16. A pizsi party

16. A pizsi party

Itt a 16. rész is.:) Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni egy ilyen béna részre. Fölraktam volna már korábban is, de a hülye UPC miatt nem volt netünk. -.-’’ Pénteken felnéztem a blogra és megláttam, hogy túl vagyunk, az 1000 old. megtekintésen, amit nagyon-nagyon köszönök minden kedves olvasómnak!<3 Ti vagytok a legjobbak!:D Még a komikért is köszönet, meg Rebinek a ruha összeállításokért.:) Asszem’ ennyi lenne ehhez a részhez. Még egyszer bocsi, hogy ilyen béna lett. Boldog Új Évet Mindenkinek, mert idén már nem hozok több részt.:( Komizni ér.;) Xx.

- Valakik mintha hiányoznának innen… - gondolkoztam el.

- Kik? Itt vagyok én, itt vannak a fiúk!

- Haha. Eleanor-ra, Dani-re, és Perrie-re gondoltam! – löktem meg a vállát.

- Jaa…

- Eleanor-ról jut eszembe… Ugye újra együtt vannak Loui-val?

- Aha, nagyon jól megvannak. – mosolygott Gabi.

- És… nem haragszik rád?

- Dehogy. Megbeszéltük, és már barátnők vagyunk.

- Király! – próbáltam lelkesedni, de valahogy nem ment. Természetesen ezt Gabi is észrevette.

- Hé, minden oké? – simított végig a vállamon.

- Persze, csak olyan rossz érzésem van… nem is tudom. – motyogtam.

- Hát… nem vagy egyedül. – egyenesedett fel. – Egy perc! – szólt és elrohant.

*Gabi szemszöge

- Louis, oda adnád a telefonodat? Fontos lenne. – rohantam a fiúkhoz.

- Persze, de ugye nem írogatni fogtok twitter-en? – vigyorgott rám.

- Nem, dehogy! És nyugi, semmi híres embert nem fogunk fölhívni! – hadartam, még mielőtt ezt is megígérteti.

- Oké, de ha végeztetek, kérem vissza!  - nyomta kezembe az iPhone-ját.

- Persze, tudom. Köszi. – néztem rá és már rohantam is vissza Renihez.

*Reni szemszöge

- Na, mi volt ez a kis beszélgetés? – mosolyogtam barátnőmre, amikor visszatért.

- Ááá, csak elkunyiztam Lajcsi telóját. – vigyorgott.

- Ki az a Lajcsi? – néztem rá csodálkozva.

- Louis. – mondta még mindig vigyorogva. – A Louis magyarul Lajos, vagyis Lajcsi, érted?

- Ügyes. – kacsintottam, majd mindketten elröhögtük magunkat. – Amúgy minek kell neked az a telefon?

- Hát… te mondtad, hogy valakik hiányoznak. Most felhívjuk őket.

- Te zseni. – nevettem. – Akkor hajrá! – bátorítottam.

- Ööö… inkább te. – nyújtotta nekem.

- Na ne. Hány éves vagy? – néztem rá.

- 18, miért? – vágott értelmes fejet.

- NA, akkor viselkedj is úgy! – toltam vissza a kinyújtott kezét.

- Oké, oké. Először kit hívjak?

- Szerintem Eleanor-t. Az Ő száma tuti meg van Lajcsinak.

- Jogos. – mondta és egy hatalmas sóhajjal benyomta a „call” gombot. – Kicsöng! – suttogta izgatottan.

 - Hajrá! – tátogtam vissza.

- Halló? Nem, én nem Louis vagyok. Gabi, igen. Nem, csak azt szeretném megkérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni Reni bulijába. Most. Igen, nem baj. Oké, siess! Légy szi’! Oks. Jól van, szia!

- Na?

- Elindult. – vigyorgott Gabi.

- Szupi! És a többiek?

- Ja, azt mondta El, hogy nekik is szól.

- Visszakaphatnám a telóm? – jelent meg mellettem hirtelen Louis.

- Persze, itt van. – nyújtottam neki vissza.

- Köszi, hogy odaadtad. – mosolygott barátnőm is.

- Nincs mit, de azért felnézek twitter-re. – vigyorgott, majd miközben a telóját bújta, visszament a fiúkhoz.

*húsz perc múlva*

Kifulladva ültünk a lányokkal a nasis asztalnál.

- Soha. Többet. Nem. Táncolok. Ezekkel. – lihegett Eleanor.

- Ja, én sem. – helyeselt Dani.

- Nem vagytok egyedül… - mondta Gabi is.

- Ti legalább kényelmes cipőben jöttetek. Magas sarkúban sokkal nehezebb! – panaszkodott Pezz.

- Áú… - gondoltam bele, mire a többiek röhögésben törtek ki. Na, igen. Kicsit fáradtak voltunk. Kb. negyed óráig táncoltunk a Live While We’re Young-ra. De megállás nélkül. A fiúk úgy kifárasztottak minket, hogy – én legalább is – tuti, hogy holnap lábra sem tudunk állni.

 - Na, mi van? Máris kifáradtatok? – jött oda Hazza.

- Fogd be! Ha benned van ennyi energia, akkor menj ugrándozni azzal a 4 idiótával! – szólt rá Dani.

- Ugyan már, ne mondd már, hogy pont te fáradtál ki! Ennél azért többre számítottam.

- Harold, húzz innen, mielőtt erőre kapok, és megkergetlek!

- Igen is. – azzal visszament a fiúkhoz tovább táncolni.

- Kikísértek? – sóhajtott Perrie.

- Menjünk. – tápászkodtam fel.

- Biztos, hogy mennetek kell? – kérdeztem szomorúan.

- Igen, de Eleanor még marad! – mosolygott Danielle. – És ne feledjétek, csak hangosan! Ha már egyszer „kifárasztottak”. – kacsintott.

- Meglesz, ne aggódj! – ölelt meg sorba mindenki mindenkit.

Miután elbúcsúztunk Perrie-től és Dani-től, fölrohantunk a vendégszobába.

- Oké, és most? – kérdezte El suttogva.

- Nem tudom. – válaszoltam ugyan olyan halkan, majd kitört belőlünk a nevetés.

- Na jó. A suttogást mellőzük.

- Eddig jó… - jegyeztem meg.

- Ja. Kéne kaja.

- Hozom! Milyen kaját? – állt fel Gabi.

- Várj! Én is megyek. Nem tudom, hogy Niall mit nem evett még meg. – pattantam fel.

- Siessetek! Én addig kerítek magamnak pizsit. – mondta Eleanor.

- Oksi.

- Fú, Niall nem kímélte a nasikat. – jegyezte meg szőke barátnőm, miközben a konyhában keresgéltünk valami harapnivalót.

- Miért, máskor szokta? – kérdeztem.

- Jogos. Úúú! Nézd, itt van még egy zacskó…

- Css! – szóltam rá, mielőtt Niall meghallaná, hogy van még kaja.

- Egy zacskó chips! – suttogta Gabi.

- Oké. – bólintottam. – Itt még van kóla. Meg egy pár csomag ropi. – néztem be a „titkos” szekrénybe, ahol mindig van valami kaja.

- Ennyi elég lesz… és most futás! – rohantunk fel Gabival a lépcsőn. Hát… reméltem, hogy nem vettek észre.

- Eleanor! Itt vagy? – ment be a vendégszobába Gabi.

- Fürdő! – jött a válasz.

- Oké, mi addig bemegyünk! – mondtam és leraktuk a szerzett zsákmányainkat. – Valakinek mindig itt kell maradnia, hogy őrizze a nasikat.

- Jó, akkor menj zuhanyozni, addig itt maradok.

- Jó, de nehogy beengedd valamelyik fiút is ide, értve vagyok? – néztem rá komolyan.

- Igen is. – vigyorgott.

Miután mindenki elment lezuhanyozni, pizsiben ültünk az ágyon és beszélgettünk mindenféléről.

- Én két gyereket szeretnék… - álmodozott Gabi.

- Harry-től? – röhögtem.

- Ki mástól? Miért, te nem Niall-t szeretnéd a gyermekeid apjának? – vigyorgott.

- De! Majd az esküvő után… - mosolyogtam és bambultam a semmibe.

- Csak akkor lesz esküvőtök, ha mi leszünk a koszorúslányok. – szögezte le Eleanor.

- Én nem! Én tanú leszek! – húzta ki magát Gabi.

- Kösz, szervezzétek meg nélkülem! – dobtam nekik a párnámat.

- Hm… Nem rossz ötlet… - vigyorodott el a szőkeség.

- Majd meglátjuk, hogy a tietek milyen lesz! – vágtam vissza.

- Hát, én úgy gondoltam, hogy a fiúk fognak énekelni, El, Dani, és Perrie lesznek a koszorús lányok, Te leszel a tanúm, Harry-nek meg mondjuk… Ööö…

- Azt majd ő eldönti, lapozzunk. – szóltam közbe.

- Oké, szóval… nem hívnék meg olyan sok embert, csak…

- Csak egy pár százat… - röhögtünk bele Eleanor-ral.

- Haha. Nem vicces. – nézett szúrós szemmel.

- Jó, bocsi. Na, folytasd! – löktem meg a vállát.

- Oké. – mosolyodott el. – Ööö… mi kell még egy esküvőre?

- Hát… Vendégeknek kiket gondoltál? – feküdtem hasra.

- Ööö…

- Jól kezdődik… - súgtam Eleanor-nak, mire Ő a párnába temette a fejét, nehogy hangosan felröhögjön.

- Hát ugye anyuéknak muszáj ott lenniük, meg Harry családjának is…

- Ennyi? – kérdeztem egy hosszú szünet után.

- Hát… igen.

- Nyugi, addig még csak találkoztok valakivel, akit megkedvelsz. – bíztatta El.

- Például? – kérdezte Gabi.

- Például a Little Mix-es csajok! Ők nagyon jó fejek. – mosolygott Eleanor.

- Tényleg, én már nagyon szeretnék velük egyszer találkozni… - jegyeztem meg.

- Tuti bírnátok egymást. Egészen hasonló az ízlésetek, a humorotok és az… agyi szintetek. – a végén már persze elröhögte magát.

- Aha, ne hidd, hogy te nem vagy ennyire hülye! – vágtam fejbe a párnámmal.

- Öröm titeket nézni… - mondta a szőke barátnőm. – Szerintetek a fiúk már lefeküdtek?

- Nem hiszem…

- Akkor… chips, kóla, síros film? – vigyorgott Eleanor.

- Jól hangzik. De csak, amíg a fiúk el nem teszik magukat. – néztem rá.

- Megbeszéltük. – kacsintott.

A fiúk pont a film vége előtt döntöttek úgy, hogy erre az estére elég lesz a bulizás (ami volt kb. hajnali 3-4 óra). Természetesen mi azért végignéztük a filmet, had higgyék azt, hogy nyugi lesz.

- Na, melyik számot rakjuk be? – pattant föl Gabi.

- Rock me! – üvöltöttem.

Hát… valahogy így nézhettünk ki: Három lány pizsamában ugrálva tátogja az éppen szóló dal szövegét. Végül Lajcsi jött be – vagyis inkább berontott.

- Nem lehetne egy kicsit halkabban? Valaki aludni szeretne! – szidott le minket. Vagyis inkább csak próbált, de látszott rajta, hogy mindjárt, állva elalszik.

- Eddig ti buliztatok, most rajtunk a sor! Tonight let’s get some, and live while we’re young! – énekelte Gabi. Mi persze, Eleanor-ral fetrengtünk a röhögéstől, miközben szőke barátnőnk próbált normálisan táncolni. Már lassan úgy nézhettünk ki, mint a retardált fókák, ráadásul Louis ezt végignézte, de minket ez csöppet sem zavart akkor.

- Feladom. – sóhajtotta, majd kiment és otthagyott minket.

Végigröhögtük az egész „táncot” amit Gabi produkált. Reggel 8-kor aludtunk el a szoba különböző részein. Akkor az sem érdekelt minket, hogy akár délután háromig aludni fogunk. Életem legjobb szülinapja volt, hála nekik.

15. The birthday party

15. The birthday party

Meg is hoztam a 15. részt!:) Tudom, hogy eredetileg tegnapra ígértem, de annyi dolgom volt, hogy alig tudtam leülni a géphez.>< Köszönöm a véleményeket, komikat. Mind jól estek – még azok is, amikbe írtátok, hogy meghalok, vagy megöltök. xd Én is szeretlek titeket!<3 És azt is köszönöm, hogy állandóan nyaggattok, hogy hozzam már a kövi részt, mert ebböl látom, hogy érdekel titeket.:D Mivel idáig csupa „dráma” volt, úgy gondoltam, rátok fér egy kis Happy End. Ez persze nem azt jelenti, hogy vége a blognak hanem, hogy ez egy kifejezetten boldog rész lesz. Aztán majd megint jönnek a bonyodalmak.;) Lefogadom, hogy már alig várjátok öket..:’D Már csak annyit (mert ez tényleg egy picit hosszúra sikeredett, de ezeket muszáj volt leírnom), hogy minden kedves olvasómnak nagyon boldog karácsonyt! És Louis, boldog szülinapot!:3 Utólag is.:) Már tényleg hagylak titeket olvasni.:) Komikat hagyjatok, karácsonyi ajándéknak (ha kérhetem)!;)  *-* Xx.

*Niall szemszöge*

- Elég volt! Én utána megyek! – álltam fel reggeli után.

- Nem, nem mész! – mondta határozottan Gabi.

- Csak figyelj! – mondtam, majd felhúztam a cipőmet és indultam is.

- Niall, várj! – szólt utánam, de nem érdekelt. – Állj már meg az isten szerelmére! – üvöltötte el magát.

- Mi van?  - fordultam meg, mintha csak szívességet tennék neki ezzel.

- Bíz bennem, és maradj itthon. – nézett a szemembe. Valami nem stimmelt vele.

- Mit tudsz, amit nem mondtál el?

- Megígértem, hogy nem beszélek róla, csak kérlek, bízz bennem!

- Oké. – sóhajtottam és visszaballagtam a házba. Nem tudom miért, de valahogy úgy érzem, hogy nem lesz baj.

*Gabi szemszöge*

Azért voltam ilyen biztos benne, hogy nem esett Reninek semmi baja, mert tegnap este, a fiúk balhéja után felhívott:

- Gabi, mi az, hogy még egy vita?

- Reni, hát te?

- Kérdeztem, ha válaszolsz, akkor én is! – ideges volt a hangja, úgyhogy belementem.

- Egyre többet veszekednek, mert mindenki magát okolja, amiért hazarepültél. Te jössz!

- Csak ezért telefonáltam, amúgy meg nincs semmi bajom, csak gondolkodni akartam, és egyedül lenni… örökre. – nagyon fájt, hogy ezeket mondja, de meg tudom érteni. Ez lett VOLNA az első randijuk. De miattam elcsesződött az egész. – Amúgy meg nem mentem haza… - törte meg kicsit később a csendet.

- Mi? Akkor meg hol a francba vagy? – mondtam picit hangosan.

- Pszt! Halkabban! Amúgy meg egy hotelben, Londonban.

- Hát ezt örömmel hallom.

- Jó neked… Amúgy a veszekedéseken kívül történt még valami érdekes? – kíváncsiskodott.

- Hát, ha az érdekesnek számít, hogy összejöttem Harry-vel, akkor igen. – vigyorogtam.

- Végre. – sóhajtott boldogan.

- Te is összejöhetnél Niall-el… megint. – tettem egy próbát. Max. levágja a telefont a francba.

- Szerinted még megbocsátana ezek után? – hát… ez a válasz lesokkolt. Mi az, hogy Niall megbocsátana-e?

- Csajszi, te szerintem túl sokat gondolkoztál…

- Mert, hogy? – fú, de hiányoztak ezek a kérdések! Jó értelemben, persze.

- Mert Niall-nek kellene bocsánatot kérnie tőled! Vagyis inkább nekem… - itt elcsuklott a hangom.

- Miért is? Te nem tehetsz arról az eget rengető dologról… ugye?

- De… De csak azért hívtam Niallt, mert a meglepi bulidat szerveztük és kellett a segítsége. – magyaráztam, mielőtt gondol egyet, és leteszi a telefont.

- Ti… rendeztetek nekem egy meglepi bulit? – kérdezte megdöbbenve.

- Ez csak természetes… De sajna nem pont úgy alakult, ahogy elterveztük. Mert…

- Mert én elrontottam az egészet azzal, hogy leléptem. – fejezte be.

- Hát… nem éppen ezt akartam mondani, mert ez nem igaz. Ha én nem szerveztem volna meg a bulit, akkor meglett volna az első normális randitok. – sóhajtottam.

- Sose emészd magad! Nem haragszom! – felelte vidáman. - Mindenki hibázott. Előfordul…

- Mondd, hogy visszajössz! Niall már betegre eszi magát, és mostanában szinte mindenre így válaszol: „Kajába fojtom bánatom.” – hadartam.

- Úristen…

- Na igen. Haza. Kell. Jönnöd! – hangsúlyoztam minden szót. – Kérlek! Nekem iszonyúan hiányzol és a fiúk is aggódnak érted!

- Oké, oké. De csak holnapután tudok menni.

- Komoly? Akkor visszajössz? – vigyorodtam el.

- Nagyon nem is mentem messzire! – nevetett fel.

- Akkor jó. Nem tudom, hogyan fogom kibírni ezt a két napot, de valahogy csak elleszek… Juj, ha ezt a fiúk megtudják… - ábrándoztam.

- Ne! Mármint… légy szi’ ne mondd el nekik! Had legyen meglepi. – szinte láttam magam előtt, ahogy kacsint egyet.

- Oké, de nagyon siess, mert ha nem akkor te is tudod, hogy előbb vagy utóbb ki fog kívánkozni… - fenyegetőztem.

- Hogy ne tudnám! Nem is te lennél… - nevetett.

- Igaz… Na, én megyek, mert ha jól hallom Harry végzett a zuhanyzással. – álltam föl az ágyról.

- Hajrá, szívem. De ha ARRA kerülne a sor, akkor csak ésszel. – mondta, mire a fejem búbjáig elpirultam.

- Reni, még csak egy hete vagyunk együtt! – ellenkeztem azonnal, de tudtam, hogy jól szórakozik rajtam.

- Jó, persze. De tényleg, csak ésszel. Jó éjt.

- Neked is, szia.

- Szia. – köszönt el, és azzal ki is nyomtam. Végigdőltem az ágyon, majd egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. 2 nap, és újra láthatom a barátnőmet.

- Kivel beszéltél? – jött ki Hazza a fürdőből.

- Nem érdekes… - mosolyogtam rá, majd elfoglaltam a fürdőt.

A végét még egyszer átgondolva rájöttem, hogy holnap visszajön. Csak ki ne kotyogjam… Valamivel el kéne foglalnom magam.

- Elmentünk fotózásra, sietek haza, de ma már nem szabadulunk el. De sietek haza. – húzott magához szomorúan Harry, felébresztve a gondolkodásomból.

- Ajánlom is… - mondtam, majd kaptam egy búcsúcsókot és már le is léptek. És akkor hirtelen beugrott. Ami késik, az nem múlik! Megcsinálom, azt a meglepi bulit, ha tetszik neki, ha nem! Ennyivel tartozom!

Elkezdtem mindent úgy feldíszíteni, ahogy eredetileg elterveztük a fiúkkal. Csináltam epres tortát (az Reni kedvence.:3), letöltöttem a kedvenc zenéit a laptopra, előszedtem az eldugott ajándékokat, végül pedig felhívtam a barátnőmet. Egy csörgés… kettő… öt… Már éppen le akartam tenni, mire felvette.

- Na, mi van? Ennyire hiányzok?  - röhögött bele a telóba.

- Igen, de most nem ezért hívlak. Elmegyünk vásárolni? A fiúk fotózásra mentek és csak holnap jönnek haza. Én meg szétunom a fejem. – és ebben az egészben csak az utolsó mondat volt hazugság. Nagyjából. Csak azért akartam elmenni Renivel vásárolni, hogy legyen valami csini ruhája a bulira.

- Oké, akkor talizunk a Big Bennél…

- Mondjuk 2-kor?

- Nekem megfelel. De ne késs el!

- Igyekszem… - röhögtem fel, majd letettem.

Mivel kettőig még volt négy órám, elmentem rendbe szedni magam. Lezuhanyoztam, hajat mostam, kerestem egy elfogadható göncöt, amit magamra rángattam. Megszárítottam a hajam, aztán kivasaltam, és úgy hagytam. Még egyszer körülnéztem a házban, hogy mit kell még megvenni. Gyertya a tortára, rucik (Reninek is), és új szájfény, de az még nem annyira fontos.

Elraktam a listát, a pénztárcát, napszemcsit, rágót, kulcsot, telót és már indultam is.

Taxival hamar oda értem, és kivételesen időben voltam.

- Szia! – ugrottam legjobb barátnőm nyakába.

- Hali! Ennyire hiányoztam? – röhögött, miközben visszaölelt.

- Aha, de mehetünk? – vigyorogtam.

- Persze.

- Amúgy veled mizujs?

- Semmi különös… - vonogatta a vállát. – Sokat gondolkoztam azon, amit tegnap beszéltünk.

- És mire jutottál? – mosolyogtam.

- Arra, hogy ez az egész egy hatalmas baromság volt. – na jó, erre azért nem számítottam… - már mint ez az egész „elmentem, mert elcseszted az első randinkat” dolog… Ebben nem én voltam a hibás, vagy te, vagy esetleg Niall. Csak… rosszul jött ki ez az egész helyzet.

- Nahát! Ezt így átgondolni sokkal ésszerűbb, mint magunkat vádolni és folyton vitázni… - jöttem rá arra, hogy tulajdon képpen mennyire idióták voltunk. Magunkat okoltuk, ahelyett, hogy beletörődtünk volna abba, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, csak elfelejteni és továbblépni… Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy magunkat hibáztattuk ahelyett, hogy tettünk volna valamit.

- Hát igen… - mondta elgondolkozva.

- Szóval, akkor Niall-nek megbocsátasz? – vigyorogtam, mert tudtam a választ.

- Ahogy látom, erre már válaszolnom sem kell. – nézett rám mosolyogva. – És, akkor Loui-val szent a béke?

- Persze.

- Az jó… és, Harry-vel milyen volt az este?

- Kellemesen aludtam, köszönöm kérdésed. – mondtam és igyekeztem póker face-t vágni, de éreztem, hogy pirulok. Reni persze dőlt a röhögéstől.

- Nem ezt kérdeztem, de hiszek neked. – törölte meg a szemét a röhögő görcse után.

- Köszönöm… - sóhajtottam.

- Alap. Na, milyen ruhára gondoltál?

- Hát… először is, neked is veszek egyet, és én fizetem, vita nincs! – tettem, föl a kezem, mielőtt ellenkezne, majd folytattam. – Valamilyen koktélruha szerű legyen, de mégis elegáns. – néztem el a távolba, mintha ott lenne a tökéletes ruha.

- Ugye tudod, hogy nem látok semmit? – röhögte el magát.

- Persze, de akkor mehetünk?

- Naná!

Végigjártuk szinte az összes ruhaboltot, mire megtaláltuk a tökéletes ruhákat:

Aztán beültünk a mekibe.

- Bakker, lejártam a lábam… - panaszkodtam.

- Én is… De megérte.

- Az is igaz.

- Szerintem én már megyek… este 8 van! – nézett Reni az órájára.

- Úristen… akkor húzzunk. – pattantam föl.

- Oksi, de taxival menj!

- Te is, és vigyázz magadra! – öleltem meg.

- Én mindig vigyázok, holnap talizunk! – ölelt vissza.

- Mikor jössz?

- Kb. 3 - fél négy. Az neked jó?

- Persze, akkor holnap! Szia!

- Jól van, szia!

- Ja, és abban a ruhában gyere, amit vettünk! – kiáltottam utána, majd fogtam egy taxit.

Mire hazaértem volt kb. fél kilenc. Gondoltam, felhívom Harryt. Egy csörgés… kettő…

- Szia, Gabi! Niall vagyok.

- Szia, hol van Harry?

- Ömm… most éppen nem beszédképes.

- Mi? Ezt meg hogy érted?

- Úgy hogy éppen sminkelik, de mindjárt kész.

- Ja, oké.

- Amúgy mizujs?

- Semmi különös. Voltam vásárolni. Most, nem rég értem haza. – újságoltam.

- De ugye taxival?

- Persze… - sóhajtottam.

- Oké, és vettél valamit?

- Igen, egy ruhát.

- És… szép? – nem bírtam, kitört belőlem a röhögést.

- Igen, nagyon szép. Holnap mikor jöttök haza?

- Valamikor reggel, miért?

- Csak úgy…

- Hiányzik Harry, mi?

- Igen. – pirultam el… megint.

- Nyugi, hamarosan visszakapod.

- Ki kap vissza mit? – hallottam meg az Ő hangját.

- Te a csajodat. – röhögött Niall.

- Húzz innen! Szia, kicsim! – szólt bele a telefonba Harry.

- Szia, mizujs?

- Várom, hogy a többieket is kikenjék, és folytassuk a fotózást. Otthon?

- Nem sokkal több.

- Egész nap otthon voltál?

- Nem, olyan tíz perce értem haza.

- Vásároltál?

- Honnan tudtad? - nevettem fel. – Igen, vettem egy csini ruhát.

- Ráhibáztam… és milyen ruhát?

- Majd holnap meglátod. – kacsintottam.

- Alig várom. De most mennem kell. Reggel látlak.

- Oké, siess. Szia.

- Jó éjt.

Miután letettem, csináltam egy bögrés levest vacsira. Aztán fölmentem, beraktam a Little Things-et ismétlésre az MP4-en, és elaludtam.

*másnap reggel*

*Harry szemszöge

- Siessetek már! Indulni akarok! – nyafogtam a fiúknak.

- Jól van, na! Már reggelizni sem lehet? – válaszolt teli szájjal Niall.

- Majd a taxiban megeszed, csak menjünk már! – hisztiztem.

- Oké, srácok! Induljunk, Harry már megint itt nyafog! – üvöltötte Liam, majd megjelentek a többiek is.

- Na, végre! – indultam ki az ajtón.

Gabi, megjöttünk! – üvöltöttem, miközben betolakodtunk a házba.

- Fent vagyok! Egy perc! – jött a válasz az emeletről.

- Siess!

- Oké!

- Mi lenne, ha nem üvöltve kommunikálnátok? – kérdezte Zayn.

- Akkor nem szakadna be a dobhártyád. – veregettem vállon.

Mikor körbenéztünk… ömm mintha egy bulira jöttünk volna. Csak rajtunk kívül senki sem volt ott.

- Sziasztok! – rohant le a lépcsőn Gabi.

- Szia! – köszöntünk egyszerre.

- Hiányoztál! – ugrott a nyakamba.

- Te is. – öleltem át.

- Húúúú… - röhögtem össze a fiúk.

- Amúgy, miért van így kidíszítve a ház? Várunk valakit? – néztem kíváncsian a barátnőmre.

- Igen, ami azt illeti…

- Ki? – kérdezte Louis.

- Az titok! – vágta rá Gabi.

- Naaaa… - néztem rá boci szemekkel.

- Nem lehet. Megígértem.

- De azért örülni fogunk neki, ugye? – reménykedett Niall.

- Persze. – mosolygott Gabi.

- Akkor jó. – sóhajtottam.

*Gabi szemszöge

- Oké, és most, aki nem reggelizett az kajáljon meg, de gyorsan! Aki megvolt vele, az menjen fel rendbe szedni magát! Indulás! – adtam ki az utasításokat.

- Igen is, főnök! – szalutált Louis, majd felvonult.

- Sosem fogom megszokni… - sóhajtottam, majd Harry-re néztem, aki még mindig mellettem állt. – Te nem mész? – mosolyogtam rá.

- De, mindjárt. – válaszolt, majd hosszasan megcsókolt. Aztán felment a többiekhez.

*du. 2 körül*

*Reni szemszöge

Már nagyon vártam, hogy újra láthassam a többieket. Nem gondolkoztam, mikor elmentem, és már milliószor megbántam.

13:58.

- Hajrá. – sóhajtottam, majd bekopogtam az ajtón.

- Gyere! – kiáltotta Gabi. – Nyitva van! – tette hozzá.

Mikor benyitottam, egy lélek sem volt sehol se.

- MEGLEPETÉS! – ugrottak elő a fiúk Gabival a kanapé mögül. Hát… nem kicsit meglepődtem.

- Boldog szülinapot! Utólag is! – ugrott a nyakamba az LB-m.

- Úristen… Ez egyszerűen… Úristen! – dadogtam össze-vissza. – Szóhoz sem jutok! Ezt csak miattam?

- Ki másért? – jött oda Liam is.

- Gabinak köszönd. – kacsintott Harry.

- Imádlak, köszönöm! – visongattam, majd én is az Ő nyakába ugrottam.

- Örülök, hogy ennyire tetszik. – vigyorgott. – De van itt valaki, akivel beszélned kell. – tolt el magához, majd megfordított.

Niall-el találtam szembe magam.

- Izé… boldog szülinapot! – mondta. Nem bírtam ki, odarohantam, és átöleltem.

- Annyira sajnálom! – motyogtam a pólójába.

- Még te sajnálod? Én voltam olyan idióta, hogy elvittelek moziba és gyakorlatilag egyedül nézted végig az egészet!

- Fátylat rá!

- Szeretlek!

- Én is. Nagyon hiányoztál! – szorítottam még jobban magamhoz.

- Te is nekem, de… megfojtasz. – nyögte, mire elengedtem.

- Hé, és mi nem hiányoztunk? – jöttek oda a srácok.

- De, ti is. Nagyon!

- Csoportölelés! – ordította el magát Louis.

14. I have to go...

14. I have to go...

Itt van a 14. rész is!:D Elöször is, elnézést kérek mindenkitöl, akinek azt mondtam, hogy hosszabb lesz, most csak ennyit tudtam hozni.:( Majd pótolok, mert most 16 napig itthon leszek.:D Remélem ennél a résznél sem vesztitek el a fonalat, és nem öltök meg (Gabi, Ani, Rebi).Másodszor, túl vagyunk, a 800 old. megtekintésen, imádlak titeket!<3 Ehhez a részhez nagyjából ennyi lenne. Kellemes olvasást!;) És már csak a szokásos: komizni ér.;) Xx. 

És akkor megjelentek a fiúk. Sikoltozás tört ki minden lányból, aki ott volt. Igen, belőlünk is. A srácok helyet foglaltak a székeken, kezükben egy-egy mikrofonnal.

- Sziasztok! – szólt bele Liam a mikijébe. Mindenki vagy angolul, vagy a saját anyanyelvén válaszolt neki.

- Vas happenin’? – kérdezte Zayn, mire mindenki üvöltésbe tört ki. A fiúk csak mosolyogva tűrték, ahogy beszakad a dobhártyájuk.

- Kérdezzetek nyugodtan! – mondta Niall. Kár volt. Mindenki egyszerre kezdete Harry-t faggatni a Haylor story miatt.

- Hé! Egyszerre csak egyet! – üvöltött túl minket Harry. Hát mikrofonnal könnyű. Hazza kijelentésére mindenki elhallgatott és feltette a kezét.

- Köszönöm. Akkor legyen az a szőke. – mutatott Gabira.

- Köszi. Szóval, ha nem vagy együtt Taylor-ral, akkor miért vagy vele többet, mint a fiúkkal? – kérdezte azt, amire – szerintem – mindenki kíváncsi volt.

De mielőtt Harry bármit is mondhatott volna… megint felkeltem. Izzadt hajam a homlokomhoz tapadt. Megnyugodva láttam, hogy Niall itt fekszik mellettem.

- Hát te? Hogyhogy nem alszol? – nézett rám, miközben felkapcsolta az éjjeliszekrényen a lámpát.

- Ezt én is kérdezhetném tőled.

- Én csak… nem tudom. Lementem kajálni, mert nem tudtam aludni, de most sem tudok.

- Rosszat álmodtam. – bújtam fáradtan hozzá.

- Elhiszem.

- Jaj, ne! Mit csináltam? – riadtam meg.

- Csak sokat forgolódtál és nyöszörögtél.

- Hú, azt hittem, hogy mondtam is valamit… - könnyebbültem meg. Ki tudja, ilyenkor mik csúsznak ki a számon…

- Nem, dehogy. – húzott vissza magához. – Elmondod, hogy mit álmodtál?

Miután elmeséltem az egészet, Niall megnyugtatott, hogy ez tényleg csak egy álom volt. Kifejezetten örültem ennek a jó hírnek. J Mikor megkönnyebbültem, annyira elálmosodtam, mintha fejbe vágtak volna…

- Aludjunk. – dobtam magam vissza az ágyra. Niall követte a példám, majd egyik kezével átkarolt.

- Jó éjt, Reni.

- Jó éjt. – mondtam, és már szinte rögtön hallottam egyenletes szuszogását. Mielőtt elaludtam – a biztonság kedvéért – megcsíptem magam. Fájt. „Remek, akkor ez a valóság!” – gondoltam, aztán rájöttem, hogy ez mekkora egy baromság volt… Na, mindegy. Amúgy meg hogyan is kerültem én haza? Majd reggelt megkérdezem Niall-től…

*másnap reggel*

 - Jó reggelt, Álomszuszék! – mondta Niall, mikor kinyitottam a szemem.

- ’Reggelt! Mennyi az idő? – nyújtózkodtam egyet.

- Tíz óra múlt, miért?

- Neked nem kell valahova menned? – kérdeztem meglepetten.

- Nem, ma szabink van. – vigyorgott.

- Ah, király! Akkor aludjunk még! – tettem a fejemre a párnám.

- Szó sem lehet róla!

- Mert? – kérdeztem, a párnával a fejemen.

- Mert ma elmegyünk moziba, aztán beülünk, mondjuk a mekibe. Na?

- Csak mi ketten?

- Senki más… - szedte le rólam Niall a párnáját.

- Adj öt percet és egy kávét. – nyomtam puszit az arcára.

Bementem a fürdőszobába és elkezdtem készülődni. Tényleg hamar megvolt, bár kicsit elhúzódott az az 5 perc… Azt a kék felsőmet vettem föl, ami az álmomban is szerepelt, szakadt farmerrel, kék tornacsukával. Egy kis szempillaspirál, szájfény, és már kész is voltam.

 - Ez több volt, mint amennyit mondtál. – nyomta lent kezembe a kávémat Niall.

- Bocsi, nem tudtam, hogy melyik pólómat vegyem fel… - vontam meg a vállam.

- Semmi baj, ráérünk. – mosolygott cukin. – Mellesleg megérte várni… gyönyörű vagy! – mondta.

- Köszi. – pirultam el.

Megittam a kávémat és mentünk is.

- Mikor kezdődik a film? – kérdeztem kíváncsian, miközben sétáltunk.

- Majd kettőkor.

- És addig mit csinálunk?

- Várost nézünk. A múltkor ez valahogy elmaradt, és tudom, hogy mennyire szeretnéd már bejárni Londont. – mosolygott kedvesen. Tényleg, teljesen megfeledkeztem arról, hogy azt is elterveztük, hogy szétnézünk a városban.

- Köszönöm. – nyomtam egy puszit az arcára.

*a moziban*

London valami elképesztően gyönyörű élőben! Két óra alatt voltunk a Big Bennél, a London Eye-nál, és természetesen az egyik 1D boltba is benéztünk. Niall csinált rólam, meg a kartonjukról képeket.

- Kezdek féltékeny lenni a karton énemre… - mondta, amikor azzal is lefényképeztem magam.

- Nyugi, egy karton figura sosem lesz jobb nálad. – nevettem, majd megöleltem.

Mikor odaértünk a moziba, még volt negyed óra a kezdésig.

- Veszünk valami kaját? – kérdezte kiskutya szemekkel.

- Popcorn, vagy nachos? – adtam meg magam.

- Te választasz, én fizetek. És nincs vita. – mondta gyorsan, mielőtt még ellenkezhettem volna.

- Popcorn és light cola. – sóhajtottam, mire elvigyorodott. Mivel hosszú volt a sor (jó, annyira nem, de nem nagyon haladtak), Niall odaadta a pénzt, hogy vegyem meg a kaját, addig ő meg jegyekért megy.

 - Miért nem mehettem én a jegyekért? – „támadtam le” mikor odaállt mellém a sorba, a kezében a jegyekkel.

- Mert nem akarom, hogy megtudd, mire hoztalak el. – mosolygott cukin.

- Mázlid, hogy cuki vagy. – morogtam, mire halkan felnevetett.

Miután végre sorra kerültünk és meg is kaptuk a kaját, meg az üdítőt, beültünk abba a terembe, amelyikre a jegyszedő mutatott. Hiába késtünk 5 percet, még mindig csak ajánlók, meg reklámok mentek.

- Na, ezért utálok moziba járni… - mondtam halkan, nehogy bárki is meghallja. Amíg a reklámok mentek, én kikapcsoltam a telómat, nehogy a film alatt csörögjön. Még vártunk legalább 3-4 percet, mire elkezdődött a… Breaking Dawn Part 2?!

- Honnan tudtad, hogy szeretem a twilight-ot? – súgtam Niall fülébe.

- Vannak megbízható embereim… vagy mondjam azt, hogy a kismadarak csiripelték? – vigyorgott.

Hihetetlen volt a film! A csatánál még sírtam is… De nem csak a film miatt, Niall ugyan is 2 óra alatt, vagy ötször ment ki telefonálni, valami „halaszthatatlan” dolog miatt. Nem akarok önző lenni, de hahó! Én is itt vagyok!

- Na, tetszett a film? – kérdezte, miközben a mekiben kajáltunk.

- Ja, nagyon… izgi volt. – mondtam egyhangúan.

- Reni… minden oké? – nézett rám Niall, de én elkaptam a fejem.

- Tökéletesen. Mehetünk? – meg sem várva válaszát, fölpattantam és se szó, se beszéd, elrohantam. Nagyon fájt, hogy elhívott randizni, de szinte végig beszélgetett valaki mással.

*Niall szemszöge*

- Tökéletesen. Mehetünk? – kérdezte, majd hirtelen felállt és elfutott. Azonnal felhívtam Gabit.

- Mi? És hova ment? – pánikolt be, miután gyorsan vázoltam a helyzetet.

- Nem tudom! De remélem haza…

- Niall! Nem. Jöhet. Haza. – mondta mindegyik szót hangsúlyozva.

- Miért? Te örülnél neki, ha valahol eltévedne? Vagy… bele sem merek gondolni, hogy mi történne vele…

- Jó, akkor menj utána, de rögtön! Nem jöhet haza! Veled kell, hogy maradjon! – tette le. Remek, akkor induljunk. Elkezdtem arra az irányba futni, amerre ő ment.

- Reni! Merre vagy? – kiabáltam az utcán. Már az sem érdekelt, hogy ki mit gondol rólam vagy, hogy felismernek. Megint próbáltam felhívni, meglepetésemre kicsöngött.

- Kérlek, vedd fel! Csak vedd fel! – sétáltam oda- vissza az utcán idegességemben.

- Mit akarsz? – szólt bele.

- Reni?

- Mi van?

- Hol vagy?

- Úton haza, miért? Csak nem érdekel? – kérdezte, nekem meg hirtelen leesett. Azért volt így kiakadva, mert állandóan telefonáltam. Basszus, de hülye vagyok!

- Nézd, sajnálom, hogy végig telefonáltam a filmet, de ez tényleg nagyon fontos volt! – magyarázkodtam.

- Niall, most már teljesen mindegy. Már megvettem a repülő jegyeket. – mondta.

- Mi? – nem értettem.

- Megyek haza. Magyarországra. – és akkor leesett.

- Ne, kérlek, ne hagyj el! – könyörögtem.

- Csak két okot mondj, hogy miért maradjak.

- Mert a többiek és hiányolni fognak… és mert szeretlek.

- Ezek csak üres szavak. Sajnálom. – letette. Rögtön fogtam egy taxit, lediktáltam a címet és 10 perc múlva már otthon is voltam.

- Srácok, hatalmas gáz van. – léptem be az ajtón.

- Mi történt? Reni hazajön? – jött ki Gabi a konyhából.

- Hazamegy. – néztem a szemébe.

- Nem, azt már nem! Gyerünk Niall, beszállás! – ugrott rögtön be a kocsimba. Én sem tétováztam, azonnal beültem a kormány mögé.

Szerinted melyik reptérre ment? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Heathrow. – mondta magabiztosan.

- Egész biztos?

- Teljesen.

- Oké. – nyomtam tövig a gázt.

- Na, jó. Melyik gép megy Magyarországba? – ment Gabi az információs pulthoz.

- 10 perc múlva indul onnan. – mutatott az egyik felszálló pályára, vagy mire.

- Gyerünk! – nézett rám, majd futni kezdett. Követtem a példáját. Mikor odaértünk a gép már felszállt, rajta Renivel.

- Elkéstünk. – mondtam és próbáltam visszatartani a könnyeimet.

- Nem, nem, nem! – üvöltött Gabi, majd a földre rogyott.

- Gyere, menjünk haza. – segítettem föl.

*egy hét múlva*

*otthon*

- Egyszerűen nem tudom fel fogni… Te hogy a francba bírsz ilyenkor is enni? – kérdezte Harry is.

- Kajába fojtom bánatom. – mondtam teli szájjal.

- Ez nem megoldás! Csak ülünk és várunk, de meddig? – Gabi is nehezen viselte ezt az egészet, de egy jó dolog van benne. Végre összejött Harry-vel. Nem, senki sem segített nekik, egyszerűen csak megtörtént.

- Nyugi, kicsim. – húzta magához Hazza. Ahogy őket néztem egyszerre két érzésem is támadt. Az egyik az volt, hogy „De jól néznek ki együtt!” a másik pedig „Hiányzik, hogy én is így magamhoz öleljem Renit!”.

- Szerintem el kellett volna mondanom neki… Akkor nem ment volna el. – gondolkodtam hangosan.

- Hagyd csak Niall, ez az én hibám. Ha nem erőltetem, ezt az egész meglepi szülinapot, akkor most Reni is itt lenne.

- Nem, Gabi. Ez csak is az én felelősségem. Ha nem lettem volna olyan bunkó, hogy a film közben megyek telefonálni, akkor nem bántottam volna meg…

- De ha nem hívtalak volna, és nem szerveztem volna ezt meg, akkor most ez nem így lenne.

- Hagyjátok már abba! Rossz nézni, ahogy magatokat hibáztatjátok! Reni elment és valószínűleg soha többé nem jön vissza. Pont. Tovább kell lépni. – szólt bele Hazza.

- Persze, minden Reni hibája volt! Bezzeg, ha Gabi ment volna így el, akkor te is magadat hibáztatnád! Legközelebb erre is gondolj, mielőtt kinyitod azt a nagy szádat! – üvöltöttem, majd felrohantan a szobámba. Bekapcsoltam a laptopot, gondoltam tartok egy twitcam-ot. A rajongók mindig megnyugtatnak. De aztán meggondoltam magam. Csak kiírtam, hogy „Még egy veszekedés, Reni gyere vissza!”. Olyan fáradt voltam, hogy utána ki sem kapcsoltam a gépet, csak hátrafeküdtem az ágyon és elnyomott az álom.