15. The birthday party
Meg is hoztam a 15. részt!:) Tudom, hogy eredetileg
tegnapra ígértem, de annyi dolgom volt, hogy alig tudtam leülni a
géphez.>< Köszönöm a véleményeket, komikat. Mind jól estek – még azok is,
amikbe írtátok, hogy meghalok, vagy megöltök. xd Én is szeretlek titeket!<3
És azt is köszönöm, hogy állandóan nyaggattok, hogy hozzam már a kövi részt,
mert ebböl látom, hogy érdekel titeket.:D Mivel
idáig csupa „dráma” volt, úgy gondoltam, rátok fér egy kis Happy End. Ez persze
nem azt jelenti, hogy vége a blognak hanem, hogy ez egy kifejezetten boldog
rész lesz. Aztán majd megint jönnek a bonyodalmak.;) Lefogadom, hogy már alig
várjátok öket..:’D Már csak
annyit (mert ez tényleg egy picit hosszúra sikeredett, de ezeket muszáj volt
leírnom), hogy minden kedves olvasómnak nagyon
boldog karácsonyt! És Louis, boldog szülinapot!:3 Utólag is.:) Már tényleg hagylak titeket
olvasni.:) Komikat hagyjatok, karácsonyi ajándéknak (ha kérhetem)!;) *-* Xx.
*Niall
szemszöge*
-
Elég volt! Én utána megyek! – álltam fel reggeli után.
-
Nem, nem mész! – mondta határozottan Gabi.
-
Csak figyelj! – mondtam, majd felhúztam a cipőmet és indultam is.
-
Niall, várj! – szólt utánam, de nem érdekelt. – Állj már meg az isten
szerelmére! – üvöltötte el magát.
-
Mi van? - fordultam meg, mintha csak
szívességet tennék neki ezzel.
-
Bíz bennem, és maradj itthon. – nézett a szemembe. Valami nem stimmelt vele.
-
Mit tudsz, amit nem mondtál el?
-
Megígértem, hogy nem beszélek róla, csak kérlek, bízz bennem!
-
Oké. – sóhajtottam és visszaballagtam a házba. Nem tudom miért, de valahogy úgy
érzem, hogy nem lesz baj.
*Gabi
szemszöge*
Azért
voltam ilyen biztos benne, hogy nem esett Reninek semmi baja, mert tegnap este,
a fiúk balhéja után felhívott:
-
Gabi, mi az, hogy még egy vita?
-
Reni, hát te?
-
Kérdeztem, ha válaszolsz, akkor én is! – ideges volt a hangja, úgyhogy
belementem.
-
Egyre többet veszekednek, mert mindenki magát okolja, amiért hazarepültél. Te
jössz!
-
Csak ezért telefonáltam, amúgy meg nincs semmi bajom, csak gondolkodni akartam,
és egyedül lenni… örökre. – nagyon fájt, hogy ezeket mondja, de meg tudom
érteni. Ez lett VOLNA az első randijuk. De miattam elcsesződött az egész. –
Amúgy meg nem mentem haza… - törte meg kicsit később a csendet.
-
Mi? Akkor meg hol a francba vagy? – mondtam picit hangosan.
-
Pszt! Halkabban! Amúgy meg egy hotelben, Londonban.
-
Hát ezt örömmel hallom.
-
Jó neked… Amúgy a veszekedéseken kívül történt még valami érdekes? –
kíváncsiskodott.
-
Hát, ha az érdekesnek számít, hogy összejöttem Harry-vel, akkor igen. –
vigyorogtam.
-
Végre. – sóhajtott boldogan.
-
Te is összejöhetnél Niall-el… megint. – tettem egy próbát. Max. levágja a
telefont a francba.
-
Szerinted még megbocsátana ezek után? – hát… ez a válasz lesokkolt. Mi az, hogy
Niall megbocsátana-e?
-
Csajszi, te szerintem túl sokat gondolkoztál…
-
Mert, hogy? – fú, de hiányoztak ezek a kérdések! Jó értelemben, persze.
-
Mert Niall-nek kellene bocsánatot kérnie tőled! Vagyis inkább nekem… - itt
elcsuklott a hangom.
-
Miért is? Te nem tehetsz arról az eget rengető dologról… ugye?
-
De… De csak azért hívtam Niallt, mert a meglepi bulidat szerveztük és kellett a
segítsége. – magyaráztam, mielőtt gondol egyet, és leteszi a telefont.
-
Ti… rendeztetek nekem egy meglepi bulit? – kérdezte megdöbbenve.
-
Ez csak természetes… De sajna nem pont úgy alakult, ahogy elterveztük. Mert…
-
Mert én elrontottam az egészet azzal, hogy leléptem. – fejezte be.
-
Hát… nem éppen ezt akartam mondani, mert ez nem igaz. Ha én nem szerveztem
volna meg a bulit, akkor meglett volna az első normális randitok. –
sóhajtottam.
-
Sose emészd magad! Nem haragszom! – felelte vidáman. - Mindenki hibázott.
Előfordul…
-
Mondd, hogy visszajössz! Niall már betegre eszi magát, és mostanában szinte
mindenre így válaszol: „Kajába fojtom bánatom.” – hadartam.
-
Úristen…
-
Na igen. Haza. Kell. Jönnöd! – hangsúlyoztam minden szót. – Kérlek! Nekem
iszonyúan hiányzol és a fiúk is aggódnak érted!
-
Oké, oké. De csak holnapután tudok menni.
-
Komoly? Akkor visszajössz? – vigyorodtam el.
-
Nagyon nem is mentem messzire! – nevetett fel.
-
Akkor jó. Nem tudom, hogyan fogom kibírni ezt a két napot, de valahogy csak
elleszek… Juj, ha ezt a fiúk megtudják… - ábrándoztam.
-
Ne! Mármint… légy szi’ ne mondd el nekik! Had legyen meglepi. – szinte láttam
magam előtt, ahogy kacsint egyet.
-
Oké, de nagyon siess, mert ha nem akkor te is tudod, hogy előbb vagy utóbb ki
fog kívánkozni… - fenyegetőztem.
-
Hogy ne tudnám! Nem is te lennél… - nevetett.
-
Igaz… Na, én megyek, mert ha jól hallom Harry végzett a zuhanyzással. – álltam
föl az ágyról.
-
Hajrá, szívem. De ha ARRA kerülne a sor, akkor csak ésszel. – mondta, mire a
fejem búbjáig elpirultam.
-
Reni, még csak egy hete vagyunk együtt! – ellenkeztem azonnal, de tudtam, hogy
jól szórakozik rajtam.
-
Jó, persze. De tényleg, csak ésszel. Jó éjt.
-
Neked is, szia.
-
Szia. – köszönt el, és azzal ki is nyomtam. Végigdőltem az ágyon, majd egy
hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. 2 nap, és újra láthatom a barátnőmet.
-
Kivel beszéltél? – jött ki Hazza a fürdőből.
-
Nem érdekes… - mosolyogtam rá, majd elfoglaltam a fürdőt.
A
végét még egyszer átgondolva rájöttem, hogy holnap visszajön. Csak ki ne
kotyogjam… Valamivel el kéne foglalnom magam.
-
Elmentünk fotózásra, sietek haza, de ma már nem szabadulunk el. De sietek haza.
– húzott magához szomorúan Harry, felébresztve a gondolkodásomból.
-
Ajánlom is… - mondtam, majd kaptam egy búcsúcsókot és már le is léptek. És
akkor hirtelen beugrott. Ami késik, az nem múlik! Megcsinálom, azt a meglepi
bulit, ha tetszik neki, ha nem! Ennyivel tartozom!
Elkezdtem
mindent úgy feldíszíteni, ahogy eredetileg elterveztük a fiúkkal. Csináltam
epres tortát (az Reni kedvence.:3), letöltöttem a kedvenc zenéit a laptopra,
előszedtem az eldugott ajándékokat, végül pedig felhívtam a barátnőmet. Egy
csörgés… kettő… öt… Már éppen le akartam tenni, mire felvette.
-
Na, mi van? Ennyire hiányzok? - röhögött
bele a telóba.
-
Igen, de most nem ezért hívlak. Elmegyünk vásárolni? A fiúk fotózásra mentek és
csak holnap jönnek haza. Én meg szétunom a fejem. – és ebben az egészben csak
az utolsó mondat volt hazugság. Nagyjából. Csak azért akartam elmenni Renivel
vásárolni, hogy legyen valami csini ruhája a bulira.
-
Oké, akkor talizunk a Big Bennél…
-
Mondjuk 2-kor?
-
Nekem megfelel. De ne késs el!
-
Igyekszem… - röhögtem fel, majd letettem.
Mivel
kettőig még volt négy órám, elmentem rendbe szedni magam. Lezuhanyoztam, hajat
mostam, kerestem egy elfogadható göncöt, amit magamra rángattam. Megszárítottam
a hajam, aztán kivasaltam, és úgy hagytam. Még egyszer körülnéztem a házban,
hogy mit kell még megvenni. Gyertya a tortára, rucik (Reninek is), és új
szájfény, de az még nem annyira fontos.
Elraktam
a listát, a pénztárcát, napszemcsit, rágót, kulcsot, telót és már indultam is.
Taxival
hamar oda értem, és kivételesen időben voltam.
-
Szia! – ugrottam legjobb barátnőm nyakába.
-
Hali! Ennyire hiányoztam? – röhögött, miközben visszaölelt.
-
Aha, de mehetünk? – vigyorogtam.
-
Persze.
-
Amúgy veled mizujs?
-
Semmi különös… - vonogatta a vállát. – Sokat gondolkoztam azon, amit tegnap
beszéltünk.
-
És mire jutottál? – mosolyogtam.
-
Arra, hogy ez az egész egy hatalmas baromság volt. – na jó, erre azért nem
számítottam… - már mint ez az egész „elmentem, mert elcseszted az első
randinkat” dolog… Ebben nem én voltam a hibás, vagy te, vagy esetleg Niall.
Csak… rosszul jött ki ez az egész helyzet.
-
Nahát! Ezt így átgondolni sokkal ésszerűbb, mint magunkat vádolni és folyton
vitázni… - jöttem rá arra, hogy tulajdon képpen mennyire idióták voltunk.
Magunkat okoltuk, ahelyett, hogy beletörődtünk volna abba, hogy a múltat nem
lehet megváltoztatni, csak elfelejteni és továbblépni… Vagy valami ilyesmi. A
lényeg, hogy magunkat hibáztattuk ahelyett, hogy tettünk volna valamit.
-
Hát igen… - mondta elgondolkozva.
-
Szóval, akkor Niall-nek megbocsátasz? – vigyorogtam, mert tudtam a választ.
-
Ahogy látom, erre már válaszolnom sem kell. – nézett rám mosolyogva. – És, akkor
Loui-val szent a béke?
-
Persze.
-
Az jó… és, Harry-vel milyen volt az este?
-
Kellemesen aludtam, köszönöm kérdésed. – mondtam és igyekeztem póker face-t
vágni, de éreztem, hogy pirulok. Reni persze dőlt a röhögéstől.
-
Nem ezt kérdeztem, de hiszek neked. – törölte meg a szemét a röhögő görcse
után.
-
Köszönöm… - sóhajtottam.
-
Alap. Na, milyen ruhára gondoltál?
-
Hát… először is, neked is veszek egyet, és én fizetem, vita nincs! – tettem,
föl a kezem, mielőtt ellenkezne, majd folytattam. – Valamilyen koktélruha szerű
legyen, de mégis elegáns. – néztem el a távolba, mintha ott lenne a tökéletes
ruha.
-
Ugye tudod, hogy nem látok semmit? – röhögte el magát.
-
Persze, de akkor mehetünk?
-
Naná!
Végigjártuk
szinte az összes ruhaboltot, mire megtaláltuk a tökéletes ruhákat:
Aztán
beültünk a mekibe.
-
Bakker, lejártam a lábam… - panaszkodtam.
-
Én is… De megérte.
-
Az is igaz.
-
Szerintem én már megyek… este 8 van! – nézett Reni az órájára.
-
Úristen… akkor húzzunk. – pattantam föl.
-
Oksi, de taxival menj!
-
Te is, és vigyázz magadra! – öleltem meg.
-
Én mindig vigyázok, holnap talizunk! – ölelt vissza.
-
Mikor jössz?
-
Kb. 3 - fél négy. Az neked jó?
-
Persze, akkor holnap! Szia!
-
Jól van, szia!
-
Ja, és abban a ruhában gyere, amit vettünk! – kiáltottam utána, majd fogtam egy
taxit.
Mire
hazaértem volt kb. fél kilenc. Gondoltam, felhívom Harryt. Egy csörgés… kettő…
-
Szia, Gabi! Niall vagyok.
-
Szia, hol van Harry?
-
Ömm… most éppen nem beszédképes.
-
Mi? Ezt meg hogy érted?
-
Úgy hogy éppen sminkelik, de mindjárt kész.
-
Ja, oké.
-
Amúgy mizujs?
-
Semmi különös. Voltam vásárolni. Most, nem rég értem haza. – újságoltam.
-
De ugye taxival?
-
Persze… - sóhajtottam.
-
Oké, és vettél valamit?
-
Igen, egy ruhát.
-
És… szép? – nem bírtam, kitört belőlem a röhögést.
-
Igen, nagyon szép. Holnap mikor jöttök haza?
-
Valamikor reggel, miért?
-
Csak úgy…
-
Hiányzik Harry, mi?
-
Igen. – pirultam el… megint.
-
Nyugi, hamarosan visszakapod.
-
Ki kap vissza mit? – hallottam meg az Ő hangját.
-
Te a csajodat. – röhögött Niall.
-
Húzz innen! Szia, kicsim! – szólt bele a telefonba Harry.
-
Szia, mizujs?
-
Várom, hogy a többieket is kikenjék, és folytassuk a fotózást. Otthon?
-
Nem sokkal több.
-
Egész nap otthon voltál?
-
Nem, olyan tíz perce értem haza.
-
Vásároltál?
-
Honnan tudtad? - nevettem fel. – Igen, vettem egy csini ruhát.
-
Ráhibáztam… és milyen ruhát?
-
Majd holnap meglátod. – kacsintottam.
-
Alig várom. De most mennem kell. Reggel látlak.
-
Oké, siess. Szia.
-
Jó éjt.
Miután
letettem, csináltam egy bögrés levest vacsira. Aztán fölmentem, beraktam a
Little Things-et ismétlésre az MP4-en, és elaludtam.
*másnap
reggel*
*Harry
szemszöge
-
Siessetek már! Indulni akarok! – nyafogtam a fiúknak.
-
Jól van, na! Már reggelizni sem lehet? – válaszolt teli szájjal Niall.
-
Majd a taxiban megeszed, csak menjünk már! – hisztiztem.
-
Oké, srácok! Induljunk, Harry már megint itt nyafog! – üvöltötte Liam, majd
megjelentek a többiek is.
-
Na, végre! – indultam ki az ajtón.
Gabi,
megjöttünk! – üvöltöttem, miközben betolakodtunk a házba.
-
Fent vagyok! Egy perc! – jött a válasz az emeletről.
-
Siess!
-
Oké!
-
Mi lenne, ha nem üvöltve kommunikálnátok? – kérdezte Zayn.
-
Akkor nem szakadna be a dobhártyád. – veregettem vállon.
Mikor
körbenéztünk… ömm mintha egy bulira jöttünk volna. Csak rajtunk kívül senki sem
volt ott.
-
Sziasztok! – rohant le a lépcsőn Gabi.
-
Szia! – köszöntünk egyszerre.
-
Hiányoztál! – ugrott a nyakamba.
-
Te is. – öleltem át.
-
Húúúú… - röhögtem össze a fiúk.
-
Amúgy, miért van így kidíszítve a ház? Várunk valakit? – néztem kíváncsian a
barátnőmre.
-
Igen, ami azt illeti…
-
Ki? – kérdezte Louis.
-
Az titok! – vágta rá Gabi.
-
Naaaa… - néztem rá boci szemekkel.
-
Nem lehet. Megígértem.
-
De azért örülni fogunk neki, ugye? – reménykedett Niall.
-
Persze. – mosolygott Gabi.
-
Akkor jó. – sóhajtottam.
*Gabi
szemszöge
-
Oké, és most, aki nem reggelizett az kajáljon meg, de gyorsan! Aki megvolt
vele, az menjen fel rendbe szedni magát! Indulás! – adtam ki az utasításokat.
-
Igen is, főnök! – szalutált Louis, majd felvonult.
-
Sosem fogom megszokni… - sóhajtottam, majd Harry-re néztem, aki még mindig
mellettem állt. – Te nem mész? – mosolyogtam rá.
-
De, mindjárt. – válaszolt, majd hosszasan megcsókolt. Aztán felment a
többiekhez.
*du.
2 körül*
*Reni
szemszöge
Már
nagyon vártam, hogy újra láthassam a többieket. Nem gondolkoztam, mikor
elmentem, és már milliószor megbántam.
13:58.
-
Hajrá. – sóhajtottam, majd bekopogtam az ajtón.
-
Gyere! – kiáltotta Gabi. – Nyitva van! – tette hozzá.
Mikor
benyitottam, egy lélek sem volt sehol se.
-
MEGLEPETÉS! – ugrottak elő a fiúk Gabival a kanapé mögül. Hát… nem kicsit
meglepődtem.
-
Boldog szülinapot! Utólag is! – ugrott a nyakamba az LB-m.
-
Úristen… Ez egyszerűen… Úristen! – dadogtam össze-vissza. – Szóhoz sem jutok!
Ezt csak miattam?
-
Ki másért? – jött oda Liam is.
-
Gabinak köszönd. – kacsintott Harry.
-
Imádlak, köszönöm! – visongattam, majd én is az Ő nyakába ugrottam.
-
Örülök, hogy ennyire tetszik. – vigyorgott. – De van itt valaki, akivel
beszélned kell. – tolt el magához, majd megfordított.
Niall-el
találtam szembe magam.
-
Izé… boldog szülinapot! – mondta. Nem bírtam ki, odarohantam, és átöleltem.
-
Annyira sajnálom! – motyogtam a pólójába.
-
Még te sajnálod? Én voltam olyan idióta, hogy elvittelek moziba és gyakorlatilag
egyedül nézted végig az egészet!
-
Fátylat rá!
-
Szeretlek!
-
Én is. Nagyon hiányoztál! – szorítottam még jobban magamhoz.
-
Te is nekem, de… megfojtasz. – nyögte, mire elengedtem.
-
Hé, és mi nem hiányoztunk? – jöttek oda a srácok.
-
De, ti is. Nagyon!
-
Csoportölelés! – ordította el magát Louis.


j.jpg)
Happy Birthday Reni (utólag)
VálaszTörlésWow, nagyon jó rész.
Jők a rucik ;)
köszi:)) és tudom, van egy profi, aki segített..;) :D
Törlés:DD Hát igen...Nagyon prfin csinálja...És estleg ha valakinek kéne szett csak szoljon.. ;) :D
VálaszTörlésJó lett nagyon ügyi vagy :)
VálaszTörlésKöszi.:)))
Törlés