16. A pizsi party
Itt a
16. rész is.:) Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni egy ilyen béna részre.
Fölraktam volna már korábban is, de a hülye UPC miatt nem volt netünk. -.-’’
Pénteken felnéztem a blogra és megláttam, hogy túl vagyunk, az 1000 old. megtekintésen,
amit nagyon-nagyon köszönök minden kedves olvasómnak!<3 Ti vagytok a
legjobbak!:D Még a komikért is köszönet, meg Rebinek a ruha
összeállításokért.:) Asszem’ ennyi lenne ehhez a részhez. Még egyszer bocsi,
hogy ilyen béna lett. Boldog Új Évet Mindenkinek, mert idén már nem hozok több
részt.:( Komizni ér.;) Xx.
-
Kik? Itt vagyok én, itt vannak a fiúk!
-
Haha. Eleanor-ra, Dani-re, és Perrie-re gondoltam! – löktem meg a vállát.
-
Jaa…
-
Eleanor-ról jut eszembe… Ugye újra együtt vannak Loui-val?
-
Aha, nagyon jól megvannak. – mosolygott Gabi.
-
És… nem haragszik rád?
-
Dehogy. Megbeszéltük, és már barátnők vagyunk.
-
Király! – próbáltam lelkesedni, de valahogy nem ment. Természetesen ezt Gabi is
észrevette.
-
Hé, minden oké? – simított végig a vállamon.
-
Persze, csak olyan rossz érzésem van… nem is tudom. – motyogtam.
-
Hát… nem vagy egyedül. – egyenesedett fel. – Egy perc! – szólt és elrohant.
*Gabi
szemszöge
-
Louis, oda adnád a telefonodat? Fontos lenne. – rohantam a fiúkhoz.
-
Persze, de ugye nem írogatni fogtok twitter-en? – vigyorgott rám.
-
Nem, dehogy! És nyugi, semmi híres embert nem fogunk fölhívni! – hadartam, még
mielőtt ezt is megígérteti.
-
Oké, de ha végeztetek, kérem vissza! -
nyomta kezembe az iPhone-ját.
-
Persze, tudom. Köszi. – néztem rá és már rohantam is vissza Renihez.
*Reni
szemszöge
-
Na, mi volt ez a kis beszélgetés? – mosolyogtam barátnőmre, amikor visszatért.
-
Ááá, csak elkunyiztam Lajcsi telóját. – vigyorgott.
-
Ki az a Lajcsi? – néztem rá csodálkozva.
-
Louis. – mondta még mindig vigyorogva. – A Louis magyarul Lajos, vagyis Lajcsi,
érted?
-
Ügyes. – kacsintottam, majd mindketten elröhögtük magunkat. – Amúgy minek kell
neked az a telefon?
-
Hát… te mondtad, hogy valakik hiányoznak. Most felhívjuk őket.
-
Te zseni. – nevettem. – Akkor hajrá! – bátorítottam.
-
Ööö… inkább te. – nyújtotta nekem.
-
Na ne. Hány éves vagy? – néztem rá.
-
18, miért? – vágott értelmes fejet.
-
NA, akkor viselkedj is úgy! – toltam vissza a kinyújtott kezét.
-
Oké, oké. Először kit hívjak?
-
Szerintem Eleanor-t. Az Ő száma tuti meg van Lajcsinak.
-
Jogos. – mondta és egy hatalmas sóhajjal benyomta a „call” gombot. – Kicsöng! –
suttogta izgatottan.
- Hajrá! – tátogtam vissza.
-
Halló? Nem, én nem Louis vagyok. Gabi, igen. Nem, csak azt szeretném
megkérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni Reni bulijába. Most. Igen, nem
baj. Oké, siess! Légy szi’! Oks. Jól van, szia!
-
Na?
-
Elindult. – vigyorgott Gabi.
-
Szupi! És a többiek?
-
Ja, azt mondta El, hogy nekik is szól.
-
Visszakaphatnám a telóm? – jelent meg mellettem hirtelen Louis.
-
Persze, itt van. – nyújtottam neki vissza.
-
Köszi, hogy odaadtad. – mosolygott barátnőm is.
-
Nincs mit, de azért felnézek twitter-re. – vigyorgott, majd miközben a telóját
bújta, visszament a fiúkhoz.
*húsz
perc múlva*
Kifulladva
ültünk a lányokkal a nasis asztalnál.
-
Soha. Többet. Nem. Táncolok. Ezekkel. – lihegett Eleanor.
-
Ja, én sem. – helyeselt Dani.
-
Nem vagytok egyedül… - mondta Gabi is.
-
Ti legalább kényelmes cipőben jöttetek. Magas sarkúban sokkal nehezebb! –
panaszkodott Pezz.
-
Áú… - gondoltam bele, mire a többiek röhögésben törtek ki. Na, igen. Kicsit
fáradtak voltunk. Kb. negyed óráig táncoltunk a Live While We’re Young-ra. De
megállás nélkül. A fiúk úgy kifárasztottak minket, hogy – én legalább is –
tuti, hogy holnap lábra sem tudunk állni.
- Na, mi van? Máris kifáradtatok? – jött oda
Hazza.
-
Fogd be! Ha benned van ennyi energia, akkor menj ugrándozni azzal a 4
idiótával! – szólt rá Dani.
-
Ugyan már, ne mondd már, hogy pont te fáradtál ki! Ennél azért többre
számítottam.
-
Harold, húzz innen, mielőtt erőre kapok, és megkergetlek!
-
Igen is. – azzal visszament a fiúkhoz tovább táncolni.
-
Kikísértek? – sóhajtott Perrie.
-
Menjünk. – tápászkodtam fel.
-
Biztos, hogy mennetek kell? – kérdeztem szomorúan.
-
Igen, de Eleanor még marad! – mosolygott Danielle. – És ne feledjétek, csak
hangosan! Ha már egyszer „kifárasztottak”. – kacsintott.
-
Meglesz, ne aggódj! – ölelt meg sorba mindenki mindenkit.
Miután
elbúcsúztunk Perrie-től és Dani-től, fölrohantunk a vendégszobába.
-
Oké, és most? – kérdezte El suttogva.
-
Nem tudom. – válaszoltam ugyan olyan halkan, majd kitört belőlünk a nevetés.
-
Na jó. A suttogást mellőzük.
-
Eddig jó… - jegyeztem meg.
-
Ja. Kéne kaja.
-
Hozom! Milyen kaját? – állt fel Gabi.
-
Várj! Én is megyek. Nem tudom, hogy Niall mit nem evett még meg. – pattantam
fel.
-
Siessetek! Én addig kerítek magamnak pizsit. – mondta Eleanor.
-
Oksi.
-
Fú, Niall nem kímélte a nasikat. – jegyezte meg szőke barátnőm, miközben a
konyhában keresgéltünk valami harapnivalót.
-
Miért, máskor szokta? – kérdeztem.
-
Jogos. Úúú! Nézd, itt van még egy zacskó…
-
Css! – szóltam rá, mielőtt Niall meghallaná, hogy van még kaja.
-
Egy zacskó chips! – suttogta Gabi.
-
Oké. – bólintottam. – Itt még van kóla. Meg egy pár csomag ropi. – néztem be a
„titkos” szekrénybe, ahol mindig van valami kaja.
-
Ennyi elég lesz… és most futás! – rohantunk fel Gabival a lépcsőn. Hát…
reméltem, hogy nem vettek észre.
-
Eleanor! Itt vagy? – ment be a vendégszobába Gabi.
-
Fürdő! – jött a válasz.
-
Oké, mi addig bemegyünk! – mondtam és leraktuk a szerzett zsákmányainkat. –
Valakinek mindig itt kell maradnia, hogy őrizze a nasikat.
-
Jó, akkor menj zuhanyozni, addig itt maradok.
-
Jó, de nehogy beengedd valamelyik fiút is ide, értve vagyok? – néztem rá
komolyan.
-
Igen is. – vigyorgott.
Miután
mindenki elment lezuhanyozni, pizsiben ültünk az ágyon és beszélgettünk
mindenféléről.
-
Én két gyereket szeretnék… - álmodozott Gabi.
-
Harry-től? – röhögtem.
-
Ki mástól? Miért, te nem Niall-t szeretnéd a gyermekeid apjának? – vigyorgott.
-
De! Majd az esküvő után… - mosolyogtam és bambultam a semmibe.
-
Csak akkor lesz esküvőtök, ha mi leszünk a koszorúslányok. – szögezte le
Eleanor.
-
Én nem! Én tanú leszek! – húzta ki magát Gabi.
-
Kösz, szervezzétek meg nélkülem! – dobtam nekik a párnámat.
-
Hm… Nem rossz ötlet… - vigyorodott el a szőkeség.
-
Majd meglátjuk, hogy a tietek milyen lesz! – vágtam vissza.
-
Hát, én úgy gondoltam, hogy a fiúk fognak énekelni, El, Dani, és Perrie lesznek
a koszorús lányok, Te leszel a tanúm, Harry-nek meg mondjuk… Ööö…
-
Azt majd ő eldönti, lapozzunk. – szóltam közbe.
-
Oké, szóval… nem hívnék meg olyan sok embert, csak…
-
Csak egy pár százat… - röhögtünk bele Eleanor-ral.
-
Haha. Nem vicces. – nézett szúrós szemmel.
-
Jó, bocsi. Na, folytasd! – löktem meg a vállát.
-
Oké. – mosolyodott el. – Ööö… mi kell még egy esküvőre?
-
Hát… Vendégeknek kiket gondoltál? – feküdtem hasra.
-
Ööö…
-
Jól kezdődik… - súgtam Eleanor-nak, mire Ő a párnába temette a fejét, nehogy
hangosan felröhögjön.
-
Hát ugye anyuéknak muszáj ott lenniük, meg Harry családjának is…
-
Ennyi? – kérdeztem egy hosszú szünet után.
-
Hát… igen.
-
Nyugi, addig még csak találkoztok valakivel, akit megkedvelsz. – bíztatta El.
-
Például? – kérdezte Gabi.
-
Például a Little Mix-es csajok! Ők nagyon jó fejek. – mosolygott Eleanor.
-
Tényleg, én már nagyon szeretnék velük egyszer találkozni… - jegyeztem meg.
-
Tuti bírnátok egymást. Egészen hasonló az ízlésetek, a humorotok és az… agyi
szintetek. – a végén már persze elröhögte magát.
-
Aha, ne hidd, hogy te nem vagy ennyire hülye! – vágtam fejbe a párnámmal.
-
Öröm titeket nézni… - mondta a szőke barátnőm. – Szerintetek a fiúk már
lefeküdtek?
-
Nem hiszem…
-
Akkor… chips, kóla, síros film? – vigyorgott Eleanor.
-
Jól hangzik. De csak, amíg a fiúk el nem teszik magukat. – néztem rá.
-
Megbeszéltük. – kacsintott.
A
fiúk pont a film vége előtt döntöttek úgy, hogy erre az estére elég lesz a bulizás
(ami volt kb. hajnali 3-4 óra). Természetesen mi azért végignéztük a filmet,
had higgyék azt, hogy nyugi lesz.
-
Na, melyik számot rakjuk be? – pattant föl Gabi.
-
Rock me! – üvöltöttem.
Hát…
valahogy így nézhettünk ki: Három lány pizsamában ugrálva tátogja az éppen
szóló dal szövegét. Végül Lajcsi jött be – vagyis inkább berontott.
-
Nem lehetne egy kicsit halkabban? Valaki aludni szeretne! – szidott le minket.
Vagyis inkább csak próbált, de látszott rajta, hogy mindjárt, állva elalszik.
-
Eddig ti buliztatok, most rajtunk a sor! Tonight let’s get some, and live while
we’re young! – énekelte Gabi. Mi persze, Eleanor-ral fetrengtünk a röhögéstől,
miközben szőke barátnőnk próbált normálisan táncolni. Már lassan úgy nézhettünk
ki, mint a retardált fókák, ráadásul Louis ezt végignézte, de minket ez csöppet
sem zavart akkor.
-
Feladom. – sóhajtotta, majd kiment és otthagyott minket.
Végigröhögtük
az egész „táncot” amit Gabi produkált. Reggel 8-kor aludtunk el a szoba
különböző részein. Akkor az sem érdekelt minket, hogy akár délután háromig aludni
fogunk. Életem legjobb szülinapja volt, hála nekik.


j.jpg)


.jpg)