14. I have to go...

14. I have to go...

Itt van a 14. rész is!:D Elöször is, elnézést kérek mindenkitöl, akinek azt mondtam, hogy hosszabb lesz, most csak ennyit tudtam hozni.:( Majd pótolok, mert most 16 napig itthon leszek.:D Remélem ennél a résznél sem vesztitek el a fonalat, és nem öltök meg (Gabi, Ani, Rebi).Másodszor, túl vagyunk, a 800 old. megtekintésen, imádlak titeket!<3 Ehhez a részhez nagyjából ennyi lenne. Kellemes olvasást!;) És már csak a szokásos: komizni ér.;) Xx. 

És akkor megjelentek a fiúk. Sikoltozás tört ki minden lányból, aki ott volt. Igen, belőlünk is. A srácok helyet foglaltak a székeken, kezükben egy-egy mikrofonnal.

- Sziasztok! – szólt bele Liam a mikijébe. Mindenki vagy angolul, vagy a saját anyanyelvén válaszolt neki.

- Vas happenin’? – kérdezte Zayn, mire mindenki üvöltésbe tört ki. A fiúk csak mosolyogva tűrték, ahogy beszakad a dobhártyájuk.

- Kérdezzetek nyugodtan! – mondta Niall. Kár volt. Mindenki egyszerre kezdete Harry-t faggatni a Haylor story miatt.

- Hé! Egyszerre csak egyet! – üvöltött túl minket Harry. Hát mikrofonnal könnyű. Hazza kijelentésére mindenki elhallgatott és feltette a kezét.

- Köszönöm. Akkor legyen az a szőke. – mutatott Gabira.

- Köszi. Szóval, ha nem vagy együtt Taylor-ral, akkor miért vagy vele többet, mint a fiúkkal? – kérdezte azt, amire – szerintem – mindenki kíváncsi volt.

De mielőtt Harry bármit is mondhatott volna… megint felkeltem. Izzadt hajam a homlokomhoz tapadt. Megnyugodva láttam, hogy Niall itt fekszik mellettem.

- Hát te? Hogyhogy nem alszol? – nézett rám, miközben felkapcsolta az éjjeliszekrényen a lámpát.

- Ezt én is kérdezhetném tőled.

- Én csak… nem tudom. Lementem kajálni, mert nem tudtam aludni, de most sem tudok.

- Rosszat álmodtam. – bújtam fáradtan hozzá.

- Elhiszem.

- Jaj, ne! Mit csináltam? – riadtam meg.

- Csak sokat forgolódtál és nyöszörögtél.

- Hú, azt hittem, hogy mondtam is valamit… - könnyebbültem meg. Ki tudja, ilyenkor mik csúsznak ki a számon…

- Nem, dehogy. – húzott vissza magához. – Elmondod, hogy mit álmodtál?

Miután elmeséltem az egészet, Niall megnyugtatott, hogy ez tényleg csak egy álom volt. Kifejezetten örültem ennek a jó hírnek. J Mikor megkönnyebbültem, annyira elálmosodtam, mintha fejbe vágtak volna…

- Aludjunk. – dobtam magam vissza az ágyra. Niall követte a példám, majd egyik kezével átkarolt.

- Jó éjt, Reni.

- Jó éjt. – mondtam, és már szinte rögtön hallottam egyenletes szuszogását. Mielőtt elaludtam – a biztonság kedvéért – megcsíptem magam. Fájt. „Remek, akkor ez a valóság!” – gondoltam, aztán rájöttem, hogy ez mekkora egy baromság volt… Na, mindegy. Amúgy meg hogyan is kerültem én haza? Majd reggelt megkérdezem Niall-től…

*másnap reggel*

 - Jó reggelt, Álomszuszék! – mondta Niall, mikor kinyitottam a szemem.

- ’Reggelt! Mennyi az idő? – nyújtózkodtam egyet.

- Tíz óra múlt, miért?

- Neked nem kell valahova menned? – kérdeztem meglepetten.

- Nem, ma szabink van. – vigyorgott.

- Ah, király! Akkor aludjunk még! – tettem a fejemre a párnám.

- Szó sem lehet róla!

- Mert? – kérdeztem, a párnával a fejemen.

- Mert ma elmegyünk moziba, aztán beülünk, mondjuk a mekibe. Na?

- Csak mi ketten?

- Senki más… - szedte le rólam Niall a párnáját.

- Adj öt percet és egy kávét. – nyomtam puszit az arcára.

Bementem a fürdőszobába és elkezdtem készülődni. Tényleg hamar megvolt, bár kicsit elhúzódott az az 5 perc… Azt a kék felsőmet vettem föl, ami az álmomban is szerepelt, szakadt farmerrel, kék tornacsukával. Egy kis szempillaspirál, szájfény, és már kész is voltam.

 - Ez több volt, mint amennyit mondtál. – nyomta lent kezembe a kávémat Niall.

- Bocsi, nem tudtam, hogy melyik pólómat vegyem fel… - vontam meg a vállam.

- Semmi baj, ráérünk. – mosolygott cukin. – Mellesleg megérte várni… gyönyörű vagy! – mondta.

- Köszi. – pirultam el.

Megittam a kávémat és mentünk is.

- Mikor kezdődik a film? – kérdeztem kíváncsian, miközben sétáltunk.

- Majd kettőkor.

- És addig mit csinálunk?

- Várost nézünk. A múltkor ez valahogy elmaradt, és tudom, hogy mennyire szeretnéd már bejárni Londont. – mosolygott kedvesen. Tényleg, teljesen megfeledkeztem arról, hogy azt is elterveztük, hogy szétnézünk a városban.

- Köszönöm. – nyomtam egy puszit az arcára.

*a moziban*

London valami elképesztően gyönyörű élőben! Két óra alatt voltunk a Big Bennél, a London Eye-nál, és természetesen az egyik 1D boltba is benéztünk. Niall csinált rólam, meg a kartonjukról képeket.

- Kezdek féltékeny lenni a karton énemre… - mondta, amikor azzal is lefényképeztem magam.

- Nyugi, egy karton figura sosem lesz jobb nálad. – nevettem, majd megöleltem.

Mikor odaértünk a moziba, még volt negyed óra a kezdésig.

- Veszünk valami kaját? – kérdezte kiskutya szemekkel.

- Popcorn, vagy nachos? – adtam meg magam.

- Te választasz, én fizetek. És nincs vita. – mondta gyorsan, mielőtt még ellenkezhettem volna.

- Popcorn és light cola. – sóhajtottam, mire elvigyorodott. Mivel hosszú volt a sor (jó, annyira nem, de nem nagyon haladtak), Niall odaadta a pénzt, hogy vegyem meg a kaját, addig ő meg jegyekért megy.

 - Miért nem mehettem én a jegyekért? – „támadtam le” mikor odaállt mellém a sorba, a kezében a jegyekkel.

- Mert nem akarom, hogy megtudd, mire hoztalak el. – mosolygott cukin.

- Mázlid, hogy cuki vagy. – morogtam, mire halkan felnevetett.

Miután végre sorra kerültünk és meg is kaptuk a kaját, meg az üdítőt, beültünk abba a terembe, amelyikre a jegyszedő mutatott. Hiába késtünk 5 percet, még mindig csak ajánlók, meg reklámok mentek.

- Na, ezért utálok moziba járni… - mondtam halkan, nehogy bárki is meghallja. Amíg a reklámok mentek, én kikapcsoltam a telómat, nehogy a film alatt csörögjön. Még vártunk legalább 3-4 percet, mire elkezdődött a… Breaking Dawn Part 2?!

- Honnan tudtad, hogy szeretem a twilight-ot? – súgtam Niall fülébe.

- Vannak megbízható embereim… vagy mondjam azt, hogy a kismadarak csiripelték? – vigyorgott.

Hihetetlen volt a film! A csatánál még sírtam is… De nem csak a film miatt, Niall ugyan is 2 óra alatt, vagy ötször ment ki telefonálni, valami „halaszthatatlan” dolog miatt. Nem akarok önző lenni, de hahó! Én is itt vagyok!

- Na, tetszett a film? – kérdezte, miközben a mekiben kajáltunk.

- Ja, nagyon… izgi volt. – mondtam egyhangúan.

- Reni… minden oké? – nézett rám Niall, de én elkaptam a fejem.

- Tökéletesen. Mehetünk? – meg sem várva válaszát, fölpattantam és se szó, se beszéd, elrohantam. Nagyon fájt, hogy elhívott randizni, de szinte végig beszélgetett valaki mással.

*Niall szemszöge*

- Tökéletesen. Mehetünk? – kérdezte, majd hirtelen felállt és elfutott. Azonnal felhívtam Gabit.

- Mi? És hova ment? – pánikolt be, miután gyorsan vázoltam a helyzetet.

- Nem tudom! De remélem haza…

- Niall! Nem. Jöhet. Haza. – mondta mindegyik szót hangsúlyozva.

- Miért? Te örülnél neki, ha valahol eltévedne? Vagy… bele sem merek gondolni, hogy mi történne vele…

- Jó, akkor menj utána, de rögtön! Nem jöhet haza! Veled kell, hogy maradjon! – tette le. Remek, akkor induljunk. Elkezdtem arra az irányba futni, amerre ő ment.

- Reni! Merre vagy? – kiabáltam az utcán. Már az sem érdekelt, hogy ki mit gondol rólam vagy, hogy felismernek. Megint próbáltam felhívni, meglepetésemre kicsöngött.

- Kérlek, vedd fel! Csak vedd fel! – sétáltam oda- vissza az utcán idegességemben.

- Mit akarsz? – szólt bele.

- Reni?

- Mi van?

- Hol vagy?

- Úton haza, miért? Csak nem érdekel? – kérdezte, nekem meg hirtelen leesett. Azért volt így kiakadva, mert állandóan telefonáltam. Basszus, de hülye vagyok!

- Nézd, sajnálom, hogy végig telefonáltam a filmet, de ez tényleg nagyon fontos volt! – magyarázkodtam.

- Niall, most már teljesen mindegy. Már megvettem a repülő jegyeket. – mondta.

- Mi? – nem értettem.

- Megyek haza. Magyarországra. – és akkor leesett.

- Ne, kérlek, ne hagyj el! – könyörögtem.

- Csak két okot mondj, hogy miért maradjak.

- Mert a többiek és hiányolni fognak… és mert szeretlek.

- Ezek csak üres szavak. Sajnálom. – letette. Rögtön fogtam egy taxit, lediktáltam a címet és 10 perc múlva már otthon is voltam.

- Srácok, hatalmas gáz van. – léptem be az ajtón.

- Mi történt? Reni hazajön? – jött ki Gabi a konyhából.

- Hazamegy. – néztem a szemébe.

- Nem, azt már nem! Gyerünk Niall, beszállás! – ugrott rögtön be a kocsimba. Én sem tétováztam, azonnal beültem a kormány mögé.

Szerinted melyik reptérre ment? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Heathrow. – mondta magabiztosan.

- Egész biztos?

- Teljesen.

- Oké. – nyomtam tövig a gázt.

- Na, jó. Melyik gép megy Magyarországba? – ment Gabi az információs pulthoz.

- 10 perc múlva indul onnan. – mutatott az egyik felszálló pályára, vagy mire.

- Gyerünk! – nézett rám, majd futni kezdett. Követtem a példáját. Mikor odaértünk a gép már felszállt, rajta Renivel.

- Elkéstünk. – mondtam és próbáltam visszatartani a könnyeimet.

- Nem, nem, nem! – üvöltött Gabi, majd a földre rogyott.

- Gyere, menjünk haza. – segítettem föl.

*egy hét múlva*

*otthon*

- Egyszerűen nem tudom fel fogni… Te hogy a francba bírsz ilyenkor is enni? – kérdezte Harry is.

- Kajába fojtom bánatom. – mondtam teli szájjal.

- Ez nem megoldás! Csak ülünk és várunk, de meddig? – Gabi is nehezen viselte ezt az egészet, de egy jó dolog van benne. Végre összejött Harry-vel. Nem, senki sem segített nekik, egyszerűen csak megtörtént.

- Nyugi, kicsim. – húzta magához Hazza. Ahogy őket néztem egyszerre két érzésem is támadt. Az egyik az volt, hogy „De jól néznek ki együtt!” a másik pedig „Hiányzik, hogy én is így magamhoz öleljem Renit!”.

- Szerintem el kellett volna mondanom neki… Akkor nem ment volna el. – gondolkodtam hangosan.

- Hagyd csak Niall, ez az én hibám. Ha nem erőltetem, ezt az egész meglepi szülinapot, akkor most Reni is itt lenne.

- Nem, Gabi. Ez csak is az én felelősségem. Ha nem lettem volna olyan bunkó, hogy a film közben megyek telefonálni, akkor nem bántottam volna meg…

- De ha nem hívtalak volna, és nem szerveztem volna ezt meg, akkor most ez nem így lenne.

- Hagyjátok már abba! Rossz nézni, ahogy magatokat hibáztatjátok! Reni elment és valószínűleg soha többé nem jön vissza. Pont. Tovább kell lépni. – szólt bele Hazza.

- Persze, minden Reni hibája volt! Bezzeg, ha Gabi ment volna így el, akkor te is magadat hibáztatnád! Legközelebb erre is gondolj, mielőtt kinyitod azt a nagy szádat! – üvöltöttem, majd felrohantan a szobámba. Bekapcsoltam a laptopot, gondoltam tartok egy twitcam-ot. A rajongók mindig megnyugtatnak. De aztán meggondoltam magam. Csak kiírtam, hogy „Még egy veszekedés, Reni gyere vissza!”. Olyan fáradt voltam, hogy utána ki sem kapcsoltam a gépet, csak hátrafeküdtem az ágyon és elnyomott az álom.