20. A második első randi

20. A második elsö randi

Hát, meghoztam a 20. részt is. Még csak… o.O Na, mindegy. Bocsi, hogy ilyen késön, de több ok miatt nem tudtam felrakni. Az egyik az, hogy elkezdtem egy új blogot, de még nincs kint, meg semmi, csak megírtam a bevezetöt, meg az elsö részt.:) Lényeg, hogy itt van, és nem ígérek semmit, de lehetséges az is, hogy ha még ma rászánom magam az írásra, hozom a kövit holnap. TALÁN. Ööö… aztán még az 1454 old. megtekintés…<3 Ja! És új fejléc. Tudom, hogy nem lett a legjobb, de jobb, mint egy sima kép...:'D Már tényleg csak annyit füznék hozzá, hogy légyszi kommentlejetek! Mert azt vettem észre, hogy mostanában egyre kevesebbet komiztok.:( Tényleg már nincs semmi más, szóval jó olvasást!:)) xox   

Reggel, hát… nem a legjobb ébredésem volt, maradjunk annyiban. Louis és Harry ugyan is egy-egy Vizi pisztollyal a kezükben rontottak be és vizeztek össze minket.

- Ébresztőőő! – üvöltött Loui.

- Fent vagyunk, már fent vagyunk! – üvöltöttem vissza.

- Ja, oké. – hagyták abba, majd kivonultak.

- Grrrrr. – morogtam a párámba, Niall meg közben – gondolom - jót mulatott rajtam. – Na, jó. – emeltem fel a fejem. – Ezt még visszakapják. – pattantam föl és gyors léptekkel bementem a fürdőszobába.

10 perc múlva lezuhanyozva, felöltözve és egy kicsit jobban felfrissülve léptem ki a fürdőből.

- Ez gyors volt… - jegyezte meg Niall mosolyogva.

- A bosszú, az bosszú. – kacsintottam, majd az ajtó felé indultam, de megtorpantam. – Amúgy jó reggelt. – fordultam meg vigyorogva, majd levágtattam a lépcsőn.

Utam egyenesen a konyhába vezetett, de persze óvatos voltam. Mielőtt bementem volna, többször is alaposan körülnéztem a házban, de a fiúknak nyoma sem volt sehol se.

Végül föladtam a keresgélést, mert a gyomrom jelezte, hogy kéne már valami táplálék. Elkezdtem gófrit csinálni, mert tudtam, hogy Niall azt nagyon imádja. Már éppen a nutellát kentem rá, mikor valaki hátulról átölelte a derekamat, ezzel szívbajt hozva rám. Hatalmasat sikítottam és ráadásul majdnem kiesett a kezemből az üveg.

- Hoppá, ne haragudj! Nem gondoltam, hogy ennyire meg fogsz ijedni! – hallottam meg Niall hangját a hátam mögül, mire megkönnyebbülés öntött el. Gondoltam, ezért még visszavágok, és már meg is volt a tervem. Csak a megfelelő pillanatot kellett kivárom.

- És… mit csinálsz? – érdeklődött.

- Gófrit. – válaszoltam tömören.

- Nekem? – csillant fel a szeme, mire elmosolyodtam.

- Kettőnknek. Figyelj, ide tudnád adni azt a tálat, amibe az eper van? – kérdeztem ártatlanul.

- Persze. – fordult hátra.

Mialatt gyorsan végigmérte a tálakat, hogy melyikbe van az eper, én belemártottam az ujjam a nutellába és egy jó adag ragadt rá. Mikor Niall visszafordult ez az orrán landolt. Olyan aranyos képet vágott, ráadásul az a nutella az orrán… Nem bírtam ki nevetés nélkül, de mint utólag kiderült, ez nagy hiba volt.

Mikor elkezdtem nevetni, Niall megfogta a tejszínhabot és nyomott egy adagot a számra. Egyből abbahagytam a nevetést, és fuldoklást színleltem. Szegénykém egyből bevette, mire felegyenesedtem hozzá és megpusziltam az orrát.

- A nutellát azért kaptad, mert megijesztettél. – mondtam mellékesen, miközben felemeltem a tányért.

- Nnnn nnnn n nnn. – hangzott a válasz, mire felé fordítottam a fejem és megint majdnem elkapott a nevetés. Niall a nyelvével próbálta leszedni az orráról a nutellát, de mivel nem érte el, ezért csak kínlódott én meg már majdnem összerogytam a nevetéstől.

- Ajj, hagyd már abba! – szedtem össze magam és odamentem hozzá. – Szerinted mire való a gófri? – kérdeztem, majd letörtem az egyikből egy darabot és leszedtem vele Niall-ről a nutellát, majd bedobtam a számba a kis gófri darabot.

- Köszönöm. – vigyorgott, majd leültünk reggelizni.

- Amúgy… - kezdtem, mikor megettem az utolsó falatot is. – Hova tűntek a többiek? – szinte biztos voltam benne, hogy Niall már megint kitervelt valamit. Csak az bosszantott, hogy fogalmam sincs róla, hogy ezúttal mire készül(nek).

- Elmentek… Dolguk akadt… - vigyorgott Niall.

- Mindenkinek egyszerre? Tök véletlenül? – húztam fel a szemöldököm.

- Jó, én kértem meg őket, hogy menjenek el… - hajtotta le a fejét.

- Miért?  - kérdeztem meglágyulva. Rá egyszerűen nem tudtam haragudni!

- Hogy kettesben legyünk. – emelte föl fejét, szeme már csillogott a kikívánkozó könnycseppektől. – De elszúrtam. – ahogy ezt kimondta, utat engedett könnyeinek, melyek patakokban folytak le arcán. – Akkora egy barom vagyok! – temette könnyáztatta arcát a tenyereibe.

- Na, sss! – próbáltam nyugtatgatni. – Ez nem igaz. – benyúltam az álla alá és gyengéden felemeltem a fejét, kényszerítve ezzel arra, hogy nézzen rám.

- Figyelj! Az egyetlen barom itt az én vagyok! – öleltem ás és már engem is a sírás kerülgetett. – Te csak jó akartál, én meg szokás szerint elcsesztem. – simogattam a karját.

Kezdett bűntudatom lenni, amiért sírni láttam. Ez is miattam van, ez is az én hibám. Helyre kell hoznom! határoztam el. És akkor támad egy remek ötletem:

- Figyu! Szerintem ettől a „kis balesettől” még lehet jó napunk! – próbáltam bíztatni, és ahogy láttam sikerült is, mert hirtelen felkapta a fejét.

- Komoly? – nézett rám reménykedve.

- Teljesen. – mosolyogtam rá.

- Akkor… eljönnél velem egy második első randira?

- Persze. – ugrottam a nyakába.

- Na, de akkor öltözz! Elviszlek a kedvenc helyemre. – vigyorgott rám.

- Nando’s? – kérdeztem reflexből, mire felnevetett.

- Nem, de utána oda is elmehetnénk. – kacsintott rám.

Gyorsan elmentem és felvettem egy csinibb ruhát. Mivel már október volt, eléggé lehűlt a levegő, így felvettem egyik kedvenc pulcsimat és egy sapit is:

- Nos, gyönyörűm… Mehetünk? – nézett rám mosolyogva Niall.

- Persze. – fogtam meg a kezét.

*Niall szemszöge

- Csak Ön után, hölgyem. – nyitottam ki neki a kocsim ajtaját.

- Köszönöm, uram. – szállt be mosolyogva. – Na, hova megyünk? – kérdezte sokadszorra.

- Nem mondom el! Meglepi lesz. – adtam ugyan azt a választ.

- Jó, akkor csak azt áruld el, hogy még mennyit fogunk kocsikázni? – nézett ki az ablakon.

- Már nem sokat, nyugi. – mosolyogtam.

- Várjunk csak… ez nekem annyira ismerős… - hajolt előre. – Ja, mégse… Semmi. – dőlt vissza, mire felnevettem.

- Mindjárt ott vagyunk. – mondtam.

*10 perc múlva*

- Megjöttünk. – nyitottam ki Reninek az ajtót, miután és in kiszálltam.

- Úristen… Itt… Itt… - dadogott.

- Itt? – vigyorogtam.

- Itt forgattátok a Gotta Be You-t! - ugrándozott.

*Reni szemszöge

- Bizony. - bólogatott.

Valami elképesztő volt az a hely. Még gyönyörűbb, mint a videoklipben: 

- Tetszik? – lépett mögém Niall és átkarolta a derekamat.

- Nagyon… Szóval ez a kedvenc helyed?

- Igen. Mindig megnyugtat. – mondta.

- Nem csodálom… - és ekkor beugrott valami. – De… haza kell mennem.

- Miért? – csodálkozott.

- Mert még be kell pakolnom. – húztam el a számat.

- Jaa, nem, nem, nem, nem, nem. – mosolygott sejtelmesen.

- Mit csináltál? - néztem rá rosszat sejtve.

- Semmit, semmit. Csak megkértem Gabit, hogy pakoljon be helyetted.

- Csak azért, hogy ma kettesben legyünk?

- Igen. – félve nézett rám.

- Nem haragszom. – mosolyogtam rá. – Sőt, köszönöm. – öleltem át.

- Érted bármit. – suttogta a hajamba.

A romantikus pillanatot Liam hangja zavarta meg. A Moments volt ugyanis a csengőhangom.

- Bakker… - vettem ki a telómat a zsebemből. Gabi képe villogott a kijelzőn, mire felnyögtem.

- Vedd csak fel. Biztos fontos. – mondta Niall kedvesen.

- Annyira sajnálom… - néztem rá, majd felvettem. – Mi van?! – szóltam bele nem valami kedvesen.

- Re-Re-Reni… - hallottam meg barátnőm hangját.

- Mi a baj? – kérdeztem idegesen.

- Se-se-semmi… - hallani lehetett a hangján, hogy sírt, de most próbálta visszatartani. – Majd megbeszéljük, ha hazajöttök. Oké? – mondta márt nyugodtabban.

- Oké, de… nagyon sürgős? Mert akkor indulunk. – ajánlottam fel.

- Nem, maradjatok csak.

- Biztos?

- Tuti. Jó szórakozást.

- Köszi.

- Szia! – nyomott ki.

Egy sóhajjal fordultam vissza Niall felé, aki aggodalmasan nézett rám.

- Minden oké?

- Nem tudom… De rossz előérzetem van. – bújtam hozzá.

- Gyere. – fogta meg a kezem és elhúzott a tűzrakó helyhez. – Egy perc. – mondta, majd bement a házba.

Egy gitárral és egy kosárral tért vissza.

- Megfognád? – nyújtotta felém a gitárt.

- Persze. – vettem el mosolyogva.

Miközben figyeltem Niall ténykedést, elkezdtem pengetni a gitárt, de csak halkan, nehogy meghallja. Mikor már egy ideje játszottam, észre se vettem, hogy Niall már lerakta a pokrócot, tűzet gyújtott, elővette a kaját és engem nézett. Én csak zavartalanul elkezdtem az egyik kedvenc dalomat tőlük, a They Don’t Know About Us-t és csak akkor eszméltem föl, mikor Niall elkezdte énekelni a refrént.

- Jaj, ne haragudj. – nyújtottam vissza neki a gitárt.

- Nem is tudtam, hogy tudsz gitározni… - vette el a hangszert, miközben engem fürkészett.

- Sok mindent nem tudsz még rólam… - mondtam titokzatosan, mire halkan felkuncogott.

- Ez igaz. – mondta még mindig mosolyogva, aztán hirtelen egy furcsa hangot hallatott a gyomra, mire én nevettem föl.

- Csak nem éhes vagy? – kérdeztem.

- De… egy picit. – vigyorgott rám. – Na, vacsizzunk! – dörzsölte össze két tenyerét, majd maga elé vette a kosarat. – Mit kérsz? – nézett rám kedvesen.

- Úúú, van mályvacukor? – néztem csillogó szemekkel, mire felnevetett.

- Még szép! – vett ki egy zacskót.

Nagyon jól éreztük magunkat egész este, és nekem sikerült teljesen elfeledkeztem arról a telefonhívásról.

*otthon*

- Megjöttünk! – üvöltött Niall, mikor beléptünk a házba, mire felnevettem.

- Sziasztoook! – futott le a lépcsőn Gabi. – Na, milyen volt? – vigyorgott.

- Eszméletlen! – lelkesedtem.

- Na, gyere. Majd fönt mindent elmesélsz! – húzott magával.

- Egy perc. – mutattam, föl az ujjam, majd visszafordultam Niall-höz. – Jó éjt és köszönöm ezt a napot. Tökéletes első randi volt. – kacsintottam, majd nyomtam egy gyors puszit a szájára és fölmentem Gabi után.

- Na, mesélj el mindent! – ült le az ágyra izgatottan.

- Egy perc, csak gyorsan lezuhanyozok. Félek holnap reggel már nem lesz rá időm. – mosolyogtam rá, majd bevonultam a fürdőszobába.

- 10 perc, 37 másodperc. – mondta Gabi, mikor kiléptem.

- Új rekord!- pacsiztunk le.

- Na, mesélj! – tapsikolt.

Levágtam magam az ágyba, majd nekikezdtem. Mindent elmeséltem az elejétől a végéig. Mikor befejeztem, valami még eszembe jutott.

- De végül is, miért hívtál? – kérdeztem kíváncsian.

- Már nem érdekes… Megoldottam. – mosolygott rám.

- Tuti?

- Teljesen. – mondta magabiztosan.

- Akkor aludjunk. Holnap mikor kell kelni? – vettem kezembe a telóm, hogy beállítsam az ébresztőt.

- Nyolckor szerintem elég lesz. – gondolkozott szőke barátnőm.

- Mikor indulunk?

- Tízkor.

- Akkor bőven. – bólintottam, majd beállítottam az időpontot és vízszintesbe vágtam magam.

- Jó éjt, Reni. – vigyorgott Gabi. Vagyis a hangja alapján azt feltételeztem, hogy vigyorog.

- Neked is. – sóhajtottam.