15. The birthday party

15. The birthday party

Meg is hoztam a 15. részt!:) Tudom, hogy eredetileg tegnapra ígértem, de annyi dolgom volt, hogy alig tudtam leülni a géphez.>< Köszönöm a véleményeket, komikat. Mind jól estek – még azok is, amikbe írtátok, hogy meghalok, vagy megöltök. xd Én is szeretlek titeket!<3 És azt is köszönöm, hogy állandóan nyaggattok, hogy hozzam már a kövi részt, mert ebböl látom, hogy érdekel titeket.:D Mivel idáig csupa „dráma” volt, úgy gondoltam, rátok fér egy kis Happy End. Ez persze nem azt jelenti, hogy vége a blognak hanem, hogy ez egy kifejezetten boldog rész lesz. Aztán majd megint jönnek a bonyodalmak.;) Lefogadom, hogy már alig várjátok öket..:’D Már csak annyit (mert ez tényleg egy picit hosszúra sikeredett, de ezeket muszáj volt leírnom), hogy minden kedves olvasómnak nagyon boldog karácsonyt! És Louis, boldog szülinapot!:3 Utólag is.:) Már tényleg hagylak titeket olvasni.:) Komikat hagyjatok, karácsonyi ajándéknak (ha kérhetem)!;)  *-* Xx.

*Niall szemszöge*

- Elég volt! Én utána megyek! – álltam fel reggeli után.

- Nem, nem mész! – mondta határozottan Gabi.

- Csak figyelj! – mondtam, majd felhúztam a cipőmet és indultam is.

- Niall, várj! – szólt utánam, de nem érdekelt. – Állj már meg az isten szerelmére! – üvöltötte el magát.

- Mi van?  - fordultam meg, mintha csak szívességet tennék neki ezzel.

- Bíz bennem, és maradj itthon. – nézett a szemembe. Valami nem stimmelt vele.

- Mit tudsz, amit nem mondtál el?

- Megígértem, hogy nem beszélek róla, csak kérlek, bízz bennem!

- Oké. – sóhajtottam és visszaballagtam a házba. Nem tudom miért, de valahogy úgy érzem, hogy nem lesz baj.

*Gabi szemszöge*

Azért voltam ilyen biztos benne, hogy nem esett Reninek semmi baja, mert tegnap este, a fiúk balhéja után felhívott:

- Gabi, mi az, hogy még egy vita?

- Reni, hát te?

- Kérdeztem, ha válaszolsz, akkor én is! – ideges volt a hangja, úgyhogy belementem.

- Egyre többet veszekednek, mert mindenki magát okolja, amiért hazarepültél. Te jössz!

- Csak ezért telefonáltam, amúgy meg nincs semmi bajom, csak gondolkodni akartam, és egyedül lenni… örökre. – nagyon fájt, hogy ezeket mondja, de meg tudom érteni. Ez lett VOLNA az első randijuk. De miattam elcsesződött az egész. – Amúgy meg nem mentem haza… - törte meg kicsit később a csendet.

- Mi? Akkor meg hol a francba vagy? – mondtam picit hangosan.

- Pszt! Halkabban! Amúgy meg egy hotelben, Londonban.

- Hát ezt örömmel hallom.

- Jó neked… Amúgy a veszekedéseken kívül történt még valami érdekes? – kíváncsiskodott.

- Hát, ha az érdekesnek számít, hogy összejöttem Harry-vel, akkor igen. – vigyorogtam.

- Végre. – sóhajtott boldogan.

- Te is összejöhetnél Niall-el… megint. – tettem egy próbát. Max. levágja a telefont a francba.

- Szerinted még megbocsátana ezek után? – hát… ez a válasz lesokkolt. Mi az, hogy Niall megbocsátana-e?

- Csajszi, te szerintem túl sokat gondolkoztál…

- Mert, hogy? – fú, de hiányoztak ezek a kérdések! Jó értelemben, persze.

- Mert Niall-nek kellene bocsánatot kérnie tőled! Vagyis inkább nekem… - itt elcsuklott a hangom.

- Miért is? Te nem tehetsz arról az eget rengető dologról… ugye?

- De… De csak azért hívtam Niallt, mert a meglepi bulidat szerveztük és kellett a segítsége. – magyaráztam, mielőtt gondol egyet, és leteszi a telefont.

- Ti… rendeztetek nekem egy meglepi bulit? – kérdezte megdöbbenve.

- Ez csak természetes… De sajna nem pont úgy alakult, ahogy elterveztük. Mert…

- Mert én elrontottam az egészet azzal, hogy leléptem. – fejezte be.

- Hát… nem éppen ezt akartam mondani, mert ez nem igaz. Ha én nem szerveztem volna meg a bulit, akkor meglett volna az első normális randitok. – sóhajtottam.

- Sose emészd magad! Nem haragszom! – felelte vidáman. - Mindenki hibázott. Előfordul…

- Mondd, hogy visszajössz! Niall már betegre eszi magát, és mostanában szinte mindenre így válaszol: „Kajába fojtom bánatom.” – hadartam.

- Úristen…

- Na igen. Haza. Kell. Jönnöd! – hangsúlyoztam minden szót. – Kérlek! Nekem iszonyúan hiányzol és a fiúk is aggódnak érted!

- Oké, oké. De csak holnapután tudok menni.

- Komoly? Akkor visszajössz? – vigyorodtam el.

- Nagyon nem is mentem messzire! – nevetett fel.

- Akkor jó. Nem tudom, hogyan fogom kibírni ezt a két napot, de valahogy csak elleszek… Juj, ha ezt a fiúk megtudják… - ábrándoztam.

- Ne! Mármint… légy szi’ ne mondd el nekik! Had legyen meglepi. – szinte láttam magam előtt, ahogy kacsint egyet.

- Oké, de nagyon siess, mert ha nem akkor te is tudod, hogy előbb vagy utóbb ki fog kívánkozni… - fenyegetőztem.

- Hogy ne tudnám! Nem is te lennél… - nevetett.

- Igaz… Na, én megyek, mert ha jól hallom Harry végzett a zuhanyzással. – álltam föl az ágyról.

- Hajrá, szívem. De ha ARRA kerülne a sor, akkor csak ésszel. – mondta, mire a fejem búbjáig elpirultam.

- Reni, még csak egy hete vagyunk együtt! – ellenkeztem azonnal, de tudtam, hogy jól szórakozik rajtam.

- Jó, persze. De tényleg, csak ésszel. Jó éjt.

- Neked is, szia.

- Szia. – köszönt el, és azzal ki is nyomtam. Végigdőltem az ágyon, majd egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. 2 nap, és újra láthatom a barátnőmet.

- Kivel beszéltél? – jött ki Hazza a fürdőből.

- Nem érdekes… - mosolyogtam rá, majd elfoglaltam a fürdőt.

A végét még egyszer átgondolva rájöttem, hogy holnap visszajön. Csak ki ne kotyogjam… Valamivel el kéne foglalnom magam.

- Elmentünk fotózásra, sietek haza, de ma már nem szabadulunk el. De sietek haza. – húzott magához szomorúan Harry, felébresztve a gondolkodásomból.

- Ajánlom is… - mondtam, majd kaptam egy búcsúcsókot és már le is léptek. És akkor hirtelen beugrott. Ami késik, az nem múlik! Megcsinálom, azt a meglepi bulit, ha tetszik neki, ha nem! Ennyivel tartozom!

Elkezdtem mindent úgy feldíszíteni, ahogy eredetileg elterveztük a fiúkkal. Csináltam epres tortát (az Reni kedvence.:3), letöltöttem a kedvenc zenéit a laptopra, előszedtem az eldugott ajándékokat, végül pedig felhívtam a barátnőmet. Egy csörgés… kettő… öt… Már éppen le akartam tenni, mire felvette.

- Na, mi van? Ennyire hiányzok?  - röhögött bele a telóba.

- Igen, de most nem ezért hívlak. Elmegyünk vásárolni? A fiúk fotózásra mentek és csak holnap jönnek haza. Én meg szétunom a fejem. – és ebben az egészben csak az utolsó mondat volt hazugság. Nagyjából. Csak azért akartam elmenni Renivel vásárolni, hogy legyen valami csini ruhája a bulira.

- Oké, akkor talizunk a Big Bennél…

- Mondjuk 2-kor?

- Nekem megfelel. De ne késs el!

- Igyekszem… - röhögtem fel, majd letettem.

Mivel kettőig még volt négy órám, elmentem rendbe szedni magam. Lezuhanyoztam, hajat mostam, kerestem egy elfogadható göncöt, amit magamra rángattam. Megszárítottam a hajam, aztán kivasaltam, és úgy hagytam. Még egyszer körülnéztem a házban, hogy mit kell még megvenni. Gyertya a tortára, rucik (Reninek is), és új szájfény, de az még nem annyira fontos.

Elraktam a listát, a pénztárcát, napszemcsit, rágót, kulcsot, telót és már indultam is.

Taxival hamar oda értem, és kivételesen időben voltam.

- Szia! – ugrottam legjobb barátnőm nyakába.

- Hali! Ennyire hiányoztam? – röhögött, miközben visszaölelt.

- Aha, de mehetünk? – vigyorogtam.

- Persze.

- Amúgy veled mizujs?

- Semmi különös… - vonogatta a vállát. – Sokat gondolkoztam azon, amit tegnap beszéltünk.

- És mire jutottál? – mosolyogtam.

- Arra, hogy ez az egész egy hatalmas baromság volt. – na jó, erre azért nem számítottam… - már mint ez az egész „elmentem, mert elcseszted az első randinkat” dolog… Ebben nem én voltam a hibás, vagy te, vagy esetleg Niall. Csak… rosszul jött ki ez az egész helyzet.

- Nahát! Ezt így átgondolni sokkal ésszerűbb, mint magunkat vádolni és folyton vitázni… - jöttem rá arra, hogy tulajdon képpen mennyire idióták voltunk. Magunkat okoltuk, ahelyett, hogy beletörődtünk volna abba, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, csak elfelejteni és továbblépni… Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy magunkat hibáztattuk ahelyett, hogy tettünk volna valamit.

- Hát igen… - mondta elgondolkozva.

- Szóval, akkor Niall-nek megbocsátasz? – vigyorogtam, mert tudtam a választ.

- Ahogy látom, erre már válaszolnom sem kell. – nézett rám mosolyogva. – És, akkor Loui-val szent a béke?

- Persze.

- Az jó… és, Harry-vel milyen volt az este?

- Kellemesen aludtam, köszönöm kérdésed. – mondtam és igyekeztem póker face-t vágni, de éreztem, hogy pirulok. Reni persze dőlt a röhögéstől.

- Nem ezt kérdeztem, de hiszek neked. – törölte meg a szemét a röhögő görcse után.

- Köszönöm… - sóhajtottam.

- Alap. Na, milyen ruhára gondoltál?

- Hát… először is, neked is veszek egyet, és én fizetem, vita nincs! – tettem, föl a kezem, mielőtt ellenkezne, majd folytattam. – Valamilyen koktélruha szerű legyen, de mégis elegáns. – néztem el a távolba, mintha ott lenne a tökéletes ruha.

- Ugye tudod, hogy nem látok semmit? – röhögte el magát.

- Persze, de akkor mehetünk?

- Naná!

Végigjártuk szinte az összes ruhaboltot, mire megtaláltuk a tökéletes ruhákat:

Aztán beültünk a mekibe.

- Bakker, lejártam a lábam… - panaszkodtam.

- Én is… De megérte.

- Az is igaz.

- Szerintem én már megyek… este 8 van! – nézett Reni az órájára.

- Úristen… akkor húzzunk. – pattantam föl.

- Oksi, de taxival menj!

- Te is, és vigyázz magadra! – öleltem meg.

- Én mindig vigyázok, holnap talizunk! – ölelt vissza.

- Mikor jössz?

- Kb. 3 - fél négy. Az neked jó?

- Persze, akkor holnap! Szia!

- Jól van, szia!

- Ja, és abban a ruhában gyere, amit vettünk! – kiáltottam utána, majd fogtam egy taxit.

Mire hazaértem volt kb. fél kilenc. Gondoltam, felhívom Harryt. Egy csörgés… kettő…

- Szia, Gabi! Niall vagyok.

- Szia, hol van Harry?

- Ömm… most éppen nem beszédképes.

- Mi? Ezt meg hogy érted?

- Úgy hogy éppen sminkelik, de mindjárt kész.

- Ja, oké.

- Amúgy mizujs?

- Semmi különös. Voltam vásárolni. Most, nem rég értem haza. – újságoltam.

- De ugye taxival?

- Persze… - sóhajtottam.

- Oké, és vettél valamit?

- Igen, egy ruhát.

- És… szép? – nem bírtam, kitört belőlem a röhögést.

- Igen, nagyon szép. Holnap mikor jöttök haza?

- Valamikor reggel, miért?

- Csak úgy…

- Hiányzik Harry, mi?

- Igen. – pirultam el… megint.

- Nyugi, hamarosan visszakapod.

- Ki kap vissza mit? – hallottam meg az Ő hangját.

- Te a csajodat. – röhögött Niall.

- Húzz innen! Szia, kicsim! – szólt bele a telefonba Harry.

- Szia, mizujs?

- Várom, hogy a többieket is kikenjék, és folytassuk a fotózást. Otthon?

- Nem sokkal több.

- Egész nap otthon voltál?

- Nem, olyan tíz perce értem haza.

- Vásároltál?

- Honnan tudtad? - nevettem fel. – Igen, vettem egy csini ruhát.

- Ráhibáztam… és milyen ruhát?

- Majd holnap meglátod. – kacsintottam.

- Alig várom. De most mennem kell. Reggel látlak.

- Oké, siess. Szia.

- Jó éjt.

Miután letettem, csináltam egy bögrés levest vacsira. Aztán fölmentem, beraktam a Little Things-et ismétlésre az MP4-en, és elaludtam.

*másnap reggel*

*Harry szemszöge

- Siessetek már! Indulni akarok! – nyafogtam a fiúknak.

- Jól van, na! Már reggelizni sem lehet? – válaszolt teli szájjal Niall.

- Majd a taxiban megeszed, csak menjünk már! – hisztiztem.

- Oké, srácok! Induljunk, Harry már megint itt nyafog! – üvöltötte Liam, majd megjelentek a többiek is.

- Na, végre! – indultam ki az ajtón.

Gabi, megjöttünk! – üvöltöttem, miközben betolakodtunk a házba.

- Fent vagyok! Egy perc! – jött a válasz az emeletről.

- Siess!

- Oké!

- Mi lenne, ha nem üvöltve kommunikálnátok? – kérdezte Zayn.

- Akkor nem szakadna be a dobhártyád. – veregettem vállon.

Mikor körbenéztünk… ömm mintha egy bulira jöttünk volna. Csak rajtunk kívül senki sem volt ott.

- Sziasztok! – rohant le a lépcsőn Gabi.

- Szia! – köszöntünk egyszerre.

- Hiányoztál! – ugrott a nyakamba.

- Te is. – öleltem át.

- Húúúú… - röhögtem össze a fiúk.

- Amúgy, miért van így kidíszítve a ház? Várunk valakit? – néztem kíváncsian a barátnőmre.

- Igen, ami azt illeti…

- Ki? – kérdezte Louis.

- Az titok! – vágta rá Gabi.

- Naaaa… - néztem rá boci szemekkel.

- Nem lehet. Megígértem.

- De azért örülni fogunk neki, ugye? – reménykedett Niall.

- Persze. – mosolygott Gabi.

- Akkor jó. – sóhajtottam.

*Gabi szemszöge

- Oké, és most, aki nem reggelizett az kajáljon meg, de gyorsan! Aki megvolt vele, az menjen fel rendbe szedni magát! Indulás! – adtam ki az utasításokat.

- Igen is, főnök! – szalutált Louis, majd felvonult.

- Sosem fogom megszokni… - sóhajtottam, majd Harry-re néztem, aki még mindig mellettem állt. – Te nem mész? – mosolyogtam rá.

- De, mindjárt. – válaszolt, majd hosszasan megcsókolt. Aztán felment a többiekhez.

*du. 2 körül*

*Reni szemszöge

Már nagyon vártam, hogy újra láthassam a többieket. Nem gondolkoztam, mikor elmentem, és már milliószor megbántam.

13:58.

- Hajrá. – sóhajtottam, majd bekopogtam az ajtón.

- Gyere! – kiáltotta Gabi. – Nyitva van! – tette hozzá.

Mikor benyitottam, egy lélek sem volt sehol se.

- MEGLEPETÉS! – ugrottak elő a fiúk Gabival a kanapé mögül. Hát… nem kicsit meglepődtem.

- Boldog szülinapot! Utólag is! – ugrott a nyakamba az LB-m.

- Úristen… Ez egyszerűen… Úristen! – dadogtam össze-vissza. – Szóhoz sem jutok! Ezt csak miattam?

- Ki másért? – jött oda Liam is.

- Gabinak köszönd. – kacsintott Harry.

- Imádlak, köszönöm! – visongattam, majd én is az Ő nyakába ugrottam.

- Örülök, hogy ennyire tetszik. – vigyorgott. – De van itt valaki, akivel beszélned kell. – tolt el magához, majd megfordított.

Niall-el találtam szembe magam.

- Izé… boldog szülinapot! – mondta. Nem bírtam ki, odarohantam, és átöleltem.

- Annyira sajnálom! – motyogtam a pólójába.

- Még te sajnálod? Én voltam olyan idióta, hogy elvittelek moziba és gyakorlatilag egyedül nézted végig az egészet!

- Fátylat rá!

- Szeretlek!

- Én is. Nagyon hiányoztál! – szorítottam még jobban magamhoz.

- Te is nekem, de… megfojtasz. – nyögte, mire elengedtem.

- Hé, és mi nem hiányoztunk? – jöttek oda a srácok.

- De, ti is. Nagyon!

- Csoportölelés! – ordította el magát Louis.