16. A pizsi party

16. A pizsi party

Itt a 16. rész is.:) Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni egy ilyen béna részre. Fölraktam volna már korábban is, de a hülye UPC miatt nem volt netünk. -.-’’ Pénteken felnéztem a blogra és megláttam, hogy túl vagyunk, az 1000 old. megtekintésen, amit nagyon-nagyon köszönök minden kedves olvasómnak!<3 Ti vagytok a legjobbak!:D Még a komikért is köszönet, meg Rebinek a ruha összeállításokért.:) Asszem’ ennyi lenne ehhez a részhez. Még egyszer bocsi, hogy ilyen béna lett. Boldog Új Évet Mindenkinek, mert idén már nem hozok több részt.:( Komizni ér.;) Xx.

- Valakik mintha hiányoznának innen… - gondolkoztam el.

- Kik? Itt vagyok én, itt vannak a fiúk!

- Haha. Eleanor-ra, Dani-re, és Perrie-re gondoltam! – löktem meg a vállát.

- Jaa…

- Eleanor-ról jut eszembe… Ugye újra együtt vannak Loui-val?

- Aha, nagyon jól megvannak. – mosolygott Gabi.

- És… nem haragszik rád?

- Dehogy. Megbeszéltük, és már barátnők vagyunk.

- Király! – próbáltam lelkesedni, de valahogy nem ment. Természetesen ezt Gabi is észrevette.

- Hé, minden oké? – simított végig a vállamon.

- Persze, csak olyan rossz érzésem van… nem is tudom. – motyogtam.

- Hát… nem vagy egyedül. – egyenesedett fel. – Egy perc! – szólt és elrohant.

*Gabi szemszöge

- Louis, oda adnád a telefonodat? Fontos lenne. – rohantam a fiúkhoz.

- Persze, de ugye nem írogatni fogtok twitter-en? – vigyorgott rám.

- Nem, dehogy! És nyugi, semmi híres embert nem fogunk fölhívni! – hadartam, még mielőtt ezt is megígérteti.

- Oké, de ha végeztetek, kérem vissza!  - nyomta kezembe az iPhone-ját.

- Persze, tudom. Köszi. – néztem rá és már rohantam is vissza Renihez.

*Reni szemszöge

- Na, mi volt ez a kis beszélgetés? – mosolyogtam barátnőmre, amikor visszatért.

- Ááá, csak elkunyiztam Lajcsi telóját. – vigyorgott.

- Ki az a Lajcsi? – néztem rá csodálkozva.

- Louis. – mondta még mindig vigyorogva. – A Louis magyarul Lajos, vagyis Lajcsi, érted?

- Ügyes. – kacsintottam, majd mindketten elröhögtük magunkat. – Amúgy minek kell neked az a telefon?

- Hát… te mondtad, hogy valakik hiányoznak. Most felhívjuk őket.

- Te zseni. – nevettem. – Akkor hajrá! – bátorítottam.

- Ööö… inkább te. – nyújtotta nekem.

- Na ne. Hány éves vagy? – néztem rá.

- 18, miért? – vágott értelmes fejet.

- NA, akkor viselkedj is úgy! – toltam vissza a kinyújtott kezét.

- Oké, oké. Először kit hívjak?

- Szerintem Eleanor-t. Az Ő száma tuti meg van Lajcsinak.

- Jogos. – mondta és egy hatalmas sóhajjal benyomta a „call” gombot. – Kicsöng! – suttogta izgatottan.

 - Hajrá! – tátogtam vissza.

- Halló? Nem, én nem Louis vagyok. Gabi, igen. Nem, csak azt szeretném megkérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni Reni bulijába. Most. Igen, nem baj. Oké, siess! Légy szi’! Oks. Jól van, szia!

- Na?

- Elindult. – vigyorgott Gabi.

- Szupi! És a többiek?

- Ja, azt mondta El, hogy nekik is szól.

- Visszakaphatnám a telóm? – jelent meg mellettem hirtelen Louis.

- Persze, itt van. – nyújtottam neki vissza.

- Köszi, hogy odaadtad. – mosolygott barátnőm is.

- Nincs mit, de azért felnézek twitter-re. – vigyorgott, majd miközben a telóját bújta, visszament a fiúkhoz.

*húsz perc múlva*

Kifulladva ültünk a lányokkal a nasis asztalnál.

- Soha. Többet. Nem. Táncolok. Ezekkel. – lihegett Eleanor.

- Ja, én sem. – helyeselt Dani.

- Nem vagytok egyedül… - mondta Gabi is.

- Ti legalább kényelmes cipőben jöttetek. Magas sarkúban sokkal nehezebb! – panaszkodott Pezz.

- Áú… - gondoltam bele, mire a többiek röhögésben törtek ki. Na, igen. Kicsit fáradtak voltunk. Kb. negyed óráig táncoltunk a Live While We’re Young-ra. De megállás nélkül. A fiúk úgy kifárasztottak minket, hogy – én legalább is – tuti, hogy holnap lábra sem tudunk állni.

 - Na, mi van? Máris kifáradtatok? – jött oda Hazza.

- Fogd be! Ha benned van ennyi energia, akkor menj ugrándozni azzal a 4 idiótával! – szólt rá Dani.

- Ugyan már, ne mondd már, hogy pont te fáradtál ki! Ennél azért többre számítottam.

- Harold, húzz innen, mielőtt erőre kapok, és megkergetlek!

- Igen is. – azzal visszament a fiúkhoz tovább táncolni.

- Kikísértek? – sóhajtott Perrie.

- Menjünk. – tápászkodtam fel.

- Biztos, hogy mennetek kell? – kérdeztem szomorúan.

- Igen, de Eleanor még marad! – mosolygott Danielle. – És ne feledjétek, csak hangosan! Ha már egyszer „kifárasztottak”. – kacsintott.

- Meglesz, ne aggódj! – ölelt meg sorba mindenki mindenkit.

Miután elbúcsúztunk Perrie-től és Dani-től, fölrohantunk a vendégszobába.

- Oké, és most? – kérdezte El suttogva.

- Nem tudom. – válaszoltam ugyan olyan halkan, majd kitört belőlünk a nevetés.

- Na jó. A suttogást mellőzük.

- Eddig jó… - jegyeztem meg.

- Ja. Kéne kaja.

- Hozom! Milyen kaját? – állt fel Gabi.

- Várj! Én is megyek. Nem tudom, hogy Niall mit nem evett még meg. – pattantam fel.

- Siessetek! Én addig kerítek magamnak pizsit. – mondta Eleanor.

- Oksi.

- Fú, Niall nem kímélte a nasikat. – jegyezte meg szőke barátnőm, miközben a konyhában keresgéltünk valami harapnivalót.

- Miért, máskor szokta? – kérdeztem.

- Jogos. Úúú! Nézd, itt van még egy zacskó…

- Css! – szóltam rá, mielőtt Niall meghallaná, hogy van még kaja.

- Egy zacskó chips! – suttogta Gabi.

- Oké. – bólintottam. – Itt még van kóla. Meg egy pár csomag ropi. – néztem be a „titkos” szekrénybe, ahol mindig van valami kaja.

- Ennyi elég lesz… és most futás! – rohantunk fel Gabival a lépcsőn. Hát… reméltem, hogy nem vettek észre.

- Eleanor! Itt vagy? – ment be a vendégszobába Gabi.

- Fürdő! – jött a válasz.

- Oké, mi addig bemegyünk! – mondtam és leraktuk a szerzett zsákmányainkat. – Valakinek mindig itt kell maradnia, hogy őrizze a nasikat.

- Jó, akkor menj zuhanyozni, addig itt maradok.

- Jó, de nehogy beengedd valamelyik fiút is ide, értve vagyok? – néztem rá komolyan.

- Igen is. – vigyorgott.

Miután mindenki elment lezuhanyozni, pizsiben ültünk az ágyon és beszélgettünk mindenféléről.

- Én két gyereket szeretnék… - álmodozott Gabi.

- Harry-től? – röhögtem.

- Ki mástól? Miért, te nem Niall-t szeretnéd a gyermekeid apjának? – vigyorgott.

- De! Majd az esküvő után… - mosolyogtam és bambultam a semmibe.

- Csak akkor lesz esküvőtök, ha mi leszünk a koszorúslányok. – szögezte le Eleanor.

- Én nem! Én tanú leszek! – húzta ki magát Gabi.

- Kösz, szervezzétek meg nélkülem! – dobtam nekik a párnámat.

- Hm… Nem rossz ötlet… - vigyorodott el a szőkeség.

- Majd meglátjuk, hogy a tietek milyen lesz! – vágtam vissza.

- Hát, én úgy gondoltam, hogy a fiúk fognak énekelni, El, Dani, és Perrie lesznek a koszorús lányok, Te leszel a tanúm, Harry-nek meg mondjuk… Ööö…

- Azt majd ő eldönti, lapozzunk. – szóltam közbe.

- Oké, szóval… nem hívnék meg olyan sok embert, csak…

- Csak egy pár százat… - röhögtünk bele Eleanor-ral.

- Haha. Nem vicces. – nézett szúrós szemmel.

- Jó, bocsi. Na, folytasd! – löktem meg a vállát.

- Oké. – mosolyodott el. – Ööö… mi kell még egy esküvőre?

- Hát… Vendégeknek kiket gondoltál? – feküdtem hasra.

- Ööö…

- Jól kezdődik… - súgtam Eleanor-nak, mire Ő a párnába temette a fejét, nehogy hangosan felröhögjön.

- Hát ugye anyuéknak muszáj ott lenniük, meg Harry családjának is…

- Ennyi? – kérdeztem egy hosszú szünet után.

- Hát… igen.

- Nyugi, addig még csak találkoztok valakivel, akit megkedvelsz. – bíztatta El.

- Például? – kérdezte Gabi.

- Például a Little Mix-es csajok! Ők nagyon jó fejek. – mosolygott Eleanor.

- Tényleg, én már nagyon szeretnék velük egyszer találkozni… - jegyeztem meg.

- Tuti bírnátok egymást. Egészen hasonló az ízlésetek, a humorotok és az… agyi szintetek. – a végén már persze elröhögte magát.

- Aha, ne hidd, hogy te nem vagy ennyire hülye! – vágtam fejbe a párnámmal.

- Öröm titeket nézni… - mondta a szőke barátnőm. – Szerintetek a fiúk már lefeküdtek?

- Nem hiszem…

- Akkor… chips, kóla, síros film? – vigyorgott Eleanor.

- Jól hangzik. De csak, amíg a fiúk el nem teszik magukat. – néztem rá.

- Megbeszéltük. – kacsintott.

A fiúk pont a film vége előtt döntöttek úgy, hogy erre az estére elég lesz a bulizás (ami volt kb. hajnali 3-4 óra). Természetesen mi azért végignéztük a filmet, had higgyék azt, hogy nyugi lesz.

- Na, melyik számot rakjuk be? – pattant föl Gabi.

- Rock me! – üvöltöttem.

Hát… valahogy így nézhettünk ki: Három lány pizsamában ugrálva tátogja az éppen szóló dal szövegét. Végül Lajcsi jött be – vagyis inkább berontott.

- Nem lehetne egy kicsit halkabban? Valaki aludni szeretne! – szidott le minket. Vagyis inkább csak próbált, de látszott rajta, hogy mindjárt, állva elalszik.

- Eddig ti buliztatok, most rajtunk a sor! Tonight let’s get some, and live while we’re young! – énekelte Gabi. Mi persze, Eleanor-ral fetrengtünk a röhögéstől, miközben szőke barátnőnk próbált normálisan táncolni. Már lassan úgy nézhettünk ki, mint a retardált fókák, ráadásul Louis ezt végignézte, de minket ez csöppet sem zavart akkor.

- Feladom. – sóhajtotta, majd kiment és otthagyott minket.

Végigröhögtük az egész „táncot” amit Gabi produkált. Reggel 8-kor aludtunk el a szoba különböző részein. Akkor az sem érdekelt minket, hogy akár délután háromig aludni fogunk. Életem legjobb szülinapja volt, hála nekik.