettesben legyünk. – emelte föl fejét, szeme már csillogott a kikívánkozó könnycseppektől. – De elszúrtam. – ahogy ezt kimondta, utat engedett könnyeinek, melyek patakokban folytak le arcán. – Akkora egy barom vagyok! – temette könnyáztatta arcát a tenyereibe.

- Na, sss! – próbáltam nyugtatgatni. – Ez nem igaz. – benyúltam az álla alá és gyengéden felemeltem a fejét, kényszerítve ezzel arra, hogy nézzen rám.

- Figyelj! Az egyetlen barom itt az én vagyok! – öleltem ás és már engem is a sírás kerülgetett. – Te csak jó akartál, én meg szokás szerint elcsesztem. – simogattam a karját.

Kezdett bűntudatom lenni, amiért sírni láttam. Ez is miattam van, ez is az én hibám. Helyre kell hoznom! határoztam el. És akkor támad egy remek ötletem:

- Figyu! Szerintem ettől a „kis balesettől” még lehet jó napunk! – próbáltam bíztatni, és ahogy láttam sikerült is, mert hirtelen felkapta a fejét.

- Komoly? – nézett rám reménykedve.

- Teljesen. – mosolyogtam rá.

- Akkor… eljönnél velem egy második első randira?

- Persze. – ugrottam a nyakába.

- Na, de akkor öltözz! Elviszlek a kedvenc helyemre. – vigyorgott rám.

- Nando’s? – kérdeztem reflexből, mire felnevetett.

- Nem, de utána oda is elmehetnénk. – kacsintott rám.

Gyorsan elmentem és felvettem egy csinibb ruhát. Mivel már október volt, eléggé lehűlt a levegő, így felvettem egyik kedvenc pulcsimat és egy sapit is:

- Nos, gyönyörűm… Mehetünk? – nézett rám mosolyogva Niall.

- Persze. – fogtam meg a kezét.

*Niall szemszöge

- Csak Ön után, hölgyem. – nyitottam ki neki a kocsim ajtaját.

- Köszönöm, uram. – szállt be mosolyogva. – Na, hova megyünk? – kérdezte sokadszorra.

- Nem mondom el! Meglepi lesz. – adtam ugyan azt a választ.

- Jó, akkor csak azt áruld el, hogy még mennyit fogunk kocsikázni? – nézett ki az ablakon.

- Már nem sokat, nyugi. – mosolyogtam.

- Várjunk csak… ez nekem annyira ismerős… - hajolt előre. – Ja, mégse… Semmi. – dőlt vissza, mire felnevettem.

- Mindjárt ott vagyunk. – mondtam.

*10 perc múlva*

- Megjöttünk. – nyitottam ki Reninek az ajtót, miután és in kiszálltam.

- Úristen… Itt… Itt… - dadogott.

- Itt? – vigyorogtam.

- Itt forgattátok a Gotta Be You-t! - ugrándozott.

*Reni szemszöge

- Bizony. - bólogatott.

Valami elképesztő volt az a hely. Még gyönyörűbb, mint a videoklipben: 

- Tetszik? – lépett mögém Niall és átkarolta a derekamat.

- Nagyon… Szóval ez a kedvenc helyed?

- Igen. Mindig megnyugtat. – mondta.

- Nem csodálom… - és ekkor beugrott valami. – De… haza kell mennem.

- Miért? – csodálkozott.

- Mert még be kell pakolnom. – húztam el a számat.

- Jaa, nem, nem, nem, nem, nem. – mosolygott sejtelmesen.

- Mit csináltál? - néztem rá rosszat sejtve.

- Semmit, semmit. Csak megkértem Gabit, hogy pakoljon be helyetted.

- Csak azért, hogy ma kettesben legyünk?

- Igen. – félve nézett rám.

- Nem haragszom. – mosolyogtam rá. – Sőt, köszönöm. – öleltem át.

- Érted bármit. – suttogta a hajamba.

A romantikus pillanatot Liam hangja zavarta meg. A Moments volt ugyanis a csengőhangom.

- Bakker… - vettem ki a telómat a zsebemből. Gabi képe villogott a kijelzőn, mire felnyögtem.

- Vedd csak fel. Biztos fontos. – mondta Niall kedvesen.

- Annyira sajnálom… - néztem rá, majd felvettem. – Mi van?! – szóltam bele nem valami kedvesen.

- Re-Re-Reni… - hallottam meg barátnőm hangját.

- Mi a baj? – kérdeztem idegesen.

- Se-se-semmi… - hallani lehetett a hangján, hogy sírt, de most próbálta visszatartani. – Majd megbeszéljük, ha hazajöttök. Oké? – mondta márt nyugodtabban.

- Oké, de… nagyon sürgős? Mert akkor indulunk. – ajánlottam fel.

- Nem, maradjatok csak.

- Biztos?

- Tuti. Jó szórakozást.

- Köszi.

- Szia! – nyomott ki.

Egy sóhajjal fordultam vissza Niall felé, aki aggodalmasan nézett rám.

- Minden oké?

- Nem tudom… De rossz előérzetem van. – bújtam hozzá.

- Gyere. – fogta meg a kezem és elhúzott a tűzrakó helyhez. – Egy perc. – mondta, majd bement a házba.

Egy gitárral és egy kosárral tért vissza.

- Megfognád? – nyújtotta felém a gitárt.

- Persze. – vettem el mosolyogva.

Miközben figyeltem Niall ténykedést, elkezdtem pengetni a gitárt, de csak halkan, nehogy meghallja. Mikor már egy ideje játszottam, észre se vettem, hogy Niall már lerakta a pokrócot, tűzet gyújtott, elővette a kaját és engem nézett. Én csak zavartalanul elkezdtem az egyik kedvenc dalomat tőlük, a They Don’t Know About Us-t és csak akkor eszméltem föl, mikor Niall elkezdte énekelni a refrént.

- Jaj, ne haragudj. – nyújtottam vissza neki a gitárt.

- Nem is tudtam, hogy tudsz gitározni… - vette el a hangszert, miközben engem fürkészett.

- Sok mindent nem tudsz még rólam… - mondtam titokzatosan, mire halkan felkuncogott.

- Ez igaz. – mondta még mindig mosolyogva, aztán hirtelen egy furcsa hangot hallatott a gyomra, mire én nevettem föl.

- Csak nem éhes vagy? – kérdeztem.

- De… egy picit. – vigyorgott rám. – Na, vacsizzunk! – dörzsölte össze két tenyerét, majd maga elé vette a kosarat. – Mit kérsz? – nézett rám kedvesen.

- Úúú, van mályvacukor? – néztem csillogó szemekkel, mire felnevetett.

- Még szép! – vett ki egy zacskót.

Nagyon jól éreztük magunkat egész este, és nekem sikerült teljesen elfeledkeztem arról a telefonhívásról.

*otthon*

- Megjöttünk! – üvöltött Niall, mikor beléptünk a házba, mire felnevettem.

- Sziasztoook! – futott le a lépcsőn Gabi. – Na, milyen volt? – vigyorgott.

- Eszméletlen! – lelkesedtem.

- Na, gyere. Majd fönt mindent elmesélsz! – húzott magával.

- Egy perc. – mutattam, föl az ujjam, majd visszafordultam Niall-höz. – Jó éjt és köszönöm ezt a napot. Tökéletes első randi volt. – kacsintottam, majd nyomtam egy gyors puszit a szájára és fölmentem Gabi után.

- Na, mesélj el mindent! – ült le az ágyra izgatottan.

- Egy perc, csak gyorsan lezuhanyozok. Félek holnap reggel már nem lesz rá időm. – mosolyogtam rá, majd bevonultam a fürdőszobába.

- 10 perc, 37 másodperc. – mondta Gabi, mikor kiléptem.

- Új rekord!- pacsiztunk le.

- Na, mesélj! – tapsikolt.

Levágtam magam az ágyba, majd nekikezdtem. Mindent elmeséltem az elejétől a végéig. Mikor befejeztem, valami még eszembe jutott.

- De végül is, miért hívtál? – kérdeztem kíváncsian.

- Már nem érdekes… Megoldottam. – mosolygott rám.

- Tuti?

- Teljesen. – mondta magabiztosan.

- Akkor aludjunk. Holnap mikor kell kelni? – vettem kezembe a telóm, hogy beállítsam az ébresztőt.

- Nyolckor szerintem elég lesz. – gondolkozott szőke barátnőm.

- Mikor indulunk?

- Tízkor.

- Akkor bőven. – bólintottam, majd beállítottam az időpontot és vízszintesbe vágtam magam.

- Jó éjt, Reni. – vigyorgott Gabi. Vagyis a hangja alapján azt feltételeztem, hogy vigyorog.

- Neked is. – sóhajtottam.

19. Fejlemények

19. Fejlemények

Drága, kicsi csibéim (? xd), itt van a 19. rész.^^ Bocsi, hogy ilyen sokáig várattalak titeket, de mivel 50-50% lett a szavazás, ezért elég nehéz dolgom volt… Azért, remélem így is tetszeni fog.;) 1306 old. megtekintés… erre már tényleg semmit sem tudok mondani, csak hogy nagyon köszönöm mindenkinek!<3 Már csak annyi, hogy nem, nem tudom, hogy hogyan jön a fejleménykehez a tehénfejés.xd Fáradt voltam, amikor írtam.:’D Zayn-nek utólag is nagyon boldog szülinapot!♥ És légyszi komizzatok! Xx.                           

U.I.: A végén még van egy tényleg nagyon kicsi szöveg.;)

#HappyBirthdayOneThingFromHungary  El sem hiszem, hogy már 1 éves.:)♥

- Oké. – sóhajtottam fel. – Na, akkor én most felhívom Niallt. – jelentettem be és kivonultam a fürdőből.

- Niall nem elérhető, kérem, hagyjon üzenetet a sípszó után, bííííp! – hallottam meg Louis hangját.

- Nem vagy vicces. – kezdtem. – De tudod adni Niallt? Fontos lenne!

- Mondtam, most nem elérhető. – ismételte.

- Mit csinál? – tettem csípőre a kezem.

- Kajál, szerinted mit? – röhögött ki.

- Nem érdekel, ez most akkor is fontos. Azt kérte, hogy hívjam, ha lesz valami fejlemény. – hadartam.

- Nos, ez elég érdekesen hangzik… most akkor fejlemény alatt azt érted, hogy fejtetek egy tehenet, vagy történt valami? – gondolkozott hangosan.

- Louis, ne szórakozz!

- Akkor tehén, oké, szólok Niall-nek. – mondta, csak olyan ügyes volt, hogy kihangosította a telót, így halhattam a beszélgetésüket: „Niall, Reniék tehenet fejtek és azt mondta, hogy te mondtad, hogy hív, ha lesz valami fejlemény!” – magyarázta. „Mi van?”- kérdezte Niall, de a hang alapján ítélve tele volt a szája. J „Reni. Fejlemény. Most.” – egyszerűsítette Loui. „De milyen tehén?” – értetlenkedett tovább Niall. „Csak felejtsd el a tehenet és beszélj vele!” – jött a válasz. „Oké, oké. Ööö… Lou, ugye tudtad, hogy ki van hangosítva?” – kérdezte Niall, mire én majdnem elröhögtem magam. A választ már nem hallottam, mert Niall visszaállította.

- Milyen tehénről beszélt Louis? – szólt bele a telóba.

- Hosszú… - játszottam meg az idegeskedést.

- Oké, mondd, mi történt? – váltott komolyra.

- Hát… az van, hogy Gabi… - direkt húztam az időt.

- Hogy? Ajj, Reni, ne csináld már!

- Oké, oké. – sóhajtottam. – Semmi se történt, nyugi. – mosolyodtam el.

- Úristen. Akkor jó. – könnyebbült meg. – De máskor ne ijesztgess!

- Oké, bocsi. De ezt nem hagyhattam ki! – mondtam már vigyorogva.

- Elhiszem. – enyhült meg.

- És… mizujs? Milyen volt az interjú? - érdeklődtem.

 - Á, tudod, semmi extra. Csak a szokásos kérdések. De akkor már összepakoltatok… ugye?

- Basszus! A turné… Izé, az van, hogy én azt még el sem mondtam Gabinak.

- Semmi baj, úgyis csak holnap után indulunk. – mondta nyugodtan.

- Holnap után? Nekem legalább egy hét kéne bepakolni a cuccokat egy egész… Mennyi időre is megyünk? – akadtam el, mire Niall felnevetett.

- Reni! – ordított Dani, mire odavágtam Niall-nek egy „mennem kell, majd beszélünk, siessetek haza” köszönést és rohantam is.

- Mi van? – lihegtem.

- Ezt nézd meg! – tolta a képembe a laptopját, amin Harry volt Taylor Swift-tel. A kép címe:

Árulkodó fotó Taylor Swift és Harry Styles randijáról:

- Úristen… - olvastam el a cikket. – De ugye Gabi nem tud róla?

- Dehogynem, Reni! Egyből neki mutattuk meg! – gúnyolódott Eleanor.

- Jó, bocsi. Csak most annyi minden van még a fejemben meg minden… Ráadásul már tényleg csak ez hiányzott. – csaptam le az újságot a földre.

- Remélem Harry meg tudja magyarázni… - sóhajtott Dani.

- Én is remélem. A saját érdekében. – mondtam szomorúan, de még is dühösen. – Amúgy… - jutott eszembe. – Ti tudtok a turnéról? – kérdeztem a lányokat.

- Persze. – bólintott El. – Bakker, be is kéne akkor pakolni! – kapott a fejéhez.

- Na, nyomás! – húztam föl őket, aztán eszembe jutott, hogy Gabi még nem is tud róla. – Figyu, menjetek csak előre. Addig szólok Gabinak.

- Oké. – mondták egyszerre.

- Kopp, kopp! – léptem be Harry szobájába. Tudtam, hogy ott lesz, és igazam is lett.

- Mizujs? – nézett fel rám.

- Van egy hírem. – kezdtem óvatosan.

- Jó, vagy rossz? – sóhajtott.

- Az én szemszögemből jó. A tiédből nem tudom. Nézd, az van, hogy Niall hívott… - elmagyaráztam a turnés részt, ő végig figyelmesen hallogatott, majd mikor befejeztem, kíváncsian fürkésztem az arcát. – Na? Te is jössz? – néztem reménykedve.

- Nem. – rázta meg a fejét.

- Miért? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Mert tudok róla. Róla és Taylor-ról. – ahogy ezt kimondta, könnyek buggyantak ki a szeméből.

- Ó… - adtam egy értelmes választ, mire egy kicsit elmosolyodott. Na, néha tényleg jól jön, ha az ember ilyen idióta, mint én. J - Figyelj, az újságokba mindenféle hülyeséget irkálnak. Tuti ez is csak egy buta pletyka. Ne is törődj vele. – simogattam meg a karját.

- És ha Ő már Taylort szereti? – nézett rám könnyes szemekkel.

- Akkor Ő egy hatalmas barom, mert nem tudja, hogy mit veszít. – öleltem át barátnőmet.

- Köszönöm. – szipogta.

- Ugyan… Te is hányszor segítettél nekem. Még mindig az adósod vagyok. – mosolyogtam rá.

- Hát, most, hogy így belegondolok… - „gondolkodott el”, mire megütöttem egy párnával.

- Naaa! – vágta be egyből a durcit.

- Jól van, bocsi! – mondtam a „cuki” hangomon.

- Lányok, megjöttünk! – hallottam meg egy ismerős hangot és már rohantam is, de észrevettem, hogy Gabi ott maradt az ágyon.

- Gyere már! – húztam fel. – Egyszer úgyis meg kell ezt beszélnetek!

- Igazad van, dee… - és tudtam, hogy most jön az egyik kedvenc mondása. – Jobb később, mint soha. – tette föl bölcsen a mutató ujját.

- Nos, ez igaz, de nem ebben az esetben! Na, gyerünk! – lökdöstem le a lépcsőn. 

- Ööö… sziasztok! – köszönt a fiúknak.

- Szia. – vigyorogtak rá.

- Na, jó. Nekem ez nem megy. – rohant fel az emeletre. A fiúk mind kérdően néztek rám.

- Egy perc. – mondtam, majd barátnőm után rohantam.

- Beléd meg mi ütött? – csuktam be magam után a fürdőszoba ajtaját.

- Reni… én nem tudom… elmondani neki, hogy tudok ARRÓL. – nézett rám, szemében félelem és kétségbeesés tükröződött.

- De az akkor sem egy megoldás, ha otthagyod őket, se szó, se beszéd. – enyhültem meg.

- Tudom, tudom… - hajtotta le a fejét. – De ezek után már nem tudok Harry szemébe nézni… - szomorodott el még jobban, ösztönösen megsajnáltam.

- Figyelj. – guggoltam le hozzá. – Ha elakadsz, majd én segítek!

- Megtennéd? – nézett fel rám.

- Persze. – mosolyogtam.

- Köszi. – mosolygott vissza. – Akkor menjünk. – tápászkodott fel.

- Bocsi, hogy az előbb csak így elrohantunk… - futottam le Gabi után, majd megöleltem Niallt.

- Gyere. – húzott ki a konyhába, és a többiek is jöttek velünk. Kivéve Harryt és Gabit.

Barátnőm, mikor rájött, hogy egyedül fognak maradni, kétségbeesetten nézett rám. Én csak egy „sajnálom”–ot tudtam neki tátogni.

 - Ezt most miért kellett? Megígérten neki, hogy vele maradok. – néztem a fiúkra.

- Hidd el, ezt nem akarod végighallgatni… - hajtotta le Liam a fejét.

- Miért? Mi történt? – rémültem meg.

- Hát… Harry a múltkor… - kezdte akadozva Niall, de én félbeszakítottam.

- Taylorral volt? Tudunk róla… - a végére elcsuklott a hangom.

- Gabi is? – emelte föl félve a fejét Liam, mire én csak bólintottam.

- Remek. – sóhajtottak.

Ezek után csak csöndben álltunk és mindenki a gondolataiba merült. Ez egészen addig tartott, amíg Harry be nem rontott a konyhába és behúzott egyet Niall-nek.

- Basszus, Harry! – kapott az orrához, amiből folyni kezdett a vér. Én - miután felébredtem a sokkból – rögtön egy zsepi után nyúltam és odatettem Niall orrához. A többiek eközben értetlenül néztek Harry-re.

- Ez komoly? Te tudtad. Tudtad, de nem mondtad el? – üvöltözött Niall-nek.

- Mit? Ember, te meg miről beszélsz? – szegény totál össze volt zavarodva, de nekem már leesett.

-  Harry, én kértem, hogy ne szóljon senkinek se! – fogtam meg a karját.

- De… mégis miért? Nekem miért nem lehet elmondani? – akadt ki teljesen.

- Mert már nem fontos. – rántottam meg a vállam.

- Mi az, hogy nem fontos? – emelte föl a hangját. – Gabi terhes és nem szóltok róla? Csak itt… - akarta folytatni, de én félbeszakítottam.

- Állj, mi van? – néztem rá elképedve. – Nekem azt mondta, hogy nem… meg a teszt… - beszéltem össze vissza, és akkor döbbentem rá. Gabi hazudott nekem, sőt! Nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki tudott róla.

- Igen… Miért? Neked mit mondott? – kérdezte most már normális hangsúllyal.

- Nekem hazudott. Azt mondta, hogy nem terhes. – mondtam elgondolkozva, majd Harry-re néztem. – Hol van?

- Nappali.

Se szó, se beszéd rohantam ki hozzá.

- Miért nem szoltál?

- Reni… - sóhajtott. – Először is, nyugodj le. – nézett rám.

- Oké, megvan. És most? – türelmetlenkedtem.

- Ülj le! – paskolta meg a mellette lévő helyet a kanapén. Miután helyet foglaltam, bele is kezdett. – Nézd, én nem akartam hazudni, de van rá egy egyszerű magyarázatom. – itt megállt és rám nézett.

- Kíváncsian hallgatom. – mondtam flegmán.

- Szóval… csak azért mondtam, hogy nem vagyok terhes, mert ezt a gyereket még nem akarom megtartani. – hadarta el. Ahogy felfogtam, hogy mit mondott, elmosolyodtam.

- Tehát… ezt a gyereket MÉG nem? – hangsúlyoztam a még szócskát egy perverz vigyor kíséretében.

- Igen. – bólintott, mikor látta, hogy nem haragszom. Hosszú csend telepedett ránk, amit én törtem meg:

- Figyu, nem gáz, hogy terhes vagy, meg hogy nem akarod megtartani ezt a gyereket… - kezdtem, majd a szemébe néztem. – De máskor légy szi’ mondd el az igazat! Oké? – mosolyogtam rá.

- Oké, bocsi. – ölelt meg.

- És… Taylorról beszélgettetek? – kérdeztem, miután elengedtük egymást.

- Nem, ennyi szerintem most bőven elég volt neki. Meg amúgy is. Állítólag Taylor visszament az ex-éhez. – vigyorgott önelégülten.

- Akkor jó. – könnyebbültem meg.

- Te… Vagyis ti… - jött le El az emeletről. – Irány pakolni.

- Igenis kapitány! – mondtam magyarul, mire olyan hülye fejet vágott, hogy Gabival már a földön fetrengtünk a röhögéstől.

- Oké… Nem tudom, hogy ez mi volt, nem is akarom, de nyomás föl! – mondta Eleanor, mikor már kaptunk levegőt.

Hát… kb. egy óra alatt meg is volt, hogy milyen ruhákat viszünk. Kérdés, hogy mennyi fér be.

- Ezt mind nem tudjuk majd elvinni! – fogta a fejét Eleanor.

- Miért ne? Te sokkal több cuccot szoktál vinni. – nevette ki Dani.

- Na jó, de én azokat belepasszírozom egy bőröndbe!

- Hát… mondjuk az is igaz.

- Hagyjuk… - sóhajtottam. – Majd holnap kitaláljuk, hogy mi legyen. Mára ennyi dolog bőven elég volt. – álltam föl a földről.

- Oké, mondjuk, tényleg jobb lenne most egy kis pihi. Én már nem érzem a lábam… - panaszkodott Danielle.

- Így jár az, aki filmezés helyett shoppingolni megy. – kacsintottam, majd magukra hagytam őket.

Gyorsan és halkan (mert Niall már az ágyban volt) átöltöztem a pizsimbe.

- Alszol? – suttogtam Niall-nek, miközben bebújtam mellé az ágyba.

- Nem. Nem tudok. – fordult felém.

- Vacsiztál már?

- Aha. De csak egyszer. Szerinted ez lehet a gond? – nézett rám édesen, mire elmosolyodtam.

- Talán… De nem lehet, hogy azért nem tudsz aludni, mert izgulsz a turné miatt?

- Neeem… Az majd holnap este lesz. – vigyorgott. – Ahogy magamat ismerem…

- Jaj, ne is mondd! Holnap még be is kell pakolnunk!

- Miért, ma mit csináltatok? – csodálkozott.

- Ma csak addig jutottunk el, hogy mit akarunk vinni. De mivel csak egy bőröndöt vihetünk, és nem fog benne min den elférni…

- Átrakod az enyémbe? – szólt közbe rémülten, mire felnevettem.

- Nem, dehogy. Csak ki kell válogatni, hogy mit vigyünk, és mit vagyunk lépesek itthon hagyni.

- Jaa. – ásított.

- Na, most már álmos vagy. Jó éjt. – bújtam hozzá, mint aki jól végezte dolgát.

 - Álmos, de nem fáradt. – tiltakozott.

 - Jó, akkor beszélgessünk! Milyen volt az interjú?

- Unalmas. – vágta rá.

- Oké… és az orrod jobban van?

- Igen. De Harry ezt még visszakapja… - fenyegetőzött.

- Hát hajrá. – mondtam és elaludtam.

A kövi rész(ek)hez csak annyit mondanék, hogy Taylor nem utoljára szerepelt.;)