10. Dreams come true... or not

10. Dreams come true… or not

Here’s the next part!:) Vagy mi..xd Köszönöm mindenkinek a véleményeket (ha nem is komiba, de nagyon jól estek.)és a +1 rendszeres olvasót.:D Ja és persze a több mint 500(!!!) old. megtekintést.<3 Ezt a részt az egyik barátnöm kérésére hoztam ilyen hamar.:)) Az elözö részben Payzer volt a téma, de most Reniéken a sor.:D Jó olvasást!<3 És mint mindig, komizni most is ér.;) Xx. 

Saját kép (legalább is a felírat) :') ♥

*még múlthét szerdán*

*Reni szemszöge

Csak ott álltam és elvesztem azokban a gyönyörű kék szemekben. Hosszú percek múlva megtörte a csendet:

- Reni, én… nem tudom, hogy láttad-e azt a vallomást, amit a Nando’s-nál mondtam, de ha igen… tudnod kell, hogy minden szó igaz volt. – nézett mélyen a szemembe. Abban a gyönyörű szempárban csak őszinte bánatot és szerelmet láttam. Nem bírtam tovább. Közelebb léptem hozzá és az ajkaim megtámadták a száját. Rendesen megdöbbent reakciómon, de visszacsókolt. Amikor már úgy éreztem, hogy a fejem színe kezd a lilához közelíteni, nagy nehezen megszakítottam a csókot.

– Szóval… most már újra együtt vagyunk? – kérdezte mosolyogva.

– Igen. De ez nem jelenti azt, hogy nem haragszom még rád… - mondtam és finom belebokszoltam a karjába.

– Áú! Ez zsibi volt! – kapott az ütés helyéhez.

– Bocsi, de ezt muszáj volt. – nevettem el magam.

– Naaa! Oan gonosz vagy!

– Ne csináld már! Hány éves vagy? – kérdeztem, de már alig tudtam visszatartani az újabb röhögő görcsöt.

– Nem tudom… Anyuci még nem tanított meg számolni… - erre megint megütöttem, de ezúttal a mások karjára kapott.

– Ennyi, megmondalak anyunak! – mondta és elindult Liam szobája felé (?). Utána mentem és megböktem az oldalát. Hátrafordult és elkezdett felém futni. Szerencsére időben vettem a lapot. Futottam, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Kirohantam a kertbe, de a medence szélénél megálltam. Niall későn vette észre, ezért belém jött, mire én a vízben landoltam. Ő meg rajtam röhögött.

– Ó, nem… Horan, ezt még visszakapod! – mondtam és amilyen gyorsan tudtam, kimásztam a vízből és ezúttal én kergettem őt. Hirtelen gondoltam egyet és elkezdtem visszafele futni. Niall először csak nézett, aztán rohant utánam. Megálltam a medence szélénél és csak bámultam a felém futó Niallt. Amikor már olyan közel volt, hogy tudtam, megint nem fog tudni lefékezni, félreálltam az útjából, és most ő került a vízbe. J Úgy röhögtem, hogy már nem kaptam levegőt. A szemem csukva volt így nem láttam, hogy Niall mikor mászott ki a medencéből, de egyszer csak két kezet éreztem a derekam körül.

– Gyere, menjünk be! – mondta és nyomott egy puszit az arcomra. Bementünk és én egyből elmentem zuhanyozni. Miután felöltöztem, lementem a nappaliba. Niall egy-egy bögre forró csokival várt.

– Köszi. – mosolyogtam, amikor a kezembe nyomta az egyik bögrét.

– Van kedved filmet nézni? – kérdezte.

– Persze, de nem horrort! – mondtam határozottan.

– Oké… akkor megnézzük… mondjuk… a Ted-et? – vigyorodott el. Sóhajtva megadtam magam, had legyen neki gyereknap. J Miután megnéztük a filmet, nagyon fáradt lettem. Felmentünk Niall szobájába, és ahogy kinyitottam… :O ilyen fejet vágtam. Komolyan. Akkora kupi volt bent, hogy az valami hihetetlen…

- Na, hogy tetszik? – vigyorodott el Niall, az arcom láttán.

– Picit kupis… - mondtam, de nem mertem beljebb menni, nehogy valami megfogja a lábam… Na jó, ez túlzás, de komolyan kinéztem volna ebből a szobából. J Végül is az ágyról lepakoltunk és (mivel ez elég kemény munka volt) rögtön rá is dőltünk és hamar elnyomott az álom.

*másnap reggel*

Hajnali hatkor arra keltünk, hogy csörgött a telefonom.

- Mi van? – szóltam bele nem túl barátságosan.

- Mi az, hogy mi van? – kérdezte egy ismerős hang.

- Pont az. Na, de mi is az a fontos dolog, amiért reggel 6-kor kell felhívni? – mondtam kómásan.

- Még nem állítottad át az órádat? Már hét óra múlt. – csodálkozott, de halottam a hangján, hogy mosolyog.

- Ja, nem. Csak az a hülye időeltolódás. – motyogtam.

- Mi? Hol vagy?

- Londonban. Miért, te? – kérdeztem meglepődve.

- Az a szó, hogy Budapest, mondd neked valamit? – enyhe cinizmus. Velem reggel ezt nem lehet játszani…

- Jó, oké, már leesett. Na, miért hívtál? – tértem vissza az eredeti tárgyhoz.

- Csak azt akartam megkérdezni, hogy miért lógsz ennyit a suliból… de ezek szerint már picit elkéste. – felelte szomorkásan.

- Jaa! Hát, ami azt illeti, jó pár dolog történt, mióta utoljára beszéltünk… - kezdtem.

- Például?

- Például ugye kint vagyok Londonban. Lettek úgy barátim, meg egy pasim… - itt elcsuklott a hangom. Niall-re néztem, aki csak bambult ki az ablakon.

- Ki? – kérdezte.

- Nézd… neked ahhoz semmi közöd. – szóltam határozottan.

- Nagyon is van. Szóval, ki az? – éreztem a hangján, hogy egyre idegesebb lesz.

- Mi? Mégis mi közöd van hozzá, hogy kivel vagyok együtt? Csak mert nagyon kíváncsi vagyok rá… - mondtam és már én is kezdtem elveszíteni a hidegvérem.

- Ó, hadd ne kezdjem el sorolni! – már majdnem üvöltött.

- Ó, akkor hadd ne keljen már engem csesztetni! – emeltem fel én is egy kicsit a hangomat.

- Addig nem hagylak békén, amíg el nem mondod, hogy ki az! – szögezte le.

- Számot változtatok. – vontam meg a vállam.

- Te tudod… - mondta, majd letette a telefont.

- Ez fura volt… - motyogtam inkább magamnak.

- Ki volt az? – törte meg Niall a csendet.

- Csak egy barom. – nyomtam egy puszit az arcára.

- Biztos? Olyan… idegesen beszéltél vele. – nézett mélyen a szemembe.

- Jó, az ex pasim volt… - mondtam. – De csak azért hívott, hogy miért nem voltam olyan sokáig suliban… - próbáltam menteni a menthetőt. Hát… felesleges volt.

- Azért beszéltél vele olyan idegesen? – kérdezte.

- Nem, azért, mert tudni akarta, hogy ki az új barátom. Persze nekem eszem ágában sem volt elmondani neki… - magyaráztam.

- Talán szégyellsz?

- Jaj, nem dehogy! – mondtam gyorsan. – Csak nincs kedvem az orrára kötni, hogy kivel vagyok együtt. Meg amúgy sincs semmi köze hozzá…

- Nézd Reni… - kezdte, de én félbeszakítottam.

- Már nem szeretem. Megcsalt. Aztán úgy tett, mintha nem is jártunk volna soha sem… - a végére legördült egy könnycsepp az arcomról és előjöttek a régi emlékek.

- Csak azért, mert túl jó voltál hozzá. – próbált meg feldobni, ami sikerült is. Olyan édes, amikor ilyeneket mondd!

- Köszönöm! – öleltem meg. Nem akartam neki elmondani, hogy rossz érzésem van. Most nem. Az tönkre tenné, ezt a tökéletes pillanatot.

- Éhes vagyok! – jelentette ki pár perccel később.

- Csinálok reggelit. Nutellás kenyér? – mosolyogtam rá.

- Hmm… nem lehetne inkább gófri? – nézett boci szemekkel.

- Sima gófri?

- Nem! Nutellás! – vigyorgott. – Ha lehetne… - tette hozzá.

- Persze, csak előtte gyorsan lezuhanyozok. - mondtam, majd rohantam is a fürdőbe. Zuhanyzás után felöltöztem: 

a kedvenc peace-es pólómat vettem föl a fekete csőgatyámmal, és egy szintén fekete balerína cipőt.:)

és feltűztem egy kontyba  a hajam. Aztán már indultam is reggelit csinálni. Gondoltam a többiekre is, ezért nagyobb adagot csináltam. Mire kész lettem, a fiúk is felkeltek.

- Mi a reggeli? – kérdezte Harry.

- Kávé és nutellás gófri megfelel? – vigyorogtam.

- Jöhet. – csillant fel a szeme.

- Kész vagy máár? – jött le Niall „hisztisen”.

- Bocs, de elkéstél. A te részedet is felzabáltam. – mondta Louis. Niall halálosan komoly fejjel felém indult.

- Ez csak vicc volt, ugye? – kérdezte és látszott rajta, hogy ha nemleges választ adok, akkor azért valaki bűnhődni fog…

- Persze, kicsim. Louis csak viccelt. – öleltem meg.

- Nem volt jó vicc… - motyogta a nyakamba.

- Tudom…

- Ez annyira… megható!!! – tőrt ki Louis sírásban (?).

- Mi? – jött le Gabi.

- Hosszú… - válaszoltam.

- Óóóó, Rencsi. – húzta hatalmas vigyorra a száját. – Beszélnünk kell!

- Felőlem. De csak ha nem szólítasz így. Tudod, mennyire utálom!

- Rencsike. – röhögött Louis.

- Naa… - mondtam, mert tényleg utáltam, amikor valaki ennyire becéz. Pl.: Rencsi, Rencsike… Undorító… Mindegy.

- Louis! – szólt rá Niall is.

- Na, amíg ezt lerendezitek. Reni, te velem jössz! –nézett rám.

- Rögtön.

Kimentünk a konyhából, fel a vendégszobába.

- Hallgatlak. Miről van szó? – kérdeztem mosolyogva.

- Reni… azt hiszem… szerelmes vagyok Harry-be. – mondta ki, nekem meg egyből lefagyott a mosoly az arcomról.

- Mi van?! Harry-be? És akkor mi lesz Louis-szal? – teljesen kiakadtam. Most akkor ez, hogy is van? Nem szeretheti egyszerre mind a két fiút! És különben is… eddig nem úgy volt, hogy Louis az igazi, meg minden? Mi változott?

- Tudom, nekem is nagyon fura, de… nem is tudom… Louis is mintha még mindig Eleanort szeretné… - mondta elgondolkozva.

- Nos, szerintem ezt először Louis-szal kéne megbeszélned… - kezdtem. – Megkérdezni, hogy mit érez, ő hogy van ezzel, meg ilyenek.

- Na, jó. És ha megkérdezi, hogy miért?

- Akkor majd azt mondod, hogy csak kíváncsi voltál. –rántottam meg a vállam. Ez így szerintem nem is lesz olyan nehéz… Ha Louis és Gabi tényleg nincsenek olyan nagy szerelemben, mint én és Niall, akkor csak nem veszi észre, hogy hazudik! Remélem… meg aztán ez a választól is függ… Majd meglátjuk.

Egyszer csak kopogtak, majd Harry dugta be a fejét az ajtón. Kisírt szemi láttán, rögtön rám tőrt az ijedtség.

- Harry, úristen! Mi történt? – rohantam hozzá.

- Majd szólj, ha végeztetek. – mondta, majd elment.

- Menj, beszélj vele! Értesz az ilyen dolgokhoz! – rakta kezét vállamra Gabi.

- Köszi. – mosolyodtam el. Tudtam, hogy neki is szüksége van rám, de ő meg azt, hogy Harry-nek valószínűleg még jobban.

- Harry, itt vagy? – léptem be a szobájába.

- Igen. – jött a válasz az ágy felől.

- Mi történt? – kérdeztem, miközben lehuppantam mellé.

- Mesi megcsalt… de nem tudja, hogy tudom.