13. Just a dream...

13. Just a dream…

Meghoztam a kövi részt!:) Most egy kicsit utálni fogtok, de ezt muszáj voltam megírnom. Egyrészt mert nem hagyhattam ki, másrészt megígértem Rebinek, hogy máskor is hozok olyan végü fejezeteket, mint a 12.:D Túl vagyunk a 700 old. megtekintésen, amit nagyon-nagyon köszönök mindenkinek!<3 Tényleg bocsi mindenkinek, és lécci Rebi, Gabi és a többiek, ha megkérhetnélek titeket, ne öljetek meg!*-* :’) Mert nem lesz, aki megírja a kövi részt.;)Még annyit, hogy szándékosan lett ilyen rövid. Többet nem is dumálnék.;D Jó olvasást!:) Komizni ér!;) Xx.

„jött be Selena és mögötte két ember, kéz a kézben. Nem hittem a szememnek…” és kinyílt a szemem. Izzadtan ültem fel a saját ágyamban. Otthon. Egyedül.

- Nem hiszem el! Ez az egész csak egy álom volt? – hitetlenkedtem hangosan, hiszen úgy is egyedül voltam. Elhatároztam, hogy fölhívom Gabit. Ránéztem az órámra: fél három.

- Csak megérti. – vontam vállat és a telefonomért nyúltam.

- Mi van? – nyöszörgött fáradtan.

- Volt egy fura álmom… - kezdtem volna, de ő félbeszakított.

- Összejöttél Niall-el, én meg Louis-szal, miután ő szakított Eleanor-ral, majd velem is…?

- Te egy gondolatolvasó vagy… - mondtam tátott szájjal. – Mondd, hogy nem csak egy álom volt! – könyörögtem.

- Fogggalmam sincs, Reni. Ha igen, akkor gyönyörű szép álom volt. - ábrándozott el.

- Szakítok Ádámmal. – mondtam elgondolkodva.

- Mi? Gondolod, hogy ezért valóra fog válni az az álom? Nézd, ők sohasem fognak ide jönni! Ébresztőőő! – üvöltött, de én már fent voltam.

- Nem azért. Már nem szeretem. – nagyon elgondolkoztam. Mivel visszaaludni már nem tudtam, csináltam magamnak egy kávét.

- Akarsz webcamozni? – kérdezte Gabi.

- ühüm. – válaszoltam szomorúan. Annyira… tökéletes álom volt. Én meg Niall. Idővel meg lett volna Gabi és Harry is… Ahogy ezen gondolkodtam, önkéntelenül is elmosolyodtam. Nagyon cukin néztek volna ki együtt!

- Hahóó! Föld hívja Renit! – nézett bele vigyorogva a kamerába barátnőm.

- Jaj, bocsi. Csak elbambultam… - mosolyogtam a laptopom kis webcamjába.

- Vettem észre… - mondta. Láttam, hogy ő sem figyel rám 100%-ban. – Ááááááá! – üvöltött fel hirtelen, hogy majdnem kiborítottam a maradék kávémat.

- Vas hapenin’? – kérdeztem reflexből.

- Juj, Reni! Te jó istenem! Ez nem lehet igaz! Váááááá! – ordibált.

- Gabi, ha nem mondod el, hogy mi történt, esküszöm, hogy odamegyek hozzátok és megsimogatom a fejed a laptopommal! – vágtam „megöllek, ha nem térsz a lényegre” fejet.

- Nyerem, nyertem!

- Mit, mit?

- Tudod volt az a BringMeTo1D. – kezdte, de én elkezdtem ugrálni és üvöltözni, aztán valami eszembe jutott.

- És… egyedül mész? – kérdeztem szomorúan.

- Nem… Vihetek valakit! – kiáltott rám.

- Akkor viszed Kittit? – mosolyogtam keserűen.

- Nem, te hülye. Velem jössz! Világos? – ordított a „képembe”.

 - Én… te… 1D… ÚRISTEEEEEN! – keltem ki magamból és ugrálni kezdtem az ágyamon.

- Öltözz fel, 5 perc múlva ott vagyok! – lépett ki Gabi. Abbahagytam az ugrálást, beraktam a Take Me Home albumot, és mentem felöltözni: 

                

- Szia anyu! – vigyorogtam telefonálás közben.

- Szia Kicsim! Mi újság? – kérdezte vidáman.

- Hát… Elmehetek Gabival NY-ba? – hunytam be a szemem, és vártam a reakcióját.

- Ti nyertétek azt a One Direction-ös játékot? – csodálkozott.

- Gabi megnyerte és vihet magával valakit… vagyis engem.

- Menjetek csak. – mondta anyu kedvesen. Jó szórakozást, de csak ésszel! – tette hozzá, majd kinyomott.

- Mehetek! – ugrottam boldogan legjobb barátnőm nyakába.

- Áááá! Várjunk… Mi lesz akkor Ádámmal? – nézett a szemembe, miután eltolt magától.

- Szakítok vele. – teljesen magabiztos voltam… egészen addig, amíg a suliba nem értünk.

- Szia Reni! – jött hozzám Ádám.

- Hali, de jó hogy jössz! Beszélnünk kell! – néztem rá.

- Miről? – láttam rajta, hogy vele sincs minden rendben.

- Figyu, szerintem szakítanunk kéne… - nyögtem ki nagy nehezen.

- Mi-mi-miért? – dadogott össze-vissza, mint egy idióta.

- Szerinted ez így működik? – néztem mélyen a szemébe.

- Oké, akkor szakítsunk! – kapta el tekintetét.

- Hé, mi az, amit nem mondtál el? – fürkésztem az arcát.

- Szia Ádi! Leráztad már azt a kis csitrit? – jött oda Zoé, és megcsókolta „Ádit”.

- Oké, ennyit erről. – mondtam, majd elindultam megkeresni Gabit. A lehető leg hamarabb.

- Beszélhetnénk? Köszi. –húztam magammal a lány vécébe.

- Oké, most mondd el, mi volt olyan fontos, hogy majdnem eltörted a karomat, annyira szorítottad. – mondta a karját simogatva.

- Ne haragudj, csak… Ádám megcsalt. – mondtam ki, azt ami a szívemet nyomta.

- De… Várj, ezt most nem vágom. Nem úgy volt, hogy kidobod? – vágott értelmes képet.

- De, de akkor is! Nem hiszem el! Komolyan ilyen unalmas lennék? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Figyu, Ádám egy barom. Nem érdemelt meg téged. Niall-el ellentétben. – kacsintott, mire felnevettem.

- Ez igaz. – sóhajtottam.

- Amúgy is! Gondolj bele! Holnap ilyenkor már a repülőn ülünk. – nézett el a távolba.

- Ugye tudod, hogy nem látok semmit se? – kérdeztem röhögve.

- Én se. Csak ez olyan… mindegy, jól esett. – mondta, majd kivonszolt a vécéből.

*másnap reggel*

Már megint hajnali háromkor keltem, de ezúttal az izgatottság miatt.

- Átjössz segíteni, hogy mit vegyek fel? – szóltam bele köszönés nélkül a telefonba.

- Adj tíz percet. – és ezzel le is tette.

- Szerintem ez a kék tökéletes! – mutatott az egyik kedvenc, türkiz pólómra.

- Csak farmerrel és Converse-szel! – szögeztem le.

- Oké, oké. Akkor ezt majd később. Különben is, ha ebben mennél, akkor megfagynál. – röhögött.

- Akkor a csíkos póló? – kérdeztem vigyorogva.

- Nee. – fintorodott el rögtön.

- Mert?

- Mert nincs hozzá piros gatyád! – vágta a fejemhez, mire mindketten felnevettünk.

- Jó, akkor a szürke póló? – kérdeztem sóhajtva. – Más már nincs…

- Juj, amin az a fekete szív van? Az szerintem tökéletes! – mosolygott Gabi. - Én mit vegyek fel?

- Szerintem azt I <3 NY-os jó lenne – vigyorogtam.

- Oké. Mehetünk?

- Mehetünk.

*Gabinál*

- Minden megvan? – kérdezte századszorra Gabi anyukája.

- Igen, anyu. Tuti, hogy minden megvan. – forgatta a szemét barátnőm.

- Vigyázzatok magatokra! – ölelt meg mindkettőnket jó szorosan.

- Oké lányok, indulhatunk? – jött felöltözve Gabi apukája is.

- Persze, minden megvan. – mosolyogtunk.

- Rendben, akkor nyomás, mielőtt lekésitek a repülőt!

*a repülőtéren*

- Vigyázzatok magatokra és ne álljatok szóba idegenekkel! – adta ki az utasításokat Gabi apuja.

- Rendben. – bólogattunk folyamatosan.

- Vigyázzatok magatokra és egymásra is!

- Apu, egy napra megyünk, nem egy hétre! – bukott ki Gabiból.

- Oké, felfogtam. Na, megyek. Nehogy lekéssétek a gépet! – ezzel otthagyott minket a reptéren.

*New York-ban*

A repülőút kicsit hosszú volt, de mi végig elvoltunk. Gabi 1D-s blogokat böngészett, én meg a twittert, miközben mindketten a laptopján hallgattunk zenét. Persze fülhallgatóval.

Miután leszállt a gépünk, egyből a kijárat felé vettük az irányt, mert az e-mail szerint – amit Gabi kapott -, itt várnak majd minket. Nem volt nehéz megtalálni Pault (?) és a kedves hölgyet, mivel a kezükben egy RENI, GABI tábla volt.

- Jó napot! Mi lennénk Reni és Gabi. – mondtam, még szerencsénk, hogy folyékonyan beszélünk angolul.

- Sziasztok, lányok! Pault már biztos ismeritek, én meg Elizabeth vagyok, de szólítsatok nyugodtan Lizának! – mutatkozott be.

- Indulhatunk? – kérdezte türelmetlenül Gabi.

- Persze. – kuncogott Liza.

 A taxizás nem volt olyan hosszú, mint amire számítottam, de természeretesen ezt is végig beszéltük/kiabáltuk/hülyéskedtük.

- Itt is lennénk. – vezettek be minket egy tágas helységbe. Sok asztal volt, székekkel, és minden asztalon volt egy-egy zászló. Hamar megtaláltuk a sajátunkat.

- Ez lesz a ti helyetek. Innen mindent láttok? – kérdezte kedvesen Liza.

- Tökéletesen. – feleltem mosolyogva.

- Remek! Lassan jönnek a többiek is! Kértek valamit esetleg inni?

- Nem, köszi. – vigyorgott Gabi.

- Rendben. Egyéb kérdés, óhaj, sóhaj?

- Ott a fiúk fognak ülni? – mutattam az öt székre azon a… mini színpadon? Nem is tudom mi volt az. Mindegy.

- Igen. – mosolygott továbbra is.

- Áááá, mikor jönnek már? – ugrándozott Gabi.

- Nyugalom, előbb a Directionerek, aztán a banda. – mondta nevetve Lisa.

- juj, de klassz! Megismerhetjük őket? – lelkesedtem.

- Természetesen.

- Áááá, de zsír! – ugrott a nyakamba kedvenc LB-m (nem mintha lenne másik…J).

- Gabi… én is szeretlek, de megfojtasz. – nyögtem, mire hajlandó volt végre leszállni rólam.

- Bocsi, csak annyira izgulok!

- És ez szerinted jó ok arra, hogy megöld a legjobb barátnőd? – kérdeztem hitetlenkedve. Eközben Lisa csak nevetett rajtunk.

Miközben mi ilyen „értelmesen” beszélgettünk, meg vitáztunk, megjöttek a többiek is. Nagyon jó volt az 1DFamily többi tagjával is találkozni. Nagyon, nagyon jó fejek voltak velünk, meg természetesen mi is velük…:D

- Helló mindenki! – jött fel egyszer csak egy férfi mikrofonnal a kezében a színpadra. – Várjátok már a One Direction-t? – kérdezte vigyorogva, mire mindenki elkezdett üvölteni. – Hát… attól tartok, van egy rossz hírem. – mondta, mire mindenki befogta a száját és gyilkos tekintettel nézett arra az emberre. Még szép, hogy mindenki a legrosszabbra gondolt. – Az 1D… itt van! Fogadjátok őket nagy szeretettel! – üvöltötte, majd lemászott a kisszínpadról. És akkor…