9. Payzer?!

9.Payzer?!

Itt a 9. rész!:D KLicsit rövidebb lett, mint az elözö kettö, de remélem így is tetszeni fog.:) Köszönöm a +1 rendszeres olvasót és a pozitív megjegyzéseket, véleményeket (negatívot nem is kaptam!!).:D Imádom az összes olvasómat, akkor is, ha a felét nem is ismerem.<3 A címböl gondolom, már rájöttetek, hogy ez e rész miröl, ill. kikröl fog szólni.Payzer párosunk (aki nem tudná: Liam és Danielle) újra együtt vannak!:D (Remélem ezúttal ez így is marad…*-*) Na, egyenlöre nem is pofázok többet.:’D Jó olvasást!;)) Ja, és bocsi, de direkt a 10. részben lesz a…(majd meglátod, ha elolvasod!;))

♥

*Liam szemszöge

Amint Reni megjelent a lépcsőnél, Harry-vel otthagytuk őket, hogy rendezzék le csak a „kis” ügyüket. És amúgy is, Harry-nek igazat mondtam! Tényleg ruhákat akartam venni, mert nincs semmi göncöm a Dani-vel való találkozásra. Jó, tudom, ez kicsit csajosan hangzik, de tényleg így van… Miközben elindultam a kocsimmal, azon gondolkodtam, hogy milyen lesz Őt újra látni. Biztos túllépett már rajtam, van új barátja és teljesen boldog. Amikor ezen gondolkodtam, akaratlanul is eszembe jutott az egyik dalunk részlete: 
„I was so stupid for letting you go, but I-I-I know you’re still the one.” 
Ez most teljesen rám illik. Pontosan akkora baromság amit tettem, mint amit Niall tett! Legalább is az én szemszögemből. Ha nem kapom vissza Danielle-t, azt sosem fogom megbocsátani magamnak. És akkor magányosan fogok meghalni… Beleborzongtam már a gondolatába is, hogy elutasít. De nem! Erre most gondolnom sem szabad! Magabiztosan elé állok és elmondom neki, hogy mit érzek! Igen, így lesz! Itt be is fejeztem a bátorítást, mert megláttam egy öltöny boltot. Leparkoltam előtte és mielőtt kiszálltam, körbenéztem az utcán, hogy nem láttak-e meg a rajongók. Félreértés ne essék, nagyon imádom őket, de most nincs időm fotózkodni, dedikálni, stb… Bementem az üzletbe, rögtön az eladóhoz. 
– Jó napot! Mibe se… - kezdte, de mikor meglátott, elakadt. Ó, még egy directioner… 
- Te vagy… Úristen… Miben segíthetek, Liam?  - vett erőt magán. 
– Helló! Egy öltönyt szeretnék venni. Különleges alkalomra lesz, és amik vannak, azok erre nem megfelelőek. 
– Parancsoljon! – mosolyodott el. – Ha segítség kellene, nyugodtan szóljon! – tette hozzá. 
– Csak annyi, hogy tegezz nyugodtan! – kacsintottam rá és elkezdtem nézelődni. Tíz perc keresgélés után megtaláltam azt a darabot, ami tökéletes lesz. Elmentem felpróbálni és igazam lett. Pontosan ezt a darabot kerestem! 
– Hamar megvolt… - mondta a csajszi mosolyogva. 
– Hát igen… kiválasztott magának, - mosolyogtam vissza. Miután kifizettem az öltönyt, megkérdeztem, hogy nem akar-e egy közös képet. Látszott rajta, hogy igen, de mégis nemet (?) mondott. Na, mindegy. Hazamentem és elraktam új szerzeményem a szekrényembe, nehogy a fiúk meglássák. Nem azért, mert kicikiznék, hanem, mert vagy elszakítják, vagy összepiszkítják vagy… bele sem merek gondolni, hogy mit csinálhatnának még vele. Jó, lehet, hogy ez egy kicsit finnyásan hangzik, de azt akarom, hogy azon a randin minden tökéletes legyen!

*Kedden*

*Gabi szemszöge

Liam reggel már úgy pörgött, hogy az ember már abban is elfáradt, ha nézte. Látszott rajta, hogy nagyon komolyan veszi ezt az egészet, és tényleg szereti Dani-t. J Nem tudjuk, hogy miért szakítottak, de én nem is akartam firtatni… 
- Segítsek valamiben? – kérdeztem mosolyogva Liam-től, aki éppen a nappaliban járkált és a fiúk szennyesét (pl.: fél pár zoknik, alsógatyák stb…) szedegette össze. 
– Ömm… ömm… kaját kéne csinálni még… - motyogta, asszem’ válaszként. 
– Oké, milyen kaját csináljak? – sóhajtottam.
 – Nézd… - nézett rám hirtelen.  – Előétel, főétel, desszert. – adta ki az utasítást. 
– Értettem főnök! – vigyorodtam el és kislisszoltam a konyhába. Lövésem se volt, hogy mit csináljak, de végül feltaláltam magam és elővettem egy szakácskönyvet. Délutánra ezt sikerült alkotnom: 

Tudom, hálaadás napi kaja, de most ez is megteszi nekik.:D És hát valljuk be, nagyon büszke vagyok magamra,.:')

 *Liam szemszöge

Gabi fél hatra el is készült a kajával, ami nagyon jól nézett ki.
 – Köszi, életmentő vagy! – hálálkodtam, mert ha ő nem csinálja meg, akkor senki. Nekem már nem volt rá időm, a többiek meg elmentek, hogy ne zavarjanak minket. Jó, én küldtem el őket, mert azért mégis csak jobb kettesben, mint hogy mindenki itthon legyen velünk és… értitek. 
– Szóval, a kaja megvan, a gyertyák meggyújtva, az asztal megterítve, a zene kiválasztva. – fújtam ki magam. Minden oké lesz. Remélem… 
- Liam, ezt látnod kell… - mondta Gabi a laptopjára meredve. Odamentem hozzá és elolvastam azt a cikket. 
„ Úgy látszik a táncosnő hamar túllépett a szakításon, és immáron tökéletesen boldog új pasijával. Vajon Liam mit szól ehhez?(...)”
Mikor végigolvastam a cikket és láttam róluk egy képet, akkor úgy éreztem… mintha az egyik felem meghalt volna. Gondolkodás nélkül rántottam le szó szerint mindenestül a terítőt az asztalról. Szinte minden edény összetört. 
– Most őszintén. Ettől jobban érzed maga? – kérdezte gúnyosan Gabi.
 – Nem segít… - motyogtam, majd felrohantam a szobámba. Levettem az öltönyt (vagyis inkább letéptem) az inggel együtt, és csupasz felsőtesttel dőltem rá az ágyra. Miközben azon gondolkodtam, hogy mind ezt mivel érdemeltem ki, hallottam, hogy csengettek. Tudtam, hogy Ő volt az, de nem érdekelt. Egyedül akartam lenni és szenvedni. Mert megérdemeltem. Az, hogy hagytam elmenni, életem legnagyobb hibája volt. „Már sosem kapom vissza.” – miközben erre gondoltam, hagytam, hogy egy könnycsepp fusson végig az arcomon, majd azt követte a többi. Az sem érdekelt, hogy valaki megláthat. Vagy, hogy Gabi most mit gondol rólam. Majd megmondom neki, hogy nagyon fel voltam dúlva. Ennyi. Meg fogja érteni… Ha nem, akkor meg ordítva elmagyarázom neki. Ennyire egyszerű. – Liam itt vagy? – jött egyszer csak egy hang az ajtón kívülről. 
– Nem! – mondtam rekedten. 
– Valaki beszélni szeretne veled… - mondta Gabi óvatosan.
 – Ki? – játszottam a hülyét. 
– Én! – szólalt meg Danielle.
 – Te csak menj vissza az új kis barátodhoz! Vele úgyis olyan jól elvagy… - a végére elcsuklott a hangom. El sem hittem, hogy ezeket tényleg én mondtam. 
– Pontosan erről akarok veled beszélni! – jött a válasz egy kis szünet után. 
– Akkor mond! – ültem fel az ágyon. Belenéztem a tükörbe és megborzongtam. „Öreg, rég voltál ilyen borzalmas formában…” – gondoltam, miközben végignéztem magamon: kisírt szemek, összekócolt haj, kipirosodott arc… 
- Akkor engedj be! – rángatta meg Dani a kilincset. 
– Egy perc! – mondtam. Gyorsan, amennyire csak tudtam, rendbe szedtem magam és ajtót nyitottam. 
– Köszönöm. – mondta és levágta magát az ágyamra. 
– Neked is szia… - mondtam. 
– Figyu! Tudom, hogy most nagyon ki vagy rám akadva és biztos, hogy nem ok nélkül hívtál, de… de megtennéd, hogy végighallgatsz? – nézett a szemembe. Biccentettem egy „Hadd haljam!” arckifejezéssel. Vett egy nagy levegőt és belekezdett: 
- Tudom, hogy olvastad AZT a cikket, és tudnod kell, hogy nem igaz. Azzal a sráccal csak barátok vagyunk. Esküszöm. És az, hogy idehívtál… - hatásszünet – azzal reményt adtál nekem arra, hogy reménykedjek az új esélyben. – miután befejezte, ismét a szemembe nézett. Sóhajtva sütöttem le a szemem, amit ő egy „Nem hiszek neked”-nek vett. Felállt és elsétált mellettem. Kinyitottam a szemem és utána nyúltam. Elkaptam a karját és visszahúztam. Csodálkozva nézett rám, mire én már nem bírtam tovább, magamhoz húztam a derekánál fogva és megcsókoltam. Miután feleszmélt, egyből visszacsókolt. Pár perccel később, levegőhiány miatt elváltak ajkaink. 
– Liam, én… - kezdte, de én egy újabb csókkal elhallgattattam. Mikor elengedtem, úgy éreztem magam, mintha én lennék a világ leghülyébb embere. Mert az is voltam. 
– Sajnálom, hülye voltam… - hajtottam le a fejem. Dani óvatosan az államnál fogva felemelte a fejem, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. 
– Én sajnálom. – mondta, majd nyomott egy puszit az arcomra. Olyan boldog voltam, hogy azt egyszerűen nem is lehet szavakba önteni. 
– Örülök, hogy visszajöttél. – öleltem át törékeny testét hirtelen. – Köszönöm, hogy hívtál. Ha te nem teszed meg, akkor örökre egyedül maradtam volna… - a mondat végére elcsuklott a hangja. Éreztem, hogy a könnyei eláztatják pólómat, de nem érdekelt. Boldogok voltunk, és akkor csak ez számított.