2012. december 18., kedd

13. Just a dream...


13. Just a dream…

Meghoztam a kövi részt!:) Most egy kicsit utálni fogtok, de ezt muszáj voltam megírnom. Egyrészt mert nem hagyhattam ki, másrészt megígértem Rebinek, hogy máskor is hozok olyan végü fejezeteket, mint a 12.:D Túl vagyunk a 700 old. megtekintésen, amit nagyon-nagyon köszönök mindenkinek!<3 Tényleg bocsi mindenkinek, és lécci Rebi, Gabi és a többiek, ha megkérhetnélek titeket, ne öljetek meg!*-* :’) Mert nem lesz, aki megírja a kövi részt.;)Még annyit, hogy szándékosan lett ilyen rövid. Többet nem is dumálnék.;D Jó olvasást!:) Komizni ér!;) Xx.
„jött be Selena és mögötte két ember, kéz a kézben. Nem hittem a szememnek…” és kinyílt a szemem. Izzadtan ültem fel a saját ágyamban. Otthon. Egyedül.
- Nem hiszem el! Ez az egész csak egy álom volt? – hitetlenkedtem hangosan, hiszen úgy is egyedül voltam. Elhatároztam, hogy fölhívom Gabit. Ránéztem az órámra: fél három.
- Csak megérti. – vontam vállat és a telefonomért nyúltam.
- Mi van? – nyöszörgött fáradtan.
- Volt egy fura álmom… - kezdtem volna, de ő félbeszakított.
- Összejöttél Niall-el, én meg Louis-szal, miután ő szakított Eleanor-ral, majd velem is…?
- Te egy gondolatolvasó vagy… - mondtam tátott szájjal. – Mondd, hogy nem csak egy álom volt! – könyörögtem.
- Fogggalmam sincs, Reni. Ha igen, akkor gyönyörű szép álom volt. - ábrándozott el.
- Szakítok Ádámmal. – mondtam elgondolkodva.
- Mi? Gondolod, hogy ezért valóra fog válni az az álom? Nézd, ők sohasem fognak ide jönni! Ébresztőőő! – üvöltött, de én már fent voltam.
- Nem azért. Már nem szeretem. – nagyon elgondolkoztam. Mivel visszaaludni már nem tudtam, csináltam magamnak egy kávét.
- Akarsz webcamozni? – kérdezte Gabi.
- ühüm. – válaszoltam szomorúan. Annyira… tökéletes álom volt. Én meg Niall. Idővel meg lett volna Gabi és Harry is… Ahogy ezen gondolkodtam, önkéntelenül is elmosolyodtam. Nagyon cukin néztek volna ki együtt!
- Hahóó! Föld hívja Renit! – nézett bele vigyorogva a kamerába barátnőm.
- Jaj, bocsi. Csak elbambultam… - mosolyogtam a laptopom kis webcamjába.
- Vettem észre… - mondta. Láttam, hogy ő sem figyel rám 100%-ban. – Ááááááá! – üvöltött fel hirtelen, hogy majdnem kiborítottam a maradék kávémat.
- Vas hapenin’? – kérdeztem reflexből.
- Juj, Reni! Te jó istenem! Ez nem lehet igaz! Váááááá! – ordibált.
- Gabi, ha nem mondod el, hogy mi történt, esküszöm, hogy odamegyek hozzátok és megsimogatom a fejed a laptopommal! – vágtam „megöllek, ha nem térsz a lényegre” fejet.
- Nyerem, nyertem!
- Mit, mit?
- Tudod volt az a BringMeTo1D. – kezdte, de én elkezdtem ugrálni és üvöltözni, aztán valami eszembe jutott.
- És… egyedül mész? – kérdeztem szomorúan.
- Nem… Vihetek valakit! – kiáltott rám.
- Akkor viszed Kittit? – mosolyogtam keserűen.
- Nem, te hülye. Velem jössz! Világos? – ordított a „képembe”.
 - Én… te… 1D… ÚRISTEEEEEN! – keltem ki magamból és ugrálni kezdtem az ágyamon.

- Öltözz fel, 5 perc múlva ott vagyok! – lépett ki Gabi. Abbahagytam az ugrálást, beraktam a Take Me Home albumot, és mentem felöltözni: 
                

- Szia anyu! – vigyorogtam telefonálás közben.
- Szia Kicsim! Mi újság? – kérdezte vidáman.
- Hát… Elmehetek Gabival NY-ba? – hunytam be a szemem, és vártam a reakcióját.
- Ti nyertétek azt a One Direction-ös játékot? – csodálkozott.
- Gabi megnyerte és vihet magával valakit… vagyis engem.
- Menjetek csak. – mondta anyu kedvesen. Jó szórakozást, de csak ésszel! – tette hozzá, majd kinyomott.
- Mehetek! – ugrottam boldogan legjobb barátnőm nyakába.
- Áááá! Várjunk… Mi lesz akkor Ádámmal? – nézett a szemembe, miután eltolt magától.
- Szakítok vele. – teljesen magabiztos voltam… egészen addig, amíg a suliba nem értünk.

- Szia Reni! – jött hozzám Ádám.
- Hali, de jó hogy jössz! Beszélnünk kell! – néztem rá.
- Miről? – láttam rajta, hogy vele sincs minden rendben.
- Figyu, szerintem szakítanunk kéne… - nyögtem ki nagy nehezen.
- Mi-mi-miért? – dadogott össze-vissza, mint egy idióta.
- Szerinted ez így működik? – néztem mélyen a szemébe.
- Oké, akkor szakítsunk! – kapta el tekintetét.
- Hé, mi az, amit nem mondtál el? – fürkésztem az arcát.
- Szia Ádi! Leráztad már azt a kis csitrit? – jött oda Zoé, és megcsókolta „Ádit”.
- Oké, ennyit erről. – mondtam, majd elindultam megkeresni Gabit. A lehető leg hamarabb.
- Beszélhetnénk? Köszi. –húztam magammal a lány vécébe.

- Oké, most mondd el, mi volt olyan fontos, hogy majdnem eltörted a karomat, annyira szorítottad. – mondta a karját simogatva.
- Ne haragudj, csak… Ádám megcsalt. – mondtam ki, azt ami a szívemet nyomta.
- De… Várj, ezt most nem vágom. Nem úgy volt, hogy kidobod? – vágott értelmes képet.
- De, de akkor is! Nem hiszem el! Komolyan ilyen unalmas lennék? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Figyu, Ádám egy barom. Nem érdemelt meg téged. Niall-el ellentétben. – kacsintott, mire felnevettem.
- Ez igaz. – sóhajtottam.
- Amúgy is! Gondolj bele! Holnap ilyenkor már a repülőn ülünk. – nézett el a távolba.
- Ugye tudod, hogy nem látok semmit se? – kérdeztem röhögve.
- Én se. Csak ez olyan… mindegy, jól esett. – mondta, majd kivonszolt a vécéből.

*másnap reggel*

Már megint hajnali háromkor keltem, de ezúttal az izgatottság miatt.
- Átjössz segíteni, hogy mit vegyek fel? – szóltam bele köszönés nélkül a telefonba.
- Adj tíz percet. – és ezzel le is tette.

- Szerintem ez a kék tökéletes! – mutatott az egyik kedvenc, türkiz pólómra.
- Csak farmerrel és Converse-szel! – szögeztem le.
- Oké, oké. Akkor ezt majd később. Különben is, ha ebben mennél, akkor megfagynál. – röhögött.
- Akkor a csíkos póló? – kérdeztem vigyorogva.
- Nee. – fintorodott el rögtön.
- Mert?
- Mert nincs hozzá piros gatyád! – vágta a fejemhez, mire mindketten felnevettünk.
- Jó, akkor a szürke póló? – kérdeztem sóhajtva. – Más már nincs…
- Juj, amin az a fekete szív van? Az szerintem tökéletes! – mosolygott Gabi. - Én mit vegyek fel?
- Szerintem azt I <3 NY-os jó lenne – vigyorogtam.
- Oké. Mehetünk?
- Mehetünk.

*Gabinál*

- Minden megvan? – kérdezte századszorra Gabi anyukája.
- Igen, anyu. Tuti, hogy minden megvan. – forgatta a szemét barátnőm.
- Vigyázzatok magatokra! – ölelt meg mindkettőnket jó szorosan.
- Oké lányok, indulhatunk? – jött felöltözve Gabi apukája is.
- Persze, minden megvan. – mosolyogtunk.
- Rendben, akkor nyomás, mielőtt lekésitek a repülőt!

*a repülőtéren*
- Vigyázzatok magatokra és ne álljatok szóba idegenekkel! – adta ki az utasításokat Gabi apuja.
- Rendben. – bólogattunk folyamatosan.
- Vigyázzatok magatokra és egymásra is!
- Apu, egy napra megyünk, nem egy hétre! – bukott ki Gabiból.
- Oké, felfogtam. Na, megyek. Nehogy lekéssétek a gépet! – ezzel otthagyott minket a reptéren.

*New York-ban*

A repülőút kicsit hosszú volt, de mi végig elvoltunk. Gabi 1D-s blogokat böngészett, én meg a twittert, miközben mindketten a laptopján hallgattunk zenét. Persze fülhallgatóval.
Miután leszállt a gépünk, egyből a kijárat felé vettük az irányt, mert az e-mail szerint – amit Gabi kapott -, itt várnak majd minket. Nem volt nehéz megtalálni Pault (?) és a kedves hölgyet, mivel a kezükben egy RENI, GABI tábla volt.
- Jó napot! Mi lennénk Reni és Gabi. – mondtam, még szerencsénk, hogy folyékonyan beszélünk angolul.
- Sziasztok, lányok! Pault már biztos ismeritek, én meg Elizabeth vagyok, de szólítsatok nyugodtan Lizának! – mutatkozott be.
- Indulhatunk? – kérdezte türelmetlenül Gabi.
- Persze. – kuncogott Liza.
 A taxizás nem volt olyan hosszú, mint amire számítottam, de természeretesen ezt is végig beszéltük/kiabáltuk/hülyéskedtük.

- Itt is lennénk. – vezettek be minket egy tágas helységbe. Sok asztal volt, székekkel, és minden asztalon volt egy-egy zászló. Hamar megtaláltuk a sajátunkat.
- Ez lesz a ti helyetek. Innen mindent láttok? – kérdezte kedvesen Liza.
- Tökéletesen. – feleltem mosolyogva.
- Remek! Lassan jönnek a többiek is! Kértek valamit esetleg inni?
- Nem, köszi. – vigyorgott Gabi.
- Rendben. Egyéb kérdés, óhaj, sóhaj?
- Ott a fiúk fognak ülni? – mutattam az öt székre azon a… mini színpadon? Nem is tudom mi volt az. Mindegy.
- Igen. – mosolygott továbbra is.
- Áááá, mikor jönnek már? – ugrándozott Gabi.
- Nyugalom, előbb a Directionerek, aztán a banda. – mondta nevetve Lisa.
- juj, de klassz! Megismerhetjük őket? – lelkesedtem.
- Természetesen.
- Áááá, de zsír! – ugrott a nyakamba kedvenc LB-m (nem mintha lenne másik…J).
- Gabi… én is szeretlek, de megfojtasz. – nyögtem, mire hajlandó volt végre leszállni rólam.
- Bocsi, csak annyira izgulok!
- És ez szerinted jó ok arra, hogy megöld a legjobb barátnőd? – kérdeztem hitetlenkedve. Eközben Lisa csak nevetett rajtunk.
Miközben mi ilyen „értelmesen” beszélgettünk, meg vitáztunk, megjöttek a többiek is. Nagyon jó volt az 1DFamily többi tagjával is találkozni. Nagyon, nagyon jó fejek voltak velünk, meg természetesen mi is velük…:D
- Helló mindenki! – jött fel egyszer csak egy férfi mikrofonnal a kezében a színpadra. – Várjátok már a One Direction-t? – kérdezte vigyorogva, mire mindenki elkezdett üvölteni. – Hát… attól tartok, van egy rossz hírem. – mondta, mire mindenki befogta a száját és gyilkos tekintettel nézett arra az emberre. Még szép, hogy mindenki a legrosszabbra gondolt. – Az 1D… itt van! Fogadjátok őket nagy szeretettel! – üvöltötte, majd lemászott a kisszínpadról. És akkor…  

4 megjegyzés:

  1. Na ne!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Markovics Dó!
    Most kicsinálnálak, de mivel télleg nem tehetem így kihagyom.
    Egyszer még olyan bosszút kapsz tőlem ezért, hogy az csak na.
    Egyébként szupi :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Állok elébe.;) és köszönöm, köszönöm.:D

      Törlés
  2. Mi?????? Azonnal írjad tovább. grrrrrr... háát ilyet!!!! meg akarsz minket ölni az izgulásban?????

    VálaszTörlés
  3. Azta! őőőőő feldolgoztam! :D amúgy jó lett! :))

    VálaszTörlés